#lakótelep
84./ XIV. kerepesi út 76. (kerepesi úti lakótelep)
A metró sík lapályra bukkan, a belvároshoz és különösen a földalatti világához képest éles váltással tágas és fényes lesz minden hirtelen. A nagyvonalú városi autópálya túlfelén pedig mintha egy másik település körvonala sejlenék fel.
Atyám azt mondta, ez az igazi szocreál. Anyám azt mondta, neki az egyik nénje itt lakott, amikor még jártak hozzá, nyoma sem volt a Füredi utcai gigamega telepnek, csak kukoricás, ameddig a szem ellát. Majd hunyorított és mutatta, ezek a házak a boltívekkel. Majd azt mondta, ő úgy emlékszik, egészen helyes, elfogadható alapterületű lakás volt a rokoné. A konyha – a konyhát külön kiemelte.
Rakjuk össze az emlékekből és a tényekből a Kerepesi úti lakótelepet, ezt az 1953-56 között épült sztálinbarokk csodát! A sztahanovisták és a Párt kart karba öltve valósítottak meg az akkor még szinte lakatlan dűlőn (vö. káderdűlő) egy afféle város a városban projektet. Csakhogy a nagy sietségben úgy vélték, a szocialista embertípusnak semmi szüksége fürdőszobára, ezért mosodákkal és zuhanyfürdőkkel igyekeztek később elejét venni a lakossági zúgolódásnak. Nincsenek nagyobb alapterületű lakások a minifalanszterben, persze, akiknek itt utaltak ki lakást, valószínűleg örültek annak, amijük volt. És mindenük volt, Postától a Röltexig és Keravillig, és itt állt személyes kedvencem (már ami az elnevezést illeti), a Mimóza presszó is. És csodálatos lehetett itt gyereknek lenni, a végtelen kukoricatáblákkal a háttérben.
Nagy kérdés: mitől lesz jobb a lakónak? Ha telerakunk mindent változatos murálokkal és különféle balkonokkal, erkélyekkel, loggiákkal, vagy ha kap mindenki fürdőszobát? Szandai Sándor – Móricz Zsigmond és Kassák Lajos autodidakta protézséje, nyughatatlan reneszánsz kommunista, a kinetikus művészet és op-art képviselője – reliefjeit alighanem a kutya nem nézegeti, amikor a kulcscsomójával matat. Pedig a jelenetek ideáltipikus gyermekkort, erdőket és falusi jeleneteket ábrázolnak, az ilyesmi korra, nemre, pártállásra való tekintet nélkül kedves szok lenni a magyar léleknek.
De ugyanilyen rosszul járnak a köztéri szobrok is: mind a szociálista Madonna a gyermekkel, mind Spartacus, mind a Rugdosó Menyecske, és testvére, a Budjokló Menyecske afféle fehér foltot képeznek a szalagszerűen tekeredő házsor udvaraiban.
De mondom, város a városban ez: saját mindennel. A banktól a késdobálóig, saját hajléktalanokig és barátságos parkokig van itt minden, a periodikus változás egy nyugvópontján. Vajon kerül-e az édesség és a zöldség-gyümölcs feliratok alá valamikor egy harmadik, új funkciót jelző cégér?
Post link
