#pozitív poszt
Szóval betérek a vega kajáldába, ahová nemrég odaszoktam, és mégis milyen zene szól?
EZ! én sem hinném el magamnak, ha nem ott vagyok (de mindenesetre odaszokás: +1 pont)
I hope you’ll like my Legoshi costume because you can be friggin’ sure there won’t be any other GPOY on this blog.
(Gyerekkorom óta nem voltam ilyen kurvajó farsangi buliban, mindenki kitett magáért!)
Nem szeretem magamat reblogozni, de most kivételesen igen, mert eszembe jutott, hogy milyen jó lenne újra beöltözni Legoshinak, és két év óta mindig vártam, hogy a következő farsang / halloween már alkalmas lesz, és a nemlétező faszomat már a covidba!! Csicska apróság ez meg minden, de olyan büszke vagyok erre a jelmezre, úgyhogy jövőre FEL AKAROM VENNI, és úgy indulok neki az évnek, hogy fel is fogom venni. Szóval, optimistán bele a reménytelenségbe! (ez nem tudom, honnan van, de aki tudja, az beírhat magának egy piros pontot)
u.i.: már csak azért is akarok újrázni, mert a nadrág is béna (nem csíkos, de ami még rosszabb - rövid) és azt is utólag vettem észre, hogy a nyakkendő hátsó részét be lehet bújtatni az elülsőbe és akkor nem lifeg! ARGH! Az ördög a részletekben rejlik és az ilyenek kiidegelnek mindig. Tudom, tudom, sose legyen nagyobb problémám az életben - ez is újévi fogadalmam, vagy inkább kívánságom. :)
Post link
Mitől vagyok éppen elkeseredve (nyugi, most NEM politika)
Tegnap annyi idő után megint egy nagyobb társasági rendezvényen voltam, és már sokadszorra bebizonyosodott, hogy a férfiak, magyarán szólva, MAGASRÓL LESZARNAK, akár új emberek, akár régi ismerősök. Előbbiek udvariasan beszélgetnek velem kicsit, csak a rend kedvéért, aztán nem foglalkoznak velem többet, utóbbiak többnyire már a small talkot is megspórolják.
A poén az, hogy nem is akarok ismerkedni ebben a társaságban, nincs kiszemeltem, szóval elvileg ez nem is annyira fájna, ha nem azt látnám, hogy tényleg, de tényleg minden más lánnyal / nővel szívesebben beszélgetnek, hülyéskednek, táncolnak. Vagy legalább ne ez lenne minden. egyes.alkalommal. Kibasz’ könnyű azt mondani, hogy ne mérd magad másokhoz, ha a rideg tapasztalatok folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy valami módon ki vagy rekesztve, vagy ha nem is kirekesztve, de… tempóhátrányban, na.
És ilyenkor mindig felüvölt bennem belül, hogy DE MÉGIS MI A FASZ A BAJ VELEM?! Miért nem tudok kapcsolódni férfiakhoz? Ennyire… ronda vagyok? (Ez sajnos igaz. :( De azért nem annyira, hogy 100%-ban ez legyen az oka.) Unalmas? (Ez is lehetséges.) Vagy olyan kisugárzásom van, mint aki egyetlen rossz mozdulatra ugrik és átharapja a másik torkát? (……… ááá, dehogy) Akárhogy is, az egész olyan, mintha a kínos szar tini évek sosem múltak volna el. Mintha lenne valami titkos kód, amit mindenki más megkapott, csak én nem. (Mondjuk ha nem is mindent magyaráz, de azért elég sokat, hogy kb. mindenki más melleket kapott serdülőkorára, én meg gerincferdülést, because fuck you, that’s why.)
Közben, így jobban belegondolva, az az igazság, hogy általában a lányok között sem vagyok túl népszerű, csak ez kevésbé szokott feltűnni, így kevésbé is fáj. De akkor mégis csak a személyiségemmel van valami… Ami annyiból megnyugtató, hogy a külsőmön reménytelen dolog drasztikusan változtatni. De akkor továbbra is fennáll a kérdés, hogy mégis MI?!
Velem ugyanez volt, amíg le nem szoktam a szarkazmusrol teljesen két mondat után arrébb álltak nem lehet, hogy itt van egy kutya elásva?
Igazából lehet, hogy ez + önbizalomhiány. :/ Volt egy tanulságos eset: egy koncerten a pult előtt álltam és egy srác odajött hozzám, hogy eldöntöttem-e, mit iszom, vagy valami ilyesmit kérdezett. De mivel nem mosolygott (vagy nem eléggé? már nem emlékszem), ezt nem ismerkedési próbálkozásnak vettem, hanem diszkrét beszólásnak, hogy biztos útban vagyok / feltartom a sort. Ennek megfelelően is szóltam vissza neki, és csak akkor esett le a dolog, amikor lemondóan legyintve elsomfordált…
Most nem tagelek mindenkit egyesével, de nagyon köszönöm a válaszokat. Volt, amelyik megnevettetett, volt, amelyik elgondolkodtatott, a saját példáknak meg külön örültem. Valószínűleg elég tuskóság ilyen késve reagálni, de értékelem a törődést. <3
Az egy dolog, hogy előadást kellett csinálnom vasárnap, így elegánsan le is léptem a saját threademtől, de igazából azért sem válaszoltam rögtön, mert nem mertem megnézni a válaszokat. Ez asszem azért árulkodik a szorongásom mértékéről… Meg nem is szoktam hozzá a “népszerűséghez”. Aztán eltelt a hétfő, és a kedd, tumblr időszámításban eonok, és most itt vagyunk. Hálából íme egy GIF, ami egyszerre idevág és az előadásom témájához is :)
