Hol rontottam el? Elvesztettem egy barátot.

“Azt érdemes megtartani,aki nem engedne el”

Rupi Kaur

Van, hogy az ember hisz valamiben. Például a szerelemben. Aztán ez a hit elveszik, amikor csalódnia kell és úgy érzi soha sem fog már újra hinni benne. És akkor jön valaki aki rácáfol erre. És mindegy, hogy hányszor csalódunk, újra hiszünk, hinnünk kell, mert anélkül esélyünk sincs túlélni, jobban mondva élni.

@nemkelltobbfajdalom

Kedvesszámomra halott apukám

Köszönöm,hogy tönkre tetted az életemet.

Üdvözlettel

Számodra nem létezőlányod

Azt hiszed ismersz holott igazából, azt se tudod ki vagyok. Nem látod, hogy szenvedek. Nem látod, hogy mennyit sírok. Mennyire nehéz magamat összeszedni. Nem érzed a fájdalmat, amit érzek. Nem tudod mennyire szeretnék jobb és jobban lenni. Nem tudsz igazából semmit, mert egy idegen vagy.

@sotetsegben-a-visszhang

Alig tudom egyben tartani magam. Próbálkozok, de egyre csak nehezebb lesz.

@sotetsegben-a-visszhang

Anyával beszéltem arról, hogy mennyire elveszettnek érzem magam és úgy gondolom, hogy semmi értelme nincs annak, hogy éljek. A válasza annyi volt, hogy ez teljesen normális, mert keressük a helyünket a világban és amíg túl nem esünk ezen, addig így lesz.

Megkérdeztem tőle, hogy meddig fog ez tartani, amire azt felelte, hogy olyan harmincéves korunkig, azaz egészen addig, míg körülbelül szülők leszünk.

Elgondolkodtam, hogy még tizenöt év kell ahhoz, hogy harminc legyek és én ezek után sem hiszem, hogy családot szeretnék majd alapítani, így lényegében nem lesz semmi, ami megállítaná ezt az egészet, hiába szenvednék valahogy végig mégegyszer annyit, mint eddig..

Azaz továbbra sem látom értelmét élni.

Amikor rájössz, hogy semmi célja nincs annak, hogy ezen a világon létezünk, nincs semmilyen felső hatalom, így nem is érdekel senkit, hogy élsz-e egyáltalan, emiatt pedig teljesen maga alá gyűr a magány és a jelentéktelenség érzése, na az egy igazán szomorú pillanat.

Az elmúlt egy évben tönkretettem magam lelkileg egy olyan dolog miatt, amit végül mégsem kaptam meg. És én még ezek után is hajszolom, hisz már rosszabb nem lehet, ugye?

034.

Igazán felemelő érzés, amikor semmit se csináltam és változtam, de minden számomra fontos ember eltávolodik tőlem, és később rám fogják az egészet, ez ellen pedig semmit se tudok tenni.

025.

Elveszett lelkek kétségbeesetten kiáltva,

Kérik vissza halandó testüket a világra.

Nem akarnak elveszni, nem akarnak elmúlni,

Félnek, hogy falevélként fognak elhullni.

Mulandó életüket nem akarják elhagyni,

A végtelen sötétségben, a semmi közepén fognak meghalni.

Már nem sok van hátra, ez a vég, vagy akár egy új kezdet?

Rémisztő az elmúlás gondolata, már nincsenek kik szeretnek.