#tinédzser problémák
Mióta sírom el magam a legapróbb dolgoktól?
Mióta vagyok ennyire lelki roncs?
Napraforgóvagyok a pipacsmezőközepén.
A selejt mag, ami a tavalyi vetéskor nem volt elég erős a virágzáshoz, most meg már nem kell senkinek.
Miért normális, hogy a gyerekek, akiknek elvileg életük ,,legboldogabb időszakát" kellene élniük, egyáltalán nem akarnak élni?
— Vigyázat, törékeny!
A halál keserédes.
Múltkor olvastam, hogy a hosszas magány negatív hatással van az ember szervezetére is. Azaz nem elég, hogy lelki ronccsá tesz, még bele is halhatok..
,,A magányosság olyan érzelmi állapot, melyben a személy erőteljes üresség és kirekesztettségi érzést tapasztal.“
—Wikipedia
Nincsmotivációmsemmihez.
Lassan már élni se.
Anyával beszéltem arról, hogy mennyire elveszettnek érzem magam és úgy gondolom, hogy semmi értelme nincs annak, hogy éljek. A válasza annyi volt, hogy ez teljesen normális, mert keressük a helyünket a világban és amíg túl nem esünk ezen, addig így lesz.
Megkérdeztem tőle, hogy meddig fog ez tartani, amire azt felelte, hogy olyan harmincéves korunkig, azaz egészen addig, míg körülbelül szülők leszünk.
Elgondolkodtam, hogy még tizenöt év kell ahhoz, hogy harminc legyek és én ezek után sem hiszem, hogy családot szeretnék majd alapítani, így lényegében nem lesz semmi, ami megállítaná ezt az egészet, hiába szenvednék valahogy végig mégegyszer annyit, mint eddig..
Azaz továbbra sem látom értelmét élni.
Mert nekem is csak azért van egy százas zsepi az ágyam mellett, mert beteg vagyok…
Amikor inkább nem lélegzel, csak nehogy meghallja a sírás miatt akadozó levegővételed.
Oh anya, hogyan jutott el a beszélgetésünk a fekete himlőtől addig, hogy miért nem szeretek emberek előtt enni?
Amikor rájössz, hogy semmi célja nincs annak, hogy ezen a világon létezünk, nincs semmilyen felső hatalom, így nem is érdekel senkit, hogy élsz-e egyáltalan, emiatt pedig teljesen maga alá gyűr a magány és a jelentéktelenség érzése, na az egy igazán szomorú pillanat.
Olyan vagyok, mint napraforgó az éjszakában
Van abban valami komikus, hogy rád mosolygok, de közben a Life is beautiful szól max hangerőn a fülesemből.
Igazából megnyugtató a tudat, hogy vannak még nálam is hülyébbek
Esküszöm, hogy határtalanul hülye vagyok.
Amikor azt hiszed, hogy jó vagy valamiben, majd kiderül, hogy mint minden máshoz, ehhez is tehetségtelen vagy.
És akkor próbálj ne sírni.
Okay.
Az van, hogy a kitűzött cél elérhető, csak nem érzem magam elég jónak ahhoz hogy sikerüljön… Pedig annyira szeretném.
Utálom, ha nem sikerül valami, mert olyankor magamat kezdem el utálni.
Az elmúlt egy évben tönkretettem magam lelkileg egy olyan dolog miatt, amit végül mégsem kaptam meg. És én még ezek után is hajszolom, hisz már rosszabb nem lehet, ugye?
