#népiesch

65./ V. honvéd utca 16.

Vidor Emil, amint beépíti a századfordulós belvárost. A Magyar Szecesszió Házát már hoztam, de ha az ellenkező irányba indulunk, még kapásból két munkáját láthatjuk a Honvéd utcában: a Szalay utca sarkán áll az egyik, bájos partnere pedig a Honvéd utca 16. számú háza.

A főtengely timpanon alatti részletének kialakítása árulkodó, a Bedő-ház esetében nagyon hasonló megoldással találkozhatunk, csak ott a cirádák elvonják a figyelmet erről az aszimmetriáról, ahogyan az erkély-kiugratás eltolását kezeli. Ami ebben a házban minimum furcsa, az a főtengelyre cuppantott első emeleti zárterkély-kompozíció; ezt külön hangsúlyossá teszi az óvodai dekorokat finoman megidéző csempedíszítés, amely még az előtérben is megjelenik. Naiv és színes, enélkül fel sem tűnne a ház, a timpanon Szent Györgyéhez már igen-igen nyújtogatni kell a nyakunkat.

Ami a lépcsőházban feltűnő, az a mintás járólap, ilyent én is elfogadnék szívesen, tetszetős a letisztult, szögletes díszítés. A liftajtók felett a kivágott madármotívumok, és a korlátok cirádái említésreméltó részletek – az én gondom ezekkel a formákkal, hogy nem alkotnak egységes egészet, de nem is tartanak össze motivikusan. Tudom, ez több századfordulós bérházra igaz, de itt a mozaikcsempe harsánysága miatt különösen föltűnő, hogy minden egyes kép egy másik világot ábrázol.

eredetileg @panka121 twitpic timeline-ján láttam meg a házat, köszönet érte!

87./ II. ady endre utca 15-17.

Az mindig nagyon jó, amikor felelőtlenül lehet odamenni egy házhoz és élvezni a meglepetések sorát. Az Ady Endre utcai ikervillában eltöltött idő a szitáló eső és ború ellenére is nagyon vidám volt, bár a nézegetésbe valami baljós érzet is vegyült. Már megint egy Vidor Emil-ház jött szembe. Aztán a Budapest100 honlapján rámszakadt a csillagos mennybolt a Magyar képzőművészet a XX. században c. monográfia komplett névjegyzéke formájában. Azt hiszem, egy időben minden magyar képzőművész itt élt, de 95%-uk minimum. Fennebb említett monográfiát egyébiránt angolul sikerült abszolválnom az egyetem első félévének művészettörténet vizsgájára, ahol a geometrikus absztrakció és a hard edge helyett arról beszélgettem Fitz Péterrel, hogy a 1988-ban a Műcsarnokban rendezett Minta Triennálén feldöntöttem egy paravánt. Innen, mármint a vizsgára készülés drukkjából adódóan az ellenérzés, hogy nekem mégegyszer az életben Vajda, Bálint, Lossonczy az eszembejusson.

A Lányi-Hámos-villa kapcsán azonban aligha lehet ezt megúszósra venni. De tekerjünk vissza, érdemes még a művészkolónia előttről felgöngyölíteni a ház sorsát. Lányi Zsigmond, ill. Hámos Róbert és felesége, Sturm Renée megbízásából épült, nagyvonalú, kétszer 11 szoba, 2 hall, 2 fürdőszoba konstrukcióban. A kiszemelt tervező az eszetlen népszerűségnek örvendő Vidor lett, aki minek-nevezzelek-népies szecessziós kétpetéjű ikerházat álmodott a hatalmas telek közepébe. Tágas előkert és hátsókert veszi körül a telket széltében csaknem telekhatárig kitöltő épületet. 

Aztán 1942-ben beköltözik Merész Gyula, és Medgyaszay Istvánt kéri fel a belső tér adjusztálására, ekkor kerül kialakításra a műterem is. A tulajdonosok Budapest ostroma előtt elhagyják az ingatlant, majd 1945-ben az MKP már rá is teszi a nagy, szőrös mancsát. A Bálint Endre-féle kör kapja meg használatra, és akkor most csak annyit, hogy igen, Vajda Júlia, Lossonczy Tamás et al. mind ideköltöznek. És ha már Lossonczy (róla is megemlékezett a Guardian), egy művészettörténet órán az is elhangzott, hogy a festő végtelenül aktív, rengeteget dolgozik, és valószínűleg örökké fog élni. Nem, Lossonczy mégsem élt örökké, de 2009-ben bekövetkezett haláláig lakta a Lányi-Hámos-villát.

A fotókkal csaltam: a Budapest100 lapján a némileg felújított 17. számú ingatlanról láthatók képek, én viszont a kemény pusztulásnak indult, és jelentékeny, ám annál barbárabb átépítésnek áldozatul esett 15. számú házrészt jártam be. Az eredeti falépcső és az erkély festett kazettás födéme az a két érték, ami itt a valaha volt állapotokat tükrözi, egyébiránt a nagybetűs Élet marja szét a ház minden ízét. Az a nagybetűs, melynek egy alapigazságát valaki olyan gyönyörűen fogalmazza meg a sufni falára festve: “Használj kotont, Tina!” Ennyit a negédességről.