#szar érzés
Miért nem lehetek egy érzéketlen fasz?!
Napi gondolatok
A drogom voltál mindaddig amíg, le nem szoktattál magadról.
Amikor a szív és az ész ellentmond egymásnak…
Azt mondom nem baj, nem számít. De az igazság az, hogy igenis számítana. De tök mindegy.
Ez lenne a barátság?
Aztán már csak annyira fájt, hogy lemerültem a víz alá és hallgattam, hogy a zajok tompák. Hallotam a szívverésem. Még mindig küzd, még mindig bír. És csak kétségbeesve reméltem, hogy valami csoda folytán a víz majd elmossa rólam azt a rengeteg sok fájdalmat és problémát.
Ez is egy újabb rohadt szar nap volt.
Az emberi faj legtöbb képviselőjét felettébb visszataszítónak találom. Az érzés valószínűleg kölcsönös.
Azt hiszem, nem tudtalak még teljesen elengedni..
Utálom a reményt…Az emberekbe mégis mintha ösztönösen benne lenne az örök feltételezés, hogy majd a helyzetünk jó irányba fog változni. Aztán arcul csap a valóság, és csak még jobban fog fájni, mert becsaptuk magunkat.
Szar érzés tudni hogy leszarnak az emberek. Nem érdeklik mi van velem, nem keresnek. Elvannak a maguk kis világában amibe többé már nem férek bele…
Ha tudnám milyen a biztonság igazából kevesebbszer omlottam volna rossz karokba.
Kezd elegem lenni abból hogy nekem mindig fontosabbak az emberek
-én meg le vagyok szarva
Akiben egyszer csalódsz, abban máskor is fogsz.
-csak akkor már nem fáj annyira
A boldogtalan ember mindig hibásnak érzi magát, s talán ez a legszörnyűbb.
Az életben van szomorúság, szar kedv, szar nap de mindig elmúlik. Most is el fog múlni, csak idő kérdése. Légy türelmes magaddal!
Azt hisszük, ismerünk valakit, majd történik valami, és minden örökre megváltozik.
Egyre biztosabb vagyok abban, hogy tényleg elveszítem…
-Szörnyű érzés
Érzelmi zsarolásnak számít az is, ha öngyilkos leszek?
De utálom azt az érzést, mikor hiányozni kezd a sz*r múltam
“- Úgy érzem egy kicsit… Egy kicsit mintha kudarcot vallottam volna. Nézem, ahogy az összes barátom tovább áll az életével. És ők mind… haladnak előre… És ez olyan mintha itt ragadtam volna…”
Azt mondtad, hogy ha szükségem van rád itt leszel… Hát most kurvára szükségem lenne rád, de te voltál az első aki elmenekült, mikor rosszra fordultak a dolgok.
A tükör azt mutatta, amit mindig is utáltam.
A testemet…
Minden amit eddig hittem, egyszerűen köddé vált és csak jéghideg felismerést hagyott maga után, amikor rájöttem, hogy nem okolhatom mindenért azt a sötétséget ami belülről emészt. Van hogy egyszerűen tényleg egy barom vagyok.
Sajnálom.
Meg sem lepődtem…
- Jézusom, miért utálsz ennyire iskolába járni?- kérdezte és a hangjából sütött, hogy elege van belőlem.
- Igazából nem utálok, hanem félek bemenni az iskolába.- javítottam ki csendesen, mire döbbent futott át az arcán. - Hülye helyzet nem?- kérdeztem keserű mosolyra húzva a számat és otthagytam a buszmegállóban állva.
Egyre érzéketlenebb vagyok mégis egyre többet érzek.
