#önutálat
S E H O V A
Tagja vagyok egy csapatnak, akik olyan jól elbeszélgetnek, nevetgélnek, elvannak. Én csak úgy vagyok. Irigykedem rájuk. Hányszor jártam már így. Azt hittem tartozok valahova. De valójában? Nem illek én sehova.
Bámulatos, hogy egyetlen szó, vagy cselekedet mennyire a mélybe tud küldeni.
Rossz ember vagyok, ezért van az a sok bűnhődés.
Mások elvesztése fáj, de vesztetted már el önmagad? Csak mert az egyenesen borzasztó.
Ahogy telik az idő, egyre inkább jobban és jobban hullok szét és ami a legijesztőbb, hogy egyre nehezebb rendbe jönnöm.
Miközben a vonaton utazok, mindig elfog az az érzés, hogy nem kellene leszállni. Menni kéne innen minél messzebb és meg sem állni egy új élet kezdetéig.
Ki fog segíteni, ha majd újra szétesek?
Az emberek azt se tudják, hogy létezem.
Alig tudom egyben tartani magam. Próbálkozok, de egyre csak nehezebb lesz.
Azt kell mondjam, jól elrontottam mindent. Csak a szokásos.
Valahol súlytalanul lebegek a boldogság és a szomorúság között.
Sok rossz tulajdonságommal tisztában vagyok, ezek közül pedig a legrosszabb, hogy iszonyatosan szerethetetlen vagyok.
Igaz, még csak 3 napja tart az év, de nekem már most furcsa, hogy eddig semmi rossz nem történt. Ez afféle vihar előtti csend lehet.
Mindenkinek segíteni próbálok, mert nem akarom, hogy valaki ugyanolyan rosszul érezze magát, mint ahogy én érzem.
