#budapest100

69./ VI. munkácsy mihály utca 19./b

Van abban valami ijesztő, amikor a rengeteg fotós dúvadként járkál fel-alá és jobbára próbálunk nem beleállni egymás kompozícióiba. Ennyi felajzott tekintetű, izgatottan fújtató embert is régen láttam vezetett sétán, még a Dreher gyár pincerendszere sem dobogtatta meg úgy a szíveket, mint a Vám- és Pénzügyőrség Múzeuma a Budapest100-on.

Mert a Vám- és Pénzügyőrség Múzeuma, leánykori nevén Schiffer-villa a magyar szecessziós Gesamtkunstwerk prémium ligájában játszik. Schiffer Miksa, a mágnás, a Palatinus Építő Rt. társtulajdonosa, számos bérház építtetője a bizalomgerjesztően csengő “importekszport” tevékenységgel alapozta meg vagyonát. Számomra teljesen mindegy, ez az importekszport legális, vagy sumákolós tevékenység volt-e, a lényeg, hogy Schiffert ritka jó ízléssel áldotta meg a Jóteremtő, ezért amikor családja számára új otthont kívánt, megbízta Vágó Józsefet, hogy tervezzen neki egy nem túl hivalkodó villát egy köpésre az Epreskerttől.

A ház külső megjelenése valóban szerény, majdhogynem minimál a korstílushoz képest: az archív felvételeken jól látszik, hogy egy szimpla hasáb megtoldva a bástyaszerű kinövéssel – sajnos az épületet alaposan megbolygatták, történt egy szintráhúzás meg tetőtérbeépítés és mögé egy melléképületet húztak fel, de rengeteg értékes berendezési tárgy, nyílászárók, bútorok, burkolatok úszták meg a viszontagságos időket szinte a csodával határos módon. Ennek köszönhető, hogy annyira azért nem nehéz elképzelni, milyen volt a ház, amikor még lakták.

Vágó mesterien fogta össze a belsőépítészeti munkákat is és kiváló alkotókat kért fel egyes dekoratív részfeladatok megvalósítására. Így hagyta rajta Kernstock Károly, Fémes Beck Vilmos és Kisfaludy Stróbl Zsigmond is keze nyomát a házon. Totális művészi egységre törekedtek, mégis, a monogramos kilincspajzson kívül nemigen tudnék stilisztikai vagy motivikus egységet felmutatni: az elveszett Árkádiát ábrázoló falfestmény, az ugyanebben a stílben tartott nagy üvegablakok és a havasi gyopáros, harangvirágos intarziák, “jappáni” nyomott textilek és magyaros csempék kevéssé hozhatók összhangba.

De tulajdonképpen tökmindegy, engem halálosan boldoggá tesz a tény, hogy a művészetpártolás e szép példája ilyen kivételes napokon megmutatkozik a közönség előtt. A magyar narancs klasszikus alapesete, mert bár szanaszéjjel átépítették, mert bár kevesen tudnak róla egyáltalán, hogy létezik, azért a miénk, és hirdeti Vágó József zsenialitását, amíg csak áll.

A vezetés egyébként szinte élvezhetetlen volt, a történelem fakultációs múltam kísért újra, amikor évszámokkal teletűzdelt száraz beszámolókat hallgatok, de ez is mindegy. Még sok ilyent, mint a Budapest100!

68./ XIII. jászai mari tér 5-6.

…meg még jónéhány másik házszám; egy szóval: Palatinus-házak. Vagyis az egyik Palatinus-házak a többi közül. Na, szóval az, amit a köznyelv is Palatinus-házakként ismer. Egy méretes tömb, mely egyenesen a Vidor Emil-féle gyártósorral gördült le Schiffer Miksa megbízásából (ne felejtsék el Schiffer nevét, még találkozunk vele is!) a Palatinus Építő Rt. számára.

Szóval volt ez a kiváló Budapest100 és én elkényelmeskedtem az egyébként mindig annyira izgalmas infiltrációt (alacsony az ingerküszöböm, nna), igazi kocaturistaként élveztem ki, hogy körbemutogatnak egy s más százéves házakat. Ami itt igazán lelkesítő, hogy be lehetett járni a padlásteret is (részben emiatt utóbb halálos kór támadott meg…), ahová a kedves vendéglátók még lámpainstallációt is készítettek. De a panoráma és a kupola gerendaszerkezete az igazi csemege számomra.

Apropos kupola; a mai összképről már sajnos hiányzik az épülettömb huszártornya, és a rakpart felől szemlélve a nagyméretű franciaudvart is beépítették. Itt volt a BM étkezdéje, mely alatt a városi legenda szerint a különféle pártlétesítményekhez vezető katakombarendszer húzódott, amíg be nem falazták. 

További érdekesség, hogy a házban változatos méretű lakások kerültek kialakításra, a legnagyobb közülük 300 négyzetméter, de mindegyik rendelkezett házközponti fűtéssel és szintén házközponti porszívóval. A vizet pedig a Margitsziget termáforrásaiból nyerték az 1960-as évekig. Az egyes házak a tömbön belül pontos tükörképei egymásnak, mindegyikben van lift, ezek közül kettő is eredeti. És ehol a meglepetés! A liftajtó felett látható lemezdísz pontosan ugyanolyan, mint amilyent a Honvéd utca 16. szám alatt láthattunk. És minő meglepetés, a lépcsőház mintás kőburkolata szintén hajszálra egyezik a Honvéd utcában látottal. Ennyit az egyedileg gyártott kiegészítőkről…

A házról meg mit lehet elmondani, hatalmas és a fentieket leszámítva fantáziátlan is, nem tartozik a kedvenc budapesti épületeim közé, bár a városképet erősen meghatározza. Ahogy az emlékezetes óriás Sanyo fényreklám is, amelynek a fénye rendre elvakította az Észak-Buda felől érkező repülőgépek pilótáit, de aztán inkább a városkép védelme miatt szerelték le. 

Köszönet a kedves lakóknak a türelemért és a jóltartásért, a szervezőknek pedig a lebonyolításért! Még sok ilyet. A program a Budapest100 keretében valósult meg.