#oldbook

One of my favorite finds from my antiquing spree last week. Well, @livefreely121 found it for me. I can’t wait to get back out there again and bring home more treasures.
I hope everyone is having a good week so far!
•
•
•
#goodrichcollective #antiques #book #oldbook #antiquebook #leatherbook #finds #foundgoods (at Indianapolis, Indiana)
https://www.instagram.com/p/B73jHI8pgwt/?igshid=s2x2lb8bgrhp

Detail of an original heliogravure from Karl Blossfeldt’s mastepiece ‘Urformen Der Kunst’ (Prototypes Of Art), Berlin, 1929. This work is regarded as one of the 100 most important photographic works of the entire 20th.
See on our Etsy shop, link in masthead.
Facsimile of title page included. For more information and scans contact me at [email protected] #Blossfeldt #botany #industrialdesign #art #illustration #interiordecorating #interiordesign #decorating #design #antiqueprints #antique #vintageprints #vintage #engraving #oldbook #oldprints #printmaking #prints
https://www.instagram.com/p/BPvQqg3FJPw/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=1s3chjavxynyg

Original heliogravure by P Beloti for ’ Jacinthe ou Les Images Du Péché ’ Paris, 1934. $45.00
Facsimile of title and justification pages included.
For more information and scans contact me at [email protected]
#eroticart #eroticdrawing #érotisme #art #illustration #interiordecorating #interiordesign #decorating #design #antiqueprints #antique #vintageprints #vintage #engraving #oldbook #oldprints #printmaking #prints
https://www.instagram.com/p/BPyVov1lAJh/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=11aakc1fnhy2s

Detail of an Ex Libris from a junior at Stamford University, circa 1910.
For more information and scans contact me at [email protected]
#exlibris #oldbook #antiquebook #art #illustration #interiordesign #interiordecorating #decorating #design #antiqueprint #antique #vintage #printmaking #prints #sapphic #greekmythology
https://www.instagram.com/p/BPtOMZ-FEeo/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=1karudydu7doe

SOLD
Chickens! ‘White-Faced Black Spanish’
Detail of an original chromolithograph from the quintessential 19th century chicken book ’Cassell’s Poultry’ , London, 1885.
Very scarce. $90.00
For more information and scans contact me at [email protected]

#art #illustration #interiordecorating #interiordesign #decorating #design #antiqueprints #antique #vintageprints #vintage #engraving #oldbook #oldprints #printmaking #prints#poultry#chicken
https://www.instagram.com/p/BPvf2i5FdCN/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=1gvhec5nbdgsv

Detail of an original plate by Paul Colin for ‘La Maitresse Noir’, Paris, 1947.
$30.00
Facsimile of title and justification pages included.
For more information and scans contact me at [email protected]
#eroticart #eroticdrawing #érotisme #art #illustration #interiordecorating #interiordesign #decorating #design #antiqueprints #antique #vintageprints #vintage #engraving #oldbook #oldprints #printmaking #prints
https://www.instagram.com/p/BPtGfa4FZ87/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=hvngzv6hn1nm

Detail of the frontis from Heinrich Scherer’s ’ Novus Atlas’, Munich, 1701
North polar view with an enormous island of California at top. Map surrounded by signs of the Zodiac.
For more information and scans contact me at [email protected]

#geography #earth #zodiac #art #illustration #interiordecorating #interiordesign #decorating #design #antiqueprints #antique #vintageprints #vintage #engraving #oldbook #oldprints #printmaking #prints#oldmaps #map #antiquemap#california
https://www.instagram.com/p/BPs0fmDF0Hr/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=1f4lvcfokw8i

Detail of a lovely original medieval breviary leaf.
Circa 1300, northern France or Flanders.
Litany of the Saints.
Large painted initial in blue, gold, orange and white and 5 initials with delicate pen flourishes in red and blue
$500.00
For more information and scans contact me at [email protected]
#medieval #bookofhours #manuscript #medievalmanuscript #france #oldbook #antiquebook #breviary
#art #interiordecorating #decorating #design #antique
https://www.instagram.com/p/BPYKKJHl16w/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=cw19ihpsqaky

The serenades of love sailed over the canals
Detail of an original plate by the great Gerda Wegener for Allatini’s ’Sur Talons Rouges’ Paris, 1929.
Very scarce!
One of only 449 published. $200.00
Facsimile of title and justification pages included.
For more information and scans contact me at [email protected]
#gerdawegener
#art #illustration #interiordecorating #interiordesign #decorating #design #antiqueprints #antique #vintageprints #vintage #engraving #oldbook #oldprints #printmaking #prints #eroticart #etching #gerdawegener #artdeco #goldenage #goldenageillustration #fashion #fashionhistory #dress #clothing
https://www.instagram.com/p/BPVmtJHF8pY/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=1jw953l8b5k8q

illusztrácóm Ferdínand Ossendowski : Ázsiai titkok, ázsiai emberek c. könyvének (1925) “Akasztófavirágok” fejezetéhez

“Szorosan összebújva, tizenkét szürke, hátán és oldalán vörösen pettyegetett apró teremtés ült a fészekben és fénylő, ijedt szemmel követte minden mozdulatunkat. (…)
Csónakba vittük őket, ahol egy üres petróleumtartóban száraz fűből készítettünk nekik fészket. Úgy terveztük, hogy majd otthon szabadon bocsájtjuk őket, hadd lássuk, vajjon ott a tyúk és a kiscsirkék társaságában fölveszik-e a háziállat szokásait. Kísérletünk eredménye, ha nem is volt kiadós, mégis tanulságos volt- A foglyok készségesen követték a tyúkot, a csirkékkel együtt a szárnya alá bújtak és nagyon határozottan és sikeresen veszekedtek az élelemért a fiatal tyúkokkal, , amelyek pedig nagyobbak voltak mint ők. Szelíd rokonaiknál gyorsabbak, erősebbek és bátrabbak voltak.
Még jobban meglepett bennünket az, hogy valahányszor a kis foglyok valamelyike harcba keveredett, a többi mind rögtön a segítségére sietett. (…)
Két hét múlva hirtelen nyomtalanul eltűnt két fogoly.  Másnap ismét hiányzott három. Gondosan kutatni kezdtünk de nem találtunk se élő, se elhullott foglyot. Mivel a csirkék közül egyik sem hiányzott, nem gondolhattuk, hogy a foglyok valami négylábú vagy szárnyas rabló zsákmányává lettek.  Később megint kettő tűnt el. Mivel vasárnap volt és elég időnk jutott ilyen dologra, lesbe álltunk. Nemsokára észrevettük hogy két madár a kerítésez futott, , ott két deszka közt nagyon energikusan lyukat kapartak a homokba és az így támadt nyíláson át kibújtak a szabadba. A következő napon hasonló módon a még ottmaradt foglyok is hűtlenül hagyták nevelőanyjukat és a vendégszerető udvart és és a tyúkot a saját költésével magára hagyták.. Egy öreg szibiriai vadász, akinek elmondtam ezt a történetet, így nyilatkozott :
- Fogylyot vagy fajdot lehetetlen háziállattá megtenni. A fogságban mindig a szabaduláson mesterkednek. Az erdőnek vagy síkságnak egy szélfuvalma, valamelyik szabad fajtársuknak egy kiáltása elég, hogy még ha halálos veszedelemmel jár is, utat és módot találjanak a szabadulásra. Nagy dolog uram a szabdság, csak az ember nem tudja ezt megérteni.”

Ferdínand Ossendowski a kiváló lengyel író, felfedező, mint a többi kortársa, ő maga sem maradhatott ki korának forrongó történelméből.  1920-ban az észak-oroszországi Krasznojarszkban élt és dolgozott, ott kapta el az orosz forradalom forgószele, ahonnan egy napon minden tétovázás nélkül azonnal menekülnie kellett. Ez a kötete ezt a több ezer kilométer hosszú és sok-sok hónapon át tartó, rendkívül kalandos menekülését írja le. A könyv sokszor ugrál természettudományok és a véres valóság közt, lelkesen ír pl a mongol állatvilágról, szokásokról, a következő lapon pedig ismét lázasan tüzelnek rá az őt Oroszországból kitartóan üldöző bolsevikok, ezekből pedig rendre véres és kegyetlen küzdelem bontakozik ki, nem kímélve az olvasót a háború egyéb borzalmaitól. Örülök hogy rátaláltam mert lebilincselően ír, sok kötete van, így Ossendowskitól remélhetőleg még sok sztorit fogok tudni feldolgozni.

illusztrációm Ferdynand Antoni Ossendowski : Állatok, emberek és istenek c. könyvének  (1922) “A titokzatos Mongolország” fejezetéhez

“ A sors úgy akarta, hogy miután teljesülhetetlennek bizonyult az a tervem, hogy Tibeten át elérjem a Csendes-óceánt, az életemért  küzdve és biztosságra törekedve, fél évet töltöttem el ebben az országban.(…) Régi hű barátomat és engemet elkapott a rendkívül fontos és veszedelmes események forgószele, amely 1921-ben végigsöpört Mongolországon.Mégis ennek a körülménynek köszönhetem, megismerhettem a csöndes, jószívű és becsületes mongol népet. A lelkében olvashtattam, láttam szenvedéseit és reményeit. Tanúja voltam a szorongás és félelem rettenetes állapotának, amelyen a misztérium borong ebben az országban, ahol a misztérium betölti az egész életet. Megfigyeltem, amikor folyamok tompa dörgéssel széttörték a nagy téli hidegben jégláncaikat, láttam, amikor tavak emberi csontokat dobtak ki partjaikra, hallottam, amikor vad hangok szólaltak meg a hegyszakadékokban, sírszerű pusztaságokon tűzlángokat állapítottam meg, megpillantottam égő tavakat, fölnéztem hegyekre, amelyeknek csúcsai megmászhatatlanok, tekergőző, gödrökben áttelelő kígyók nagy rakásaira bukkantam, eljutottam folyamokhoz, amelyek örökké be vannak fagyva, találtam sziklákat, amelyek mintha megkövesedett tevék, lovasok és karavánok lettek volna és mindenütt a csupasz, csupasz hegyeket pillantottam meg, amelyeknek láncai a sátánnak a lenyugvó nap sugarában vérbe mártott köpenyéhez hasonlítanak. “

illusztrációm Zboray Ernő : Tizenöt év Jáva szigetén c. könyvének (1936)

“A kókuszpálma” fejezetéhez

“A majommal való kókuszszedés főleg Szumátra-szigetén van elterjedve. A már szelidített majom derekára hosszú kötelet kötnek. A majom felkúszik a fára és az első kezeügyébe akadó kókuszdiót le akarja szedni. Ha a dió még fiatal,  akkor a földön álló bennszülött egyet ránt a kötélen, mire a majom egy másik dió után nyúl. Ha ez megfelelő, akkor nyugodtan engedi letépni a diót. Rendkívül mulatságos, de nem egészen veszélytelen a kókuszdiószedésnek ez a módja.  Ugyanis ha túlsokat ráncigálják a majmot, akkor az megdühösödik és minden ráncigálás ellenére letépi az első, keze ügyébe eső diót és egy jól irányzott dobással a földön álló bennszülötthöz vágja. Ha a dobás nem talál, akkor boszorkányos gyorsasággal, egymás után vagdossa a földön álló emberhez a diókat, valósággal bombázza a kötelet ráncigáló bennszülöttet. Ilyenkor legtanácsosabb elmenekülni és a majmot magára hagyni. Ha dühe alábbhagyott, akkor ügyesen kinyit egy kókuszdiót, megissza a benne lévő nedvet és mint aki jól végezte dolgát, szépen lemászik a fáról. “

október

“1944 októberében jártam utoljára Bellyén. Akkor már sötétre borult az ég szegény hazánk fölött, egyre közeledett a front. De a bellyei ősvadon még szelíd vénasszonyok nyarában, nyugalmas békességben hallgatódzott. Elcsendesedett már a szarvasbőgés, utolsó ökörnyálfonalak szállongtak az ősz eleji levegőben.Hanem felettünk, a magas kékségben, apró ezüstvillanások szálltak egymás után, szinte láthatatlan magasságban dorombolt a Pest felé irányzó bombázók özöne.A bellyei szarvasok megsegítésének problémája háttérbe szorult.Fontosabbá vált immáron saját magunké…“

Széchenyi Zsigmond - Ünnepnapok 1960

illusztrációm Bánó Jenő : Bolyongásaim Amerikában c. könyvének (1906) “A spanyol Transantlantique társaság gőzhajóján töltött utolsó órák” fejezetéhez

“Miután hajónk megállott és horgonyt vetett, velem együtt az utasok legnagyobb része ladikot kívánt fogadni, hogy még az este szárazra léphessen. A hajóparancsnok azonban e szándékunkban megakadályozott és szigorú rendeletet adott ki, hogy reggelig, vagyis míg a hajó a kikötő mólóján ki nem kötött, senkise merészkedjék azt elhagyni. Nem maradt tehát egyéb hátra, , mint belenyugodni ebbe a szigorú intézkedésbe és bevárni a lefekvés idejét. Ehhez azonban még nagy idő hiányzott , mert nyolcra sem járt még a mutató. Hogy tehát a még hátralévő idő elteljen, természetese hogy mindenki szórakozást keresett. Az első- és másodoasztályú utasok egy része kártya vagy sakkjátékkal töltötte az időt, mások egy borzasztó hamisan hangolt zongora hangjait hallgatták, de ezek nem annyira a zene miatt, mint inkább az annak billenytyűit verő szép fehér kacsók tulajdonosnője kedvéért, aki egy nagyon csinos venezuelai kreol hölgyecske lévén, ábrándos szemeit igen ügyesen tudta az őt körülvevő fiatalemberek során végiglegeltetni. Ezek azután az ugyancsak erős mágnes hatása alatt oly figyelemmel hallgatták játékát, mintha az illető legalábbis egy Liszt vagy Rubinstein művészétevel bírt volna. Igazán ügyes kis teremtés volt, mert művészetének hiányát, de legyünk igazságosak: a zongoráét is, szemjátékával tudta pótolni. Ha a melódia mélabús, szomorú volt, szemei is melanchólikusan tekintettek körül, ha a zene gyors vagy víg volt, mosoly sugárzott belőlük. Képzelem, ha a mi gyors csárdásainkat tudta volna reprodukálni, oly tűz lappangott volna a két bogárszemében, hogy aki beléjök pillant, vagy elszédül, vagy elkárhozik.”

Bánó Jenő egészen kalandos életet élt. Egy 800 éves múltra visszatekintő mai is élő  magyar család a Bánó család tagja. Fiatal tengerészként beutazza  Olaszországot, Angliát és Franciaországot, majd 34 éves korában nyugdíjba vonul és utazgatni kezd. Mexicóba vándorol, ahol ültetvényes lesz amit Hunniának nevez, indián nőt vesz feleségül és az állampolgárságot is felveszi. Egy betegség miatt hajóra száll és beutazza Dél-Amerikát.  Később mexicói és egyiptomi főkonzullá nevezik ki, több földrajzi társaság tagja, Magyarországon is tart előadásokat utazásairól. Bánó egy felvilágosult, dolgos ember és kitűnő író, aki nemcsak megérti de tiszteli és szereti is az indiánokat és azok kulturáját és szemmel láthatóan ugyanígy érez indián vagy dél-amerikai benszülött nőkkel kapcsolatban. Könyvei igazi ritkaságok, kereskedelemi forgalomban nem találni eladó darabot, csak előjegyezni lehet, én magam is egy 1955-ös “A nagyvilág magyar vándorai” c. duplakötetes gyűjteményben olvasom a könyvéből kiragadott szemelvényeket.

Kicsit több mint egy éve osztottam meg Barbousse apó csodálatos történetét, amelyik sarkvidéki rajongásommal ugyan ellentétes tájról szól, mégis az egyik kedvencem lett. Csak mint a márc.15-i bejegyzésemben Szántó úré, az öreg Barbousse-nak is lenyűgöző és roppant kalandos élete volt amelyet igyekeztem látványosan megrajzolni. Hogy sikerült-e, azt az olvasó eldönti, mindenesetre most újra megosztom és szeretettel ajánlom ezeket a sorokat mindazoknak akik szeretik a kalandokkal,  romantikával átszőtt izgalmas történeteket.  

illusztrációm Aage Krarup Nielsen : A trópusokon át a déli jeges tengerre c. könyvének ( 1920 ) “Afrikai sorsok” fejezéthez :

“ Különös alakok bukkannak fel itt Dakarban, hogy aztán éppoly hirtelen eltűnjenek, de némelyikük valami kifürkészhetetlen okból mégis ittragad ebben az afrikai fészekben. A sorstól erre-arra vetett emberek ezek akiknek kalandjai s élményei akárhány regényre elegendő anyagot szolgáltathatnának, úgy hogy a szerzőnek csupán csak a fejezetcímet kellene fölibük írni.
Naponta elmegyek a kis bolt előtt, amelynek nyitott ajtajában Barbusse apó inggujjban üldögélve, szívja barna cseréppipáját.
Barbousse apó specialista az afrikai képeslapokban és benszülötteket ábrázoló fényképekben. Egész üzlethelyisége, kezdve a padlótól föl a mennyezetig, csupa spanyolfal, amelyek telisteli vannak képeslapokkal és fényképekkel.
Sok esztendővel ezelőtt - hogy mikor, senki sem tudja pontosan - gyalog érkezett a dakari partra az ország belsejéből, kezében egyetlen kis táskával, amely fényképezőgépén kívül nem sok egyebet tartalmazott s egy bennszülött kíséretében, aki lemezekkel telt nagy ládát cipelt utána.
Eleddig még senki sem tudta kideríteni, hol mindenfelé csatangolt és mi mindenhez fogott, mielőtt arra a gondolatra jutott, hogy a sötét világrészt egyesegyedül bebarangolva, fényképeket gyűjtsön. Ám vállalkozása dús aratást eredményezett, amit annak a csodálatos, szinte azt mondhatni, titokzatos képességének köszönhetett, hogy nagyszerűen tudoitt bánni s érintkezni a bennszülöttekkel. Vad és harcias törzsek, amelyek a legnagyobb élvezettel faltak volna föl jámbor s irántuk jóakaratot tanusító hittérítőket, vendégszerető fogadtatásban részesítették, sőt még azt is megengedték neki, hogy főnöküket legszebb asszonyaikkal egyetemben lefényképezze. Barangolásai folyamán a különböző népek és törzsek nyelvének, életmódjának és jellemző sajátosságainak nagyobb ismeretére tett szert, mint akárhány tudományos kutató.

Később aztán Dakarban telepedett meg és azzal foglalkozott, hogy francia tengerészkatonáknak s a Dakar kikötőjét érintő nagy délamerikai hajóvonalak utasainak afrikai fényképeket adjon el. Üzlete virult, felvirradt a képeslevelezőlapok aranykora, Barbousse vállalkozásából világkiviteli cég fejlődött ezen üzletágban. (…)Barbousse vagyona egyenes arányban növekedett üzlete forgalmával, azonkívül még szerencsés spekulációk is megsokszorozták. Takarékos ember volt, határozott tervekkel nézett a jövő elé. Egy szép napon néhány millió frankot tudhatott magáénak.
Ekkor bezárta üzletét és Párizsba ment, hogy az Afrika forró ege alatt átélt sok hosszú esztendő fáradalmaiért és nélkülözéseiért ott kárpótolja magát. Több éven át élt Párizs örvénylő forgatagában s életvidám bacchánsok és bacchánsnők egész seregétől környezve, ünnepelte a város zajos éjszakáit, míg csak az utolsó frankjának is nyakára nem hágott.
Egy szép napon aztán, kezében képeslapokkal telt kis táskával, Barbousse ismét partraszállt Dakarban, hol a kikötő közelében kicsiny boltot nyitott. Az egykori napok jó üzletei és nagy bevételei nem tértek vissza többé, hanem azért Barbousse apó - így hívják fehér hajáért - aki kicsiny boltjának árnyékában irónikus és világismerő voltaire-i arckifejezéssel üldögélve, flegmatikusan szívja ócska, barna cseréppipáját, egyáltalán nem tartozik az élet megvertjei közé - sőt ellenkezőleg. Azzal a méltóságteljes ünnepélyességgel, amellyel egy tengernagy osztja ki a becsületrend keresztjét, nyújtja át képeslapjait a francia tengerészkatonáknak. Midőn gondolataiba merülten ül boltjában, távoli emlékek és tapasztalatok mosolya játszadozik az ajkán, ahogyan csak olyan ember tud mosolyogni, aki az életet minden sivatagával és oázisával együtt megismerte.”

Az 1848-as szabadságharc 173, évfordulójára olvassatok el egy rendkívüli történetet egy rendkívüli embertől - illusztrációmmal kísérve.
Vámbéry Ármintól már rajzoltam meg történetet, utazásai, cselekedetei és tudományos munkássága egészen elképesztőek és példaérétkűek.
Felsorolni is nehéz a hihetetlen jó sztorikat vele kapcsolatban, személyes kedvenc történetem róla hogy miután dervisruhában, magát szent embernek megjátszva beutazta a szinte biztos halált jelentő fanataikus közép-ázsiát, ( erről szól egyik leghíresebb műve)  nagyhatalmak versengtek a barátságáért és többször megfordult a brit királyi udvar legfelsőbb köreiben. Ekkor ismerkedett meg Bram Stoker íróval Londonban, aki Vámbérytől hallott először Vlad Tepes erdélyi fejedelemről. Ebből írta meg aztán Bram Stoker a világ leghíresebb vámpírjának, Dracula grófnak a történetét. Stoker, Vámbéryt is beleírta a sztorijába, Arminius professzorként jelenik meg. Egyes elméletek szerint a Vampire szót is Stoker találta ki, Vámbéry nevéből eredeztetve.
Mindenesetre Vámbéry lelkesen jegyzetelt közép-ázsia bolyongásai során, amikor Teheránban találkozott Szántó úrral akinek elképesztően kalandos életéről néhány mondatban így ír:

Szántó úr

illusztrációm Vámbéry Ármin : Dervisruhában közép-ázsián át c. könyvének (1867) “Visszaérkezés a Perzsa fővárosba” fejezetéhez

“Kiváltképpen meghatott azonban magyarországi földimnek Szántó úrnak részvéte, ki a perzsa fővárosban a szerény szabómesterséget űzi. E sajátságos ember, ki egy Tisza menti faluban született, a katonai sorozás elől menekvendő, megszökött, minthogy kényelmesebbnek tartotta a könnyű tűvel tartani a fegyvergyakorlatokat, mintsem a nehéz puskával. Eleinte Konstantinápolyba ment, onnan Kisázsián át Arábiába, onnan ismét dél-Perzsián keresztül Indiába, mégpedig nagyobbrészt gyalog. Már Kína fővárosa felé akart indulni, midőn értésére estek hazájában 1848-ban történt forradalmi események. Ezen hírek annyira föllelkesítették a hazafias lelkű szabómestert, hogy a hazatérésre határozta el magát, a szabadság zászlaja alatt küzdeni. Azonban Indiától Európa igen messze van, kiváltképp ha az ember csak vitorláshajón teheti meg az utat, s így Sztambulban már csak a világosi katasztrófának hírét kellett hallania. Megcsalatkozva reményeiben, újra megragadta tehát a vándorbotot és a varrótűt, s Tebriszen keresztül Teheránba utazott, hol vele én is találkoztam.
Különösen csodálatos volt beszéde, mely mindazon szólamokat egyesítette, amelyeket a különböző országokban a sajátjává tett. A beszélgetés elején még csak ment a dolog úgy-ahogy, de mihelyt tűzbe jött, német, magyar, vagy francia szavakat kevert a török, a török, arab, perzsa, kurd és hindosztániak közé, úgyhogy az ember feje egészen belekábult, és össze kellett szedni annak minden nyelvtudományát , aki őt meg akarta érteni. Becsületes szíve túl boldog volt, midőn földijének szerencsés menekvéséről értesült, , s igénytelen vagyoni állapotának dacára mindenáron egy nadrággal akart megajándékozni, mivel azonban, ezt én egyáltalában nem fogadhattam, rábeszélte tatáromat, hogy legalább az vegye föl ajándékát. A közép-ázsiai hangosan fölkacagott a neki oly nevetségesnek látszó ruhanemű fölött, s mikor csupa kíváncsiságból magára vette, a jó Szántó magán kívül volt örömében és büszkeségében, hogy ő a legelső a világon, aki egy tatárt nadrágba bújtatott.”

illusztrációm Ferdinand Ossendowski:
A szahara lelke c. könyvének (1925) “A kalózok városa” fejezetéhez

“ Továbbá itt van Cervantes barlangja, a híres kalóz, Murad forrása, aki félelmben tartotta Szardíniát és híres volt mint varázsló; a híres főníciai hajó, a Rusguniae romjai ; és valami sokkal modernebb és egészen más, “A vad asszony szakadéka”.
Ez a különös név azt a gondolatot kelti az emberben, hogy egy vad nő, talán a kabilok közül, itt valami nagy hőstettet hajtott végre vagy valamiféle kegyetlen bosszút állott. A valóságban egészen másképp áll a dolog. Rövid idővel azután hogy a franciák elfoglalták Algírt, egy fiatal és vonzó külsejű francia leány egy kis kocsmát nyitott itt, a hegyszakadékban, ahol abszintot és meg nem engedett italokat mért ki a helyőrség katonái között. A hatóság el akart járni ellene , de a harc hosszú és nehéz volt, mert a leány nyelve épp oly éles volt, mint a fogai és használta is őket, hogy itala ne jusson a rendőrök kezébe. “

illusztrációm Ferdinand Ossendowski:
A szahara lelke c. könyvének (1925) “A szahara babilonja” fejezetéhez

“Néhány évvel ezelőtt Biskra lakosait éjjel hirtelen egy oroszlán folyamatos ordítása zavarta fel. Másnap reggel, mikor az asszonyok szokás szerint a folyóhoz mentek hogy kimossák ruháikat és egyéb háztartási dolgaikat, visszasiettek a városba és félelemtől remegve beszélték el, hogy Szidi Zerzur kubbájának bejáratánál egy óriási oroszlán fekszik. Kitűnt hogy igazuk van; egy nagy oroszlán, gyönyörű sörénnyel aludt a kubba árnyékában, még pedig minden támadó szándék nélkül. Naplementekor az oroszlán felállt és csöndesen haladt a város felé, ahol a megrémült lakosság a házakba rejtőzött.De senki sem mert az állatra lőni, mivel az a hír terjedt el, hogy a nagy marabut lelke szállott az oroszlán testébe. Az oroszlán egészen nyugodtan bement egy kocsma udvarába, amely tele volt tevékkel, lovakkal és öszvérekkel és mit sem törődve azzal, ami körülötte volt, lefeküdt a szalmára és elaludt. A bennszülöttek ettől kezdve naponként ételt vittek a kubbá-hoz az oroszlán számára s mindenki marabutnak tartotta őt. Kitűnt hogy vak, s midőn tíz évvel ezelőtt kiszenvedett, nagyszerű temetési menettel kísérték örök nyugvó helyére.  Ez talán az utolsó élő oroszlán volt Algériában, pedig ez az ország valamikor híres volt ezekről a királyi állatokról.”

Szántó úr

illusztrációm Vámbéry Ármin : Dervisruhában közép-ázsián át c. könyvének (1867) “Visszaérkezés a Perzsa fővárosba” fejezetéhez

“Kiváltképpen meghatott azonban magyarországi földimnek Szántó úrnak részvéte, ki a perzsa fővárosban a szerény szabómesterséget űzi. E sajátságos ember, ki egy Tisza menti faluban született, a katonai sorozás elől menekvendő, megszökött, minthogy kényelmesebbnek tartotta a könnyű tűvel tartani a fegyvergyakorlatokat, mintsem a nehéz puskával. Eleinte Konstantinápolyba ment, onnan Kisázsián át Arábiába, onnan ismét dél-Perzsián keresztül Indiába, mégpedig nagyobbrészt gyalog. Már Kína fővárosa felé akart indulni, midőn értésére estek hazájában 1848-ban történt forradalmi események. Ezen hírek annyira föllelkesítették a hazafias lelkű szabómestert, hogy a hazatérésre határozta el magát, a szabadság zászlaja alatt küzdeni. Azonban Indiától Európa igen messze van, kiváltképp ha az ember csak vitorláshajón teheti meg az utat, s így Sztambulban már csak a világosi katasztrófának hírét kellett hallania. Megcsalatkozva reményeiben, újra megragadta tehát a vándorbotot és a varrótűt, s Tebriszen keresztül Teheránba utazott, hol vele én is találkoztam.
Különösen csodálatos volt beszéde, mely mindazon szólamokat egyesítette, amelyeket a különböző országokban a sajátjává tett. A beszélgetés elején még csak ment a dolog úgy-ahogy, de mihelyt tűzbe jött, német, magyar, vagy francia szavakat kevert a török, a török, arab, perzsa, kurd és hindosztániak közé, úgyhogy az ember feje egészen belekábult, és össze kellett szedni annak minden nyelvtudományát , aki őt meg akarta érteni. Becsületes szíve túl boldog volt, midőn földijének szerencsés menekvéséről értesült, , s igénytelen vagyoni állapotának dacára mindenáron egy nadrággal akart megajándékozni, mivel azonban, ezt én egyáltalában nem fogadhattam, rábeszélte tatáromat, hogy legalább az vegye föl ajándékát. A közép-ázsiai hangosan fölkacagott a neki oly nevetségesnek látszó ruhanemű fölött, s mikor csupa kíváncsiságból magára vette, a jó Szántó magán kívül volt örömében és büszkeségében, hogy ő a legelső a világon, aki egy tatárt nadrágba bújtatott.”

illusztrácóm Ferdínand Ossendowski : A sivatag népe c. könyvének (1926) “Egy feudális törzs az Atlaszban” fejezetéhez

“ A szusz törzsbeliek, fővárosuk Tarudant, a legszámosabbak s a legharciasabbak a hegyi törzsek között. Nem tartoznak a három fő berber faj ( Mesmidák, Zenaták és Szenhadsák ) közül egyikhez sem; a Slu tájnyelvet beszélik, világos, olajszínű az arcbőrük, kevés szőrzettel az arcukon s rendesen hajlékony, ügyes testűek. Ügyesek a késelésben s a görbe kumia rettenetes fegyver a kezükben. Az Almoravidák előtt a polgárháborúk idejében ennek a törzsnek az emberei rablók voltak s a Közép-Ázsiából Marokkóba vezető karavánutakon szedték a zsákmányukat.
Legendáikban beszéltek arról az időről, amikor őseik az egész területen uralkodtak, a Földközi-tenger partjáig, míg a betörő idegenek, valószínűleg a vandálok vagy normanok, vissza nem szorították őket délfelé.
A legenda azt is mondja, hogy visszavonulás közben nem vihették el magukkal minden kincsüket, tehát elrejtették őket különböző helyeken a Földközi-tenger és a Regreg-folyó között, különösen a Mamora erdőben.Azt is mondják hogy egyes marabutjaik egy-egy régi bőrdarabot és fémtáblát őriznek, amelyeken meg van jelölve az elrejtett kincsek helye. A Szusz törzsnek az a híre, hogy ők a legügyesebb kincskeresők, onnan eredhet, hogy eévesztették vagyonukat és hosszú ideig keresték. Egy öreg spanyol kereskedő mondotta, hogy bizonyos időkben a törzs minden egyes épkézláb tagja elindul észak felé, hogy keressék őseinknek ezeket a rejtekhelyeit.(…)
Midőn a nagy kaid-ok tűzzel és fegyverrel megalapították tekintélyüket az Atlasz-hegységben, a Szusz törzs kalózkodásának aranykora véget ért. Nem támadhatták meg büntetlenül a Szudánból, és Szenegálból Fezbe, Tangerbe, Meknesbe árukat és rabszolgákat vivő kereskedők karavánjait. (…)
Ezáltal a Szusz törzsbeliek, akik hozzászoktak  a szabad, rabló életmódhoz, a zsákmányt kereső útonálláshoz, kénytelenek voltak letelepedni és földműveléssel foglalkozni. De ez nem volt a vérükben s valóságos tragédia volt, midőn nyomor s éhség ütött tanyát falvaikban Csak kevés földjük volt, s nem volt kjedvük az erdőt irtani, hogy több legyen. Ez a küzdelem a természettel a hegyek lejtőin, nem kalóznak való foglalkozás volt. “

illusztrácóm Ferdínand Ossendowski : A sivatag népe c. könyvének (1920) ‘A tenger és a gyűlölet viharai” fejezetéhez

Leültem s elkezdtem gondolkozni a nagy emberi tragédián, az örökös, históriai tragédián, melynek szerzője a gyűlölet, szereplő személyei a népek, fajok, felekezetek, kereskedők, diplomaták, parlamentek és királyok, s amelynek előadása megakadás nélkül folyik századokon keresztül a barlanglakó ember társadalmi életének kezdete óta a pompás paloták és hatalmas dinasztiák napjaiig.
Alkalmam volt megismerkedni három világrész különböző színű vad, és félvad törzseivel. Ismerem álmaikat szabadságról és függetlenségről és noha jól tudom hogy ha ezt rögtön megadnák nekik, ez számukra a degenerálódást és halált jelentene, amitől a megállapodott európai civilizáció, noha nem mindig igazságos módszerekkel dolgozik, védi őket. E meggyőződés ellenére is azt gondoltam, hogy kellene lenni valami módnak, hogy megmentsünk más civilizációt is, nemcsak a régi és elfogadott civilizációkat, amelyek nagyon gazdag eredményhez juttatnak ugyan, de belekeverik a gyűlölet mérges magvait.”

Két évvel az első verzió után kis újratervezésen esett át Sten Bergman - A viharok hazájában ( 1929 ) című   könyvének “Norvég cetvadászok között Sikotanban” fejezetéhez készült illusztrációm.

“ Ellefsennek is volt egy ölebe, de ez a hajón maradt, mert olyan kövér volt, hogy sehogysem tudott volna hosszabb sétával megbírkózni. Amikor a kutyát megismertem, mindjárt azt mondtam Ellefsennek :
- No, ugyancsak elkényezteti ezt a kutyát, bizonyosan mindenféle édességgel tömi!
- Nem, ezt igazán nem, csak éppen egy kicsit sok sört iszik.
Erre a feleletre igazán nem számítottam s az állam majd leesett a bámulattól. Természetesen érdekelt a söriszák kutya s Ellefsen készségesen beszélt a dologról.  A kutya valamikor régebben egyszer megkóstolta a sört s annyira ízlett neki, hogy attól kezdve Ellefsentől minden nap kiköveteli a maga rendes söradagját. Ha nem kapja meg, egész nap rosszkedvű s nagyon kelletlen. Emellett a kutya nem iszik akkor ha valaki nézi.  Ellefsen nagyon szerette a kutyáját, úgy segített tehát a bajon, hogy teletöltötte az állat tányérját sörrel, azután kiment a kabinból. A kutya abban a szempillantásban felhabzsolta a sört. Így természetesen tipikus sörpocakot eresztett a kis dög s bizony többször neki kellett szaladnia, amíg nehézkes testével át tudott ugrani a kabin küszöbén. Különös alkalmakkor erősebb italokat is kapott s ezeket is nyagyon szerette. Ellefsen barátai kívétel nélkül ismerik kutyája különös szokásait s így, ha Ellefsen a hajójával kikötött, a kutyát rendszerint erősebb itókákkal vendégelték meg. Nem csoda, ha a kikötőben való tartózkodás idején a kutya jóformán egy pillanatig sem volt józan. “

illusztrácóm Ferdínand Ossendowski : Ázsiai titkok, ázsiai emberek c. könyvének (1925) “Árva vagyok a föld kerekén” fejezetéhez

“Középázsiában való hosszú tévelygés után, 1921-ben megint Usszuriföldre vettett a sors. A Hanka közelében voltam, amelyet hálás vadász és halászszívem sohasem fog elfelejteni. (…)
voltam Vlagyivosztokban, ahol, a gyönge orosz kultura Kína és Korea legrosszabb elemeivel találkozik. Ezúttal azonban nem tudományos kutatás végett vagy szórakozásból jártam itt. Ki akartam kutatni vajjon komolyan vehető-e az itt megindult bolsevikellenes mozgalom és mi várható tőle.
A szokásos orosz pártviszályt találtam, intrikát, polgárháborút és egyáltalán világos jeleit a kikerülhetetlen végzetnek, amely egy évvel később meg is látogatta ezt a vidéket.
Ezt a pompás, gazdag és mégis segítségre szoruló Usszuriföldet titokzatosan csalogató erdeivel, a büszke tigris, a vörös farkas és a párduc hazáját, a vándorló fekete ausztráliai hattyú, az indiai flamingó, a japán íbisz és a kínai daru etetőhelyét, ezt az országot a vörösök vad és törvényt nem ismerő, vértől és pálinkától részeg hordái mint normális emberi lények lakóhelyét elpusztítják.
Igaz,  bölcs és emberbaráti kulturmunkának kellene megkezdődni; ezekből a hegyekből, folyókból tavakból, erdőkből és mezőkből a boldogság  helyét teremthetné meg az emberi társadalom számára. Akkor aztán nem hiába volt a Teremtő bőkezű ehhez az országhoz, ő, aki a legenda szerint mindazt, ami más országokban és földrészekben megvan, teljes mértékben megadta az Usszuriföldnek.“

———————————————————————————

Ossendowski lenygel felfedező-írótól - aki a cári Oroszországnak dolgozott tudósként - már többször dolgoztam fel sorokat és ezúttal is drámai fogalmazása inspirált. Ossendowski mind közép-Ázsia, mind Oroszország és összességében a távol-kelet nagy ismerője és rajongója  volt, érthető hát ha félve tekintett az akkori politikai és történelmi eseményekre amelyek teljes mértékben hatással voltak az életére, sőt élete végéig küzdött, ezt az írásaiban sem titkolja. Az Usszuri-hegység vidéke számomra kedves ismerős,  szintén egy általam igen nagyra tartott legendás orosz felfedező, Arszenyev kapitány térképezte fel a századfordulón aki a Távol-kelet őserdeiben c. könyvében írta le úti kalandjait, ebből korábban én magam is rajzoltam. Itt találkozott Arszenyev egy Derszu Uzala nevű “gold” (kínai-koreai-orosz keverék) származású vadásszal aki legjobb barátja lett, ebből jelent meg a barátjáról elnevezett útleírása is Dureszu Uzala c. kötet és végül ebből a   sztoriból rendezett oscar-djas filmet Akira Kurosawa japán rendező 1975-ben.

Egy nagyonkönnyű, mosolyogtató sztorival és a hozzá készített illusztrációmmal kívánok boldog karácsonyt!

illusztrációm Roy Chapman Andrews : A sarkoktól az egyenlítőig (1932) c. könyvének XVII. fejezetéhez

“1920-ban, amikor Wu Pei-Fu kiűzte az Anfu sereget, Peking teljesen el volt zárva a külvilágtól, míg egy nemzetközi vonat ki nem indult a városból. Természetes, hogy diplomáciai oka is lehetett, miért kellett Tiencinbe vonatot indítani, de mi csak egyről hallottunk és az volt a legelfogadhatóbb : kifogyott a városban a whiskey és a szódavíz. Hogy lehett volna a körülzárt idegenektől olyat kívánni, hogy nyugodtan megüljenek a szálló tetetjén berendezett kertben és a rekkenő nyári éjszakákon whiskey és szódavíz nélkül nézzék a háborút? Ez már tűrhetetlen volt. A vonat elment és meghozta a szükséges kortyolgatnivalókat. “

Roy Chapman Andrews (1884-1960) amerikai felfedező, őslénykutató, kalandor és természettudós. Igen kalandos életet élt, olyannyira hogy személyével kapcsolatban így fogalmaznak :
Állítólag Andrews az a valós személy, akiről Indiana Jones karakterét mintázták. Andrews kiváló minta. Imázst alkotott és kifogástalanul élt — nem volt rés a páncélján. Roy Chapman Andrews: híres felfedező, dinoszaurusz vadász, az angolszász virtus példája, mesterlövész, a mongol banditák ellenfele, a rendkívül távoli helyre utaló ‘Külső Mongólia’ metafora megalkotója.
Chapman nagyon könnyen és szórakoztatóan ír, sajnos itthon csak egyetlen kötete jelent meg, ez.

érdekesség : Ugyanez az Indiana Jones forrás felmerül még egy másik “hősöm” PH Fawcett személyével kapcsoltaban ( tőle 2018-ban fel is dolgoztam Acre című fejezetében írottakat ) aki Andrews kortársa volt és méginkább Indyére hasonlított a valódi élete, a végtelen brazíliai dzsungelben ősi indián népek elveszett aranyvárosait kereste lázasan, itt is vesszett nyoma a harmadik kutatóútján. Nem érte meg a könyve megírását,  az ő könyvét fia a megtalált naplóiból állította össze.