#boldogság
Folyó
Hol a ragyogó folyó véget ér,
Mindig is ott leszek neked én.
A part kristályos homokszemcséi,
A jöttödet ámuldozva, suttogva mesélik.
“Rég várt Szerelmed,
Legforróbb ölelésed,
Szeli a folyó vizeit már,
Mint kit nem zavar az ár,
S, tudja hogy célja,
A legboldogabb éra.”
Kire oly régóta várok,
Eljő, ha én is megállok,
De hajt a bőrének érintése,
S, a szeme világának mélye.
A napfényben csillogó habok,
Neked oly nagy csókot adok,
Ha lassan ide érsz hozzám,
Többé nem szaggat a magány.
Meglátván bordó csónakod,
Miből szíved szinte ragyog,
Eufória érzés járja át lelkem,
Ezt oly régóta nem éreztem,
Egyedül csakis az életben,
Te ott voltál minden léptemben.
S, hogy most átkeltünk az időn,
Itt az örökkévalóság, ami a fő,
Kezed soha nem engedem el,
Akkor sem ha a Csillag felkel,
S, ha elönt téged a honvágy,
Tudd hogy nekem te vagy a hazám.
Együtt mindent valóra váltunk,
Ahogy az életben is, mindig egymás mellett álltunk.
Évekig keressük a boldogságot,majd meghalunk.
Ha még egyszer láthatnám az arcod,boldogan halnék meg,ebben biztos vagyok.
Te teszel boldoggá!
Örülök hogy láttalak és beszéltünk
Ha túl zord és hideg az idő sosem felejtheted el, egyszer még eljön a tavasz.
Fogalmad sincsen, mennyit jelent az, hogy válaszolsz az üzeneteimre
napról napra egyre jobban beléd szeretek…
A legjobb barátnőmért életemet adnám
Egy ‘hiányzol’ üzenet mindennél többet jelent nekem
Próbáltam megérteni az embereket,
Hogy miért ilyen szomorúak.
Onnantól lettem igazán boldog.
Rájöttem hogyan láthatom a színeket.
Van egy érzésem nem teszlek boldoggá….
Ahogy ott álltam és néztelek, gondoltam odamehetnék és csak úgy spontán megcsókolhatnálak. De nem érlek fel, úgyhogy mindegy…
“ ́ , ℎ ̀̀ℎ ̀̂ ́.
ℎ ̂ ̈̀ ̈̀ ̂ ̈̈. ”
Elvesztettem magamat, miközben téged próbáltalak megérteni
“Aki engem szeret, az tudja, hogy engem nagyon kell szeretni, mert különben olyanná válok, mint egy ridegen tartott kis állat, aki elszokott az emberi érintéstől, és én rúgok, harapok, elfordulok, és beleveszek önmagam bonyolult, makacs csillagrendszerébe. “
Te nem tudtál engem úgy szeretni…
“Az élet olyan ironikus.Szomorúság kell a boldogságmegismeréséhez,zaj kell ahhoz, hogy értékeljük a csendet, és hiány kell ahhoz, hogy értékeljük a jelenlétet.”
Miért nem tudok találni egy olyan embert akiben annyi energia, tűz, vágy és szenvedély van mint bennem? Akivel egy szinten éghetnék.
Aki mindent megadna amire szükségem lenne és én is mindent megadnék amire neki.
Akivel néha széttépnénk egymást miközben eldobjuk az agyunkat, néha pedig kellemesen el lennénk egymás társaságában nyugodtan, meghitten.
Akire azt mondanám hogy “ATYA ÚR ISTEN DE KELLESZ NEKEM…”
A szerelem egy kegyetlen drog. Függővé tesz és nehéz kilábalni belőle. Ha szép, ha rossza a történet így is úgy is veszélyes. Veszélyes mert a szerelem öl, teremt, szomorít, boldogít. De minden ami hatással van rád annak már lehetsz a függője. Ettől mindannyian függünk. A teljesítményünk, a hangulatunk, a lelki állapotunk és igazából minden más. Összetöri vagy épp összerakja a szíved. Kegyetlen de mégis édes mint a méz.
És mindezen keresztül mentünk azért, hogy újra idegenek legyünk.
“Nem az számít, amit mondtak, hanem az, hogy ki mondta!”
-nevelőtanárom
