Mikor azt hiszed, hogy a nap nem lehet rosszabb.. De lehet!!

Tudom, hogy egyedül érzed magad. De én mindig melletted vagyok és leszek…

Tudom, hogy egyedül érzed magad. De én mindig melletted vagyok és leszek…

Lassan egy hete már, hogy nem beszéltünk…

Ahelyett, hogy megbeszélnénk a dolgokat még mindig úgy csinálunk, mintha mi sem történt volna; elfelejtjük az egészet. Írunk egymásnak pár soros üzeneteket ami éppen eszünkbe jut. Mintha össze se vesztünk volna, mintha meg se bántottál volna, mintha észre sem vennéd, hogy valami nincs rendben.

Felhívlak, mert törődni akarok veled. Egy hét után már én kezdem magam rosszul érezni. Szinte föl sem vetted még, de kitör belőled az éppen aktuális fájdalom és düh. Nem én okoztam, ezt most valaki más. 10 perce hallgatnak már és az elejétől fogva jön belőlem az az anyai szeretet, amivel próbállak tanácsokkal ellátni. Majd lerakjuk a telefont, mert menned kell. Én meg ott maradok egyedül a gondolataimmal.

Nem baj, hogy elmondod. Meghallgatlak. Csak szerettem volna én is mesélni. De téged nem nagyon érdekelt én meg nem szoktam az ilyesmit erőltetni.

Felhívtam inkább egy barátnőmet. Fél órát csevegtünk. De azért tettem ki képeket, amit majd úgyis látni fogsz. Talán felhívsz majd, hogy “nem is mesélted”… vagy talán annyira elszégyelled magad, hogy nem. De mindegy is…. én nem erőltetem.

Miért rontom el mindig?

Me:-Életemben még soha nem szerettem ennyire senkit…-mondtam.

Xy:-Én nem is fogok senkit szeretni ennyire, mint téged…-mondta.

Me:-Soha?-kérdeztem.

Xy:-Soha, de soha…-mondta.

A búcsú nehéz. Főleg ha nem tudod meddig szól.