#középsuli

Hetedikesek voltunk. Emlékszem, akkor kezdődött a nyár, mindenkinek jó kedve volt, szabadok voltunk. A ballagás napja. Talán hülyeség is azt mondani, hogy hetedikesek voltunk, hiszen a nyár akkor már elkezdődött, talán akkor volt olyan húsz perce maximum, elballagott az előttünk lévő osztály, már mi voltunk a legnagyobbak. Akkor sétáltunk ki a suliból, a szép kis ünneplőnkben, fizikailag teljesen rendben, mentálisan kicsit fáradtabban a mögöttünk lévő másfél órától, és a nagy melegben mint ahogy kellett volna. Jó kedvünk volt, kis szatyrokkal a kezünkben, a váltóruháinkkal. A Ballag már a véndiákot énekelgettük, hangosan, hogy az egész utca tőlünk zengett. Csak mi ketten voltunk a legjobb barátnőmmel. Egy szép emlékként emlékszem rá, mégis, valahogy egészen szívszorító séta volt az a buszig. Hiszen akkor már nem csak bennünk kettőnkben, de az egész osztályunkban realizálódott, hogy ez a végnek a kezdete. Egy évünk maradt együtt, és egy év múlva ugyanazon a napon, nekünk lesz vége az egésznek. Aztán persze vége lett, leballagtunk, és elkezdtük a középiskolát. Három év telt el, de ez a pár perc biztos, hogy meg fog maradni. Hiszen ez után, pontosan rá egy évre és maximum plusz-minusz egy nappal, elkezdődött valami új, amikor tényleg minden teljesen megváltozott.