#quoetes
Én szerelmes voltam te pedig csak unatkoztál.
Tudod az van, hogy -bármennyire is próbálom titkolni- még mindig kibaszottul hiányzol…
Fájtak a szavaid, de most méginkább fáj a hallgatásod…
Elvesztettelek téged, de megtaláltam önmagam…
Őszintén kitartást kívánok mindnekinek, aki tud azonosulni az oldalamon levő, nem túl vidám hangvételű gondolataimmal!
Fejezd be a mondatot:
A legjobb dolog, ami történt velem…
Gyerekkorunkban azt hisszük, hogy a szerelem a legjobb dolog, ami valaha történni fog velünk…
Hosszú időbe telt, mire rájöttem, hogy az ember, aki igazából a legtöbbet tud segíteni rajtam, én vagyok…
Azt hitted ő más lesz, igaz?
És most csalódtál…
- Nem szabad hagynod, hogy ő legyen a mindened.
- Miért nem?
- Mert ha elveszíted, nem marad semmid…
Hidd el, ha megbántalak az nekem épp úgy fáj…
Befordultam az utolsó sarkon. Csak lépkedtem egyenletesen, fejemet leszegve, épp csak fel-fel pillantottam. És akkor megláttam. (…) A szívem vadul kalapálni kezdett, lépteim esetlenné, bizonytalanná váltak. Már csak méterek választottak el egymástól, de közben úgy érzetem sosem voltam még ennyire távol tőle. Lépéseim lelassultak, szememmel kerestem a tekintetét. De ő csak csendben meredt maga elé. Igazán úgy festett, mint aki napok óta nem aludt. “- Minden rendben? Jól érzed magad?” kérdeztem elcsukló hangon. A szemembe nézett, és csak ennyit mondott: “- Hogy lenne rendben, mikor te nem vagy az enyém?”
(Részlet az “Egy utolsó ölelés” c. novellámból)
Bár több száz kilométer van most köztünk, mégis téged érezlek a legközelebb magamhoz…
Sokszor érzem azt, hogy mindenkinek csak útban vagyok. Hogy azoknak az embereknek, akik akik számomra mindennél fontosabbak, felesleges vagyok.