#elbasztam
Elvesztettem
Hibáztam. De nem azért mert téged ott hagytalak. Az volt életem legjobb döntése. Melleted csak szenvedtem. Akkor hibáztam, amikor valaki helyett téged választottalak. És azt a valakit akkor elvesztettem. És ez baromira tud fájni.
Kérlek! Valaki vegye észre, hogy szenvednek!
“Csak egyszer légy ebben az életben jó gyerek!
Ne használd ki azt, hogy én tényleg szerettelek!”
-Elefánt: Sokáig vártalak
Amilyen lassan megy fel, olyan gyorsan zuhan. Az életem.
-Nagyon tisztellek, amiért bele mertél vágni és végig kibírtad ezt a sok fájdalmat.
-Ha már belekezdtem muszáj volt végig csinálnom…
Annyira jó lenne néha kiszakadni az életemből.
“de nem tagadom mostanában sodródom az árral”
Akármennyire is szeretek valakit, mégis azt érzem, hogy nehéz neki velem.
“Tudom, hogy különleges dolog volt, ami köztetek volt. Legalábbis egy ideig.
Abban az időszakban, amikor a legjobban szeretted (mert volt ilyen) egy pillanatot nem tudtál elképzelni nélküle. Folyton csak vele akartál lenni.
Szinte a rabja voltál. Nem kellett becsuknod a szemed, hogy magad előtt lásd, mert mindig, mindenhol őt láttad.
Az arcát, a szeme körüli apró ráncokat, a mosolyát. Bármikor le tudtad volna rajzolni, minden egyes porcikáját.
Nem a nevetésébe szerettél bele, hanem ahogy kitöltötte a körülötted lévő ürességet.
Nem az érintésébe, hanem abba, ahogy elolvadtál a keze alatt.
Nem csak abba szerettél bele, ami ő volt, hanem abba is, ahogyan érezted magad tőle.
Szeretted, ahogy érezted magad tőle. Olyan… máshogy… Erősebbnek, szebbnek, szexisebbnek. Ha veled volt más volt a mosolyod, más volt a hangod is.
Ő volt az, aki először éreztette veled, hogy megérdemled a szerelmet.
Megérdemelsz minden jót, amit csak az élet adhat.
Amikor elment ezt vitte el.
Úgy érezted, hogy kitépte a szíved.Egy darabot magával vitt.
Nem halkan. Nem észrevétlenül. Hatalmas robajjal, hatalmas szakadással, és hatalmas fájdalommal.
Pedig azt hitted, hogy ez a szerelem örökké tart majd.
Az örökkét tervezted:vele.
Ő pedig elment, mert mennie kellett. Egy napon rájössz majd, hogy így kellett történni. Hogy semmi nem történik véletlenül.
Hogy az örökké mellé nem az ő neve van írva.
Szeretted őt, de tudnod kell: rendben leszel. Továbblépsz.
Felállsz.
Ebből is.”
Az összes viharról én fogok az eszébe jutni, az hogy mennyire féltem mindig.
“Elnémult a mindig beszélő lány.”
Bruno x Spacc- Paranoiás
Túl léptem a saját határaimat…
Van az a pillanat amikor szembesülsz azzal, hogy mindent elbasztál. És nincs második esély, hogy rendbe hozd. Csak az az egy volt. De elbasztad.
Kérlek bocsáss meg. Nagyon szeretlek…
Mindent elbaszok…
Ha vissza csinálhatnám hidd el, visszacsinálnám. De nem tehetem. Együtt kell ezzel élnem…
