“Kép­zelj el egy asz­talt, amin hem­zseg­nek a bol­hák.Ezek a bol­hák egé­szen vá­rat­lan és is­me­ret­len ma­gas­sá­gok­ba ug­rál­nak fel. De ak­kor jön egy em­ber, aki üveg­bu­rát bo­rít a bol­hák fölé. A bol­hák már csak a bu­rá­ig tud­nak fel­ug­ra­ni. Ak­kor az em­ber le­ve­szi ró­luk a bu­rát, és a bol­hák még­se ug­ra­nak ma­ga­sabb­ra már. Mert meg­szok­ták, hogy ott a bura, és úgy­sincs an­nál to­vább. Azt hi­szik, még min­dig ott a fe­jük fe­lett az üveg.Mi va­gyunk azok a bol­hák, akik még­is ma­ga­sabb­ra ug­ra­nak”

Én nem engedtelek el, csak megszoktam a hiányod…

Nehéz.

Rohadtul nehéz nem tartozni sehová. Plusz főnek lenni a társaságban. Igaz barátok nélkül. Ott lenni mindenkinek ha szükségük van rád, de ha neked kellene segítség ők sehol sincsennek.