“- Úgy érzem egy kicsit… Egy kicsit mintha kudarcot vallottam volna. Nézem, ahogy az összes barátom tovább áll az életével. És ők mind… haladnak előre… És ez olyan mintha itt ragadtam volna…”

emlék

Mondanom kellett volna valamit, kiabálni, sírni vagy bármit amivel kimutathatom, hogy fájt, fájt minden egyes szavad. De ehelyett csak álltam ott, némán, mozdulatlanul és éreztem, hogy valami összetört bennem.

Írni akartam. Már meg is fogalmaztam, hogy mit, aztán inkább kitöröltem. Téged úgy sem érdekel…

Tudod, néha csak úgy visszamennék az időben oda, ahol még nem volt köztünk ekkora távolság.

Ha vissza csinálhatnám hidd el, visszacsinálnám. De nem tehetem. Együtt kell ezzel élnem…

Azzal nyugtatom magam, hogy mindent azért tettem, mert így láttam helyesnek… De az igazság az, hogy csak féltem kimutatni mit is érzek valójában…

Már tudom, hogy akkor, ott én hibáztam. Kár, hogy ezzel elkéstem…

Írhatnál…

Ordított a zene, de még így sem nyomta el a gondolataimat…

Basszus, annyira sajnálom!