#quoetes
Te azt nézed, mit vehetsz még el tőlem, én azt, hogy mit adhatok még neked…
Remélem tudod, hogy jobban szeretlek, mint az egész mindenséget együttvéve…❤️
Nem kérem, hogy maradj, de nem azért, mert azt szeretném, hogy elmenj. Csupán az a célom, hogy a te döntésed legyen.
Furcsa érzés ez a szerelem… Egyszer a magasba repít, máskor a föld alá tipor.
Bárcsak láthatnám a gondolataidat rólam…
Talán ez a legszebb a szerelemben… Hogy bár két külön testben élünk, de a lelkünk egy.
Gondolataink, érzéseink, vágyaink megegyeznek.
Ott fekszik mellette, érinthetné, csókolhatná, de nem tesz semmit, csak csendben nézi. Hallgatja kedvese szuszogását és közben azon töpreng, hogy lehet ennyire szerencsés.
Aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy beleszerettél…
És a napokban hozzá kell szoknom, hogy nem vághatok fejeket az aktuális hangulatomhoz és reakcióimhoz, mert már nyilvános:)
Bánt, hogy valójában mennyire nem ismersz.
-Ma olyan “mbm” hangulatom van…
-Milyen az a “mbm”?
-Mindenki bassza meg:)
Hihetetlenül gyorsan megy az idő…
Te az az ember vagy, akivé kiskorodban akartál válni?
(vagy te is nagyon elbasztad?)
Boldoggá tesz, ha mosolyogni látlak. Főleg amikor tudom, hogy én vagyok az oka.
Őszintén? Fogalmam sincs mit érzek vagy akarok jelen pillanatban. Összezavarodtam.
Mondhatsz te bármit, hogy így meg úgy nem érzel semmit irántam.
De látom a szemedben…
Hihetetlen, mennyire gyorsan meg tudnak változni az emberek…
A legnehezebb azt feldolgozni, amikor valaminek úgy lesz vége, hogy még igazából el sem kezdődött…
Ha ezeket a sorokat olvasod, tudd, még mindig várom az “ezt most elbasztam, megbeszélhetjük?” üzenetedet…
Te voltál az egyetlen ember, akit az utóbbi időben közel engedtem magamhoz.
(és ezt ki is használtad…)
Én szerelmes voltam te pedig csak unatkoztál.
Tudod az van, hogy -bármennyire is próbálom titkolni- még mindig kibaszottul hiányzol…
Fájtak a szavaid, de most méginkább fáj a hallgatásod…
Elvesztettelek téged, de megtaláltam önmagam…
Őszintén kitartást kívánok mindnekinek, aki tud azonosulni az oldalamon levő, nem túl vidám hangvételű gondolataimmal!
Fejezd be a mondatot:
A legjobb dolog, ami történt velem…
Gyerekkorunkban azt hisszük, hogy a szerelem a legjobb dolog, ami valaha történni fog velünk…
Hosszú időbe telt, mire rájöttem, hogy az ember, aki igazából a legtöbbet tud segíteni rajtam, én vagyok…
Azt hitted ő más lesz, igaz?
És most csalódtál…
- Nem szabad hagynod, hogy ő legyen a mindened.
- Miért nem?
- Mert ha elveszíted, nem marad semmid…
Hidd el, ha megbántalak az nekem épp úgy fáj…
Befordultam az utolsó sarkon. Csak lépkedtem egyenletesen, fejemet leszegve, épp csak fel-fel pillantottam. És akkor megláttam. (…) A szívem vadul kalapálni kezdett, lépteim esetlenné, bizonytalanná váltak. Már csak méterek választottak el egymástól, de közben úgy érzetem sosem voltam még ennyire távol tőle. Lépéseim lelassultak, szememmel kerestem a tekintetét. De ő csak csendben meredt maga elé. Igazán úgy festett, mint aki napok óta nem aludt. “- Minden rendben? Jól érzed magad?” kérdeztem elcsukló hangon. A szemembe nézett, és csak ennyit mondott: “- Hogy lenne rendben, mikor te nem vagy az enyém?”
(Részlet az “Egy utolsó ölelés” c. novellámból)
Bár több száz kilométer van most köztünk, mégis téged érezlek a legközelebb magamhoz…
Sokszor érzem azt, hogy mindenkinek csak útban vagyok. Hogy azoknak az embereknek, akik akik számomra mindennél fontosabbak, felesleges vagyok.
