Vannak napok, amikor nincs erőnk feltenni az álarcot.

“Énszerintem az élet elég tűrhető, és nem kell vele az embert folyton ijesztegetni, én egész jól érzem magam az életben, ha nem is látszik rajtam.”

Janikovszky Éva-Kire ütött ez a gyerek?

Valaki.

Aki megdicsér, és bíztat, és félt és szeret.

Bárki.

Aki megért és aki gondoskodik,és aki vigyáz rám.

Néha.

Tanít, és óva int, és segít.

Akármikor.

Ott van, és ad, és kér.

Bárhogyan.

Megölel, és örül, és sír.

Valaki aki végre megért.

Mondatok amelyeket 2-3 év is kevés volt kiheverni.

Szavak amiknek nem éreztük mekkora súlya van.

Mozdulatok,amik örökre belénk égtek.

Kérdések amelyekre sose kaptunk igazi választ.

Kérdések amiket sose tehetünk fel.

Viccek, amik komolyan hangzottak.

Az a rengeteg műmosoly.

Amikor a “Mi a baj?” kérdésre bőven elég volt annyi válasz, hogy semmi.

Amikor a viccből veszekedés fajult.

Mikor nem voltunk tekintettel egymás érzéseire gondolataira.

Néha nem tiszteltük eléggé egymás barátait.

Beszólások amiket sose gondoltunk komolyan.

Könnyes szemmel belépni az osztályterembe, majd könnyes szemmel kilépni onnan.

Amikor a nem mondom el senkinek-ből, sokszor le screenelt beszélgetés lett.

A felefele nyal, lefele tapos mondás mindig igaz marad.

A sokszor felajánlott “Én majd segítek” - ből csak az maradt ami. Egy mondat.

Egy “Bocsi”-val elintézett be nem tartott ígéretek.

Magyarázatra váró tettek.

Mások és néha saját magunk kritizálása.

Ok nélküli sértegetések.

Amikor próbáltunk láthatatlanok lenni, de csak átlátszók lettünk.

Amikor három embernek is egyes számba köszönnek..

Amikor már nem kapunk második esélyt..

Furcsa, de az is tud fájni, ha valakit nem tudsz viszont szeretni. Ilyenkor szenvedsz az ő fájdalmától, de nem tehetsz ellene.

“- Elmondani sem tudom, hogy mennyire szeretlek…❤️

- Nem is kell elmondanod, látom a szemedben, amikor rám nézel.❤️”