#meinig artúr
85./ V. szabadság tér 16.
Párizsba beszökött a rohadás bűze - gondoltam, ahogy a Belváros utcáit jártam, fürdőzve a turisták elvarázsolt tömegében és a napfényben. Valami egészen középkori, az érett sajtok és fekália és fertőző betegségek lehelletét hordozó szagot fújdogált a gyenge szellő. A Szabadság tér meg aztán tényleg egy darabka Párizs a parkkal, a vízarchitektúrával, a kávézók teraszaival. És mint egy jókora darab obszidián sötétlik a tér szélén az Adria M. Kir. Hajózási Részvénytársaság budapesti székháza, Meinig Artúr e dekadens és össze-vissza neobarokk palotája.
Szerintem már többször is kifejeztem abbéli vágyamat, hogy szeretném megállítani az időt; belépve a szabálytalan alakú udvarra, egészen elfacsarta a szívemet ez a kívánság. Mert ez az épület így, ebben a formában (is) gyönyörű. Ritka látvány ez a csodálatos pusztulás, és ritka, hogy eszembejusson, ilyen körülmények között emberek élnek. Az emeleteket járva több bedeszkázott ablak és lelakatolt ajtó is feltűnt, mégis, ha kevesen is, de itt emberek élnek (pizzát is rendelt valaki, így jutottam be, szóval tényleg!). Ha megállítanám az időt, ezeket a szerencsétleneket kiköltöztetném innen — hadd legyen ez a ház végtelenített pusztulás csendes és gyönyörű mementója, afféle élmény- és kísértetkastély.
Ezekben a végletekig tökéletesített részletekben van annyi kraft, hogy hosszú órákon át nézegessük őket: a külső homlokzatok cirkuszi ornamentikája oroszlánfejjel, bojtos zsinórzattal, birkafejes hajóorral és tengerészcsomókkal, ijesztően tekergő tengeri kígyókkal szinte játékos felszabadultságot kölcsönöz a tér e szegletének, nem beszélve a tér felé homorú ívvel forduló, de a fáktól alig látszó főbejáratról.
Odabent pedig a minden, habár az első emeleti helyiségekhez vezető díszlépcsőház egy irányból sem megközelíthető, bár szívesen feltörtem volna érte ajtókat (vagy felhívtam volna a location scoutot, aki hozzáférést biztosít forgatások idejére). De a másik két lépcsőház is nagyszerű, a szemnek kellemes csigavonalban tekeredik a lélekvesztő liftek köré. Egy szökőkút romja az udvarban, egy furcsán szélesedő zárterkélyes konstrukció, melyet négy karcsú, filigrán vasoszlop tart meg, s főtengely helyiségeit lezáró terasz, ahol de szép lampionos vacsorákat lehetne rendezni!
Persze a m. kir. tengerhajózási részvénytársaságnak már a létezése is valami furcsa paradoxon a mából visszatekintve, még akkor is, ha volt szerencsém MAHART tengerészkapitányt ismerhetni, nehezen jön, hogy higgyek a “Tengerre, magyar!” jelszavában. Mindenesetre e vállalat létezett és olyannyira propsperált, hogy székházát a reprezentatív Szabadság téren Meinig Artúrral, a precíz és zseniális német származású kastélyépítővel terveztette meg. Gondoljunk a FSzEK-nek otthont adó Wenchkheim-palotára és egy pillanat erejéig próbáljuk ezzel a fennséges rommal összemontírozni a mentális képet. Hát így, ilyen eleganciával, igen.
ez a mi hazunk! es igen, kevesen laknak benne, nagyreszt befektetok vettek meg, de voltak oroszok is, akik evekig probaltak manipulalni, hogy adjam el nekik a lakasunkat. mindket oldalunkon megvettek a lakasokat, aztan kedveskedessel meg fenyegetessel probalkoztak. ok koltoztek el eloszor, persze ez nem az en erdemem, hanem anyukame.
mikor 93-ban odakoltoztunk normalis berhaz volt, fogtechnika volt a foldszinten, fogszabalyzos rendelo a felemeleten, a nemzeti bank ovodaja meg a harmadikon. volt fuggony mogul leselkedo maria neni, es finom sutit suto aniko neni… gyerekek a masodikon, unokak a harmadikon, korbejarhatos lakasok (az meg megvan nyilvan, most epp nem tudom ki berli). Volt korusproba is, vagy koncert nem tudom, de emlekszem hogy bezengte az udvart. sokat forgatnak filmet, igy jutottam be a szabter 16 lepcsohazba is, ami nagyon szep. A mi erkelyunkrol is lengett amerikai zaszlo, kaptunk is erte penzt, de forditva tuztek ki eloszor. meseljek meg? Lakott itt a Kashmir etterem tulajdonosa, olyankor curry szag volt nalunk, imadtam.
Hallgassák az egyik tulajdonost c. kötreblog. És igen, kérlek mesélj még!
Post link
85./ V. szabadság tér 16.
Párizsba beszökött a rohadás bűze - gondoltam, ahogy a Belváros utcáit jártam, fürdőzve a turisták elvarázsolt tömegében és a napfényben. Valami egészen középkori, az érett sajtok és fekália és fertőző betegségek lehelletét hordozó szagot fújdogált a gyenge szellő. A Szabadság tér meg aztán tényleg egy darabka Párizs a parkkal, a vízarchitektúrával, a kávézók teraszaival. És mint egy jókora darab obszidián sötétlik a tér szélén az Adria M. Kir. Hajózási Részvénytársaság budapesti székháza, Meinig Artúr e dekadens és össze-vissza neobarokk palotája.
Szerintem már többször is kifejeztem abbéli vágyamat, hogy szeretném megállítani az időt; belépve a szabálytalan alakú udvarra, egészen elfacsarta a szívemet ez a kívánság. Mert ez az épület így, ebben a formában (is) gyönyörű. Ritka látvány ez a csodálatos pusztulás, és ritka, hogy eszembejusson, ilyen körülmények között emberek élnek. Az emeleteket járva több bedeszkázott ablak és lelakatolt ajtó is feltűnt, mégis, ha kevesen is, de itt emberek élnek (pizzát is rendelt valaki, így jutottam be, szóval tényleg!). Ha megállítanám az időt, ezeket a szerencsétleneket kiköltöztetném innen – hadd legyen ez a ház végtelenített pusztulás csendes és gyönyörű mementója, afféle élmény- és kísértetkastély.
Ezekben a végletekig tökéletesített részletekben van annyi kraft, hogy hosszú órákon át nézegessük őket: a külső homlokzatok cirkuszi ornamentikája oroszlánfejjel, bojtos zsinórzattal, birkafejes hajóorral és tengerészcsomókkal, ijesztően tekergő tengeri kígyókkal szinte játékos felszabadultságot kölcsönöz a tér e szegletének, nem beszélve a tér felé homorú ívvel forduló, de a fáktól alig látszó főbejáratról.
Odabent pedig a minden, habár az első emeleti helyiségekhez vezető díszlépcsőház egy irányból sem megközelíthető, bár szívesen feltörtem volna érte ajtókat (vagy felhívtam volna a location scoutot, aki hozzáférést biztosít forgatások idejére). De a másik két lépcsőház is nagyszerű, a szemnek kellemes csigavonalban tekeredik a lélekvesztő liftek köré. Egy szökőkút romja az udvarban, egy furcsán szélesedő zárterkélyes konstrukció, melyet négy karcsú, filigrán vasoszlop tart meg, s főtengely helyiségeit lezáró terasz, ahol de szép lampionos vacsorákat lehetne rendezni!
Persze a m. kir. tengerhajózási részvénytársaságnak már a létezése is valami furcsa paradoxon a mából visszatekintve, még akkor is, ha volt szerencsém MAHART tengerészkapitányt ismerhetni, nehezen jön, hogy higgyek a “Tengerre, magyar!” jelszavában. Mindenesetre e vállalat létezett és olyannyira propsperált, hogy székházát a reprezentatív Szabadság téren Meinig Artúrral, a precíz és zseniális német származású kastélyépítővel terveztette meg. Gondoljunk a FSzEK-nek otthont adó Wenchkheim-palotára és egy pillanat erejéig próbáljuk ezzel a fennséges rommal összemontírozni a mentális képet. Hát így, ilyen eleganciával, igen.
Post link
