#romantika

LIVE

0./ nemépület

nem lehet szó nélkül hagyni, no meg a kedves olvasónak biztosan föltűnt, hogy itt a legutóbbi bejegyzés is özönvíz előtti, valamint, hogy a címbéli ígérvény, miszerintis 365épületek sosem teljesült, van helyette 87 itt, van ennek a hátterében egy sikeres filmes workshop 2011-ben, számos nagyon inspiráló beszélgetés, az itt található anyagok megjelenése forrásként itt-ott-amott.

mindeközben én odahagytam Budapestet, Márai Sándorrá változtam, csak dohogok ilyen-olyan-amolyan platformokon, meg nyesztetem a barátaimat, rokonaimat, üzletfeleimet, hogy Budapest így-úgy-amúgy. és mindeközben néha meglepődve tapasztalom, még mindig mennyi érdeklődés veszi körül ezeket az anyagokat itt. olyankor lányos zavar vesz rajtam erőt.

szóval elköltöztem, meg az élet. amiben a sétálás maradt az állandó. meg esetleg a szemlélődés. ennek eredményeként máshol, kicsit másról kezdtem el újra írni–sokszor Budáról is. mert sokszor épp a távolság kell, a perspektíva. így adódott, hogy 2019 nyarán egy, a finn-norvég határon álló menedékházban vészeltem át egy több napon át tartó vihart, illatos nyírfahasábokat égettem és Ottlik Budáját olvastam, és talán valamit megértettem.

ez van most: https://endalettere.substack.com/ 

kétheti hírlevél a sétálásról meg a szemlélődésről meg az irodalomról. és néha Budáról is. erre mondják, hogy ajánlom magamat? mindenesetre: tartson velem a kedves olvasó. a legrosszabb, ami történhet, az a vállalhatatlan nosztalgia a klasszikusan modern Budapest iránt.

(az meg ott fent a Tree Cube Nordingråban. van, ami nem múlik el, például a fura épületek megörökítésének kényszeres vágya.)

73./ IX. lónyay utca 26. “Nyitva az ajtó, bejöhetsz”, az üres padról meg a vetett ágyról73./ IX. lónyay utca 26. “Nyitva az ajtó, bejöhetsz”, az üres padról meg a vetett ágyról73./ IX. lónyay utca 26. “Nyitva az ajtó, bejöhetsz”, az üres padról meg a vetett ágyról73./ IX. lónyay utca 26. “Nyitva az ajtó, bejöhetsz”, az üres padról meg a vetett ágyról73./ IX. lónyay utca 26. “Nyitva az ajtó, bejöhetsz”, az üres padról meg a vetett ágyról73./ IX. lónyay utca 26. “Nyitva az ajtó, bejöhetsz”, az üres padról meg a vetett ágyról73./ IX. lónyay utca 26. “Nyitva az ajtó, bejöhetsz”, az üres padról meg a vetett ágyról73./ IX. lónyay utca 26. “Nyitva az ajtó, bejöhetsz”, az üres padról meg a vetett ágyról73./ IX. lónyay utca 26. “Nyitva az ajtó, bejöhetsz”, az üres padról meg a vetett ágyról

73./ IX. lónyay utca 26.

“Nyitva az ajtó, bejöhetsz”, az üres padról meg a vetett ágyról nincs elképzelésem, de nem tudtam ellenállni a tárva-nyitva hagyott kapunak. Így készült a Romantikus Romok sorozat újabb darabja, végre valami olyan döbbenetesen szépre leltem, hogy nehezen találom a szavakat.

A Lónyay utcában több okból is körülbelül otthon vagyok, így nem rázott meg különösebben a két udvaros házban elém táruló látvány, az aládúcolt emelet, a falon szétkent ürülék, a második udvarban focizó purdék és mámikájuk, aki éppen turistákat próbált a jól bevált módszerrel elüldözni: egyre hangosabban és tagoltabban mondogatta, hogy itt nincs semmiféle kapu a Ráday utca felé. Még a szekrényen pihengető kitömött tyúkféle madáron sem lepődtem meg, bár kétségkívül eredeti dekor.

Akkor kezdtek folyni a könnyeim, amikor a freskót megláttam a “főlépcsőházban”. Ez az egész konstruktum úgy gyönyörű, ahogyan van. Szeretném megállítani az időt, kimerevíteni ezt a tavaszi délutánt, hogy a Hild Károly tervezte ház olyan maradjon, amilyen most, hogy megőrizze ezeket a hihetetlen kontrasztokat, amitől úgy érzem, világok feszülnek egymásnak a Lónyay utcában.

Ráday Mihály és az önkormányzat is másképp gondolja ezt: előbbi nyilván a példaértékű hiteles rekonstrukció híve (az egykor itt élt Guilbrand Gregersent - Gregersen Hugó festőművész, építész nagyapját - is feltámasztaná minden bizonnyal), utóbbi a második udvart körülfogó épületrészt lebontaná és jó beépítené a helyét, bár az épület műemlék. Már csak az is a megtartása mellett szólna, hogy 1835 óta valahogy, óriási szerencsével egyáltalán fennmaradt. Csak a mekkmesterek torzították el kissé egyes részleteit. Példa: itt található Budapest garantáltan legretróbb és legrondább csengőtáblája, ne mulasszák el, ha a környéken járnak.


Post link
71./ VI. bajza utca 34. Azért mégiscsak van kis palota a Bajza utca sarkán, olyannyira kicsi, hogy a71./ VI. bajza utca 34. Azért mégiscsak van kis palota a Bajza utca sarkán, olyannyira kicsi, hogy a71./ VI. bajza utca 34. Azért mégiscsak van kis palota a Bajza utca sarkán, olyannyira kicsi, hogy a71./ VI. bajza utca 34. Azért mégiscsak van kis palota a Bajza utca sarkán, olyannyira kicsi, hogy a

71./ VI. bajza utca 34.

Azért mégiscsak van kis palota a Bajza utca sarkán, olyannyira kicsi, hogy a fák viráglombjának takarásában és a környező házcsodák szorításában könnyen el is téveszthetnők. És olyannyira palota, hogy a terézvárosi kataszterben pici megjegyzésként országos védelemre javasoltatik.

Valójában egyáltalán nem palota ez, hanem a romantikus romok sorozat újabb darabja a Sturm und Drang jegyében, egy rejtélyes kis vityilló közvetlenül az Andrássy út városképi jelentőségű házsora mögött. Egyszerűen elragadó, főleg a kettős bolthajtás, az alatta megbúvó bejárat szinte falusias hangvétele és egyszerűsége. Sokkal öregebbnek saccoltam volna ránézésre, pedig alig egy huszassal több, mint a százéves házaink, az 1890-es években épült Reichardt Emil megbízásából, tutti historizáló eklektíikus stílben.

De a tények valahogy kevésbé számítanak, mint az a gondolatfolyam, vagy akár álmodozás, amit a látvány inspirál. Micsoda bravúros fikciót szőhetünk egy-egy ház köré, gondoltam, és valahogy megint Mészöly Filmje jutott az eszembe (nekem néha mindenről…), ahogyan elképzeltem, miféle elaggott, a történelem terhe alatt összeaszott emberpár birtokolja ezt a gyönyörű ingatlant. Erre vonatkozólag azonban semmiféle támpont nem kínálkozik, még az sem tudható, hány lakás van az épületben, mert az előkert vaskorlátján még csengő, névtábla sincs, fokozandó az én egyre bonyolódó fantáziáim misztikumát.

Aztán ez a ház nekem zene is, valami kései, borongós Liszt zongoraszóló egy hangzata, morbid bővített akkord, a sor pedig tetszés szerint folytatható: projektáljanak bátran, épített környezetünk többek között erre is való!


Post link
loading