Üresség

Érzem, hogy rengeteg érzés megszűnt létezni. Nem olyan mintha egy darabot téptek volna ki a szívemből, olyan mintha a szívemet tépték volna ki. Ahogy telik az idő egyre inkább érzem úgy hogy közel a vég.

Mikor fekszem az ágyamban és csak nézem a plafont, érzem ahogy elnyel az ágy és elsötétül minden. Csak azt mondogatom magamban, hogy végre megtörténik. Vége. Majd megtöri valami a csendet, és rájövök,hogy csak képzelődtem.

A mosoly már nem őszinte. Sokszor már sírni sem tudok. Csak sóhalytok egyet és érzem azt a felbecsülhetetlen ürességet. Az a pár érzés ami megmaradt az is mardos belülről. Mintha minden nap egyre szürkébb lenne. Talán egy nap befeketül az egész és elalszom végleg. Mintha a testem feladná a szolgálatot a lelkem miatt..

Mikor az egyetlen dolog ami valós örömöt hozott neked, még az iránt is elveszted az érdeklődésed.

Már nem tudsz sírni, nem tudsz nevetni. Mint egy elő halott úgy éled a napjaid… rémes érzés.

Este, amikor nem tudsz aludni, és a gondolataid pörögnek ezerrel, vajon én is köztük vagyok?

Mikor lesz már vége?

Ez nem olyan fáradtság amit ki lehet aludni