#sousse
illusztrácóm Ferdínand Ossendowski : A sivatag népe c. könyvének (1926) “Egy feudális törzs az Atlaszban” fejezetéhez
“ A szusz törzsbeliek, fővárosuk Tarudant, a legszámosabbak s a legharciasabbak a hegyi törzsek között. Nem tartoznak a három fő berber faj ( Mesmidák, Zenaták és Szenhadsák ) közül egyikhez sem; a Slu tájnyelvet beszélik, világos, olajszínű az arcbőrük, kevés szőrzettel az arcukon s rendesen hajlékony, ügyes testűek. Ügyesek a késelésben s a görbe kumia rettenetes fegyver a kezükben. Az Almoravidák előtt a polgárháborúk idejében ennek a törzsnek az emberei rablók voltak s a Közép-Ázsiából Marokkóba vezető karavánutakon szedték a zsákmányukat.
Legendáikban beszéltek arról az időről, amikor őseik az egész területen uralkodtak, a Földközi-tenger partjáig, míg a betörő idegenek, valószínűleg a vandálok vagy normanok, vissza nem szorították őket délfelé.
A legenda azt is mondja, hogy visszavonulás közben nem vihették el magukkal minden kincsüket, tehát elrejtették őket különböző helyeken a Földközi-tenger és a Regreg-folyó között, különösen a Mamora erdőben.Azt is mondják hogy egyes marabutjaik egy-egy régi bőrdarabot és fémtáblát őriznek, amelyeken meg van jelölve az elrejtett kincsek helye. A Szusz törzsnek az a híre, hogy ők a legügyesebb kincskeresők, onnan eredhet, hogy eévesztették vagyonukat és hosszú ideig keresték. Egy öreg spanyol kereskedő mondotta, hogy bizonyos időkben a törzs minden egyes épkézláb tagja elindul észak felé, hogy keressék őseinknek ezeket a rejtekhelyeit.(…)
Midőn a nagy kaid-ok tűzzel és fegyverrel megalapították tekintélyüket az Atlasz-hegységben, a Szusz törzs kalózkodásának aranykora véget ért. Nem támadhatták meg büntetlenül a Szudánból, és Szenegálból Fezbe, Tangerbe, Meknesbe árukat és rabszolgákat vivő kereskedők karavánjait. (…)
Ezáltal a Szusz törzsbeliek, akik hozzászoktak a szabad, rabló életmódhoz, a zsákmányt kereső útonálláshoz, kénytelenek voltak letelepedni és földműveléssel foglalkozni. De ez nem volt a vérükben s valóságos tragédia volt, midőn nyomor s éhség ütött tanyát falvaikban Csak kevés földjük volt, s nem volt kjedvük az erdőt irtani, hogy több legyen. Ez a küzdelem a természettel a hegyek lejtőin, nem kalóznak való foglalkozás volt. “
Post link
