#forró

Au Revoir

A tenger haragosan csapkodja sötét szikláknak,

végtelen kék vizét.

Felcsattanak a szeszélyes hullámok,

szárnyalni vágynak,

de csak zuhannak lefelé,

én is beléd.

Rejtett örvények kavarognak a mélyben,

nem láttam időben a figyelmeztetést.

Merengve nézlek,

s rádió szól a háttérben:

“Most szerettelek utoljára.”

Rám emeled a tekintetedet.

Elgondolkodom,hogy mindig ilyen

vihar színe volt a szemeidnek vagy

csak én képzeltem másmilyennek?

Napsugarainktól forró még a légkör,

de régen kihűlt már a lelkem.

Elmosódott minden bennem,

a rádió pedig egyre csak mondja:

“Szeretnélek még,ha lehetne…”

A kávé maga olyan mint az aktus,
az ízek, a színek, az érzetek,
ahogy utoljára vétkeztem veled.

Keserű, mint csókod íze a számban,
s utána olyan feketeség maradt,
mint mikor belőlem kihúztad magad.

Forró, felhevíti  testem
ahogy duzzadt ajkaimhoz ér,
gyorsabban lüktet kitágult ereimben a vér.

Pupillám is egyre tágabb
ahogy dübörögnek véremben az indulatok,
agyam is élénkül, ahogy pörögnek benne a gondolatok.

S az első korttyal
talán újra megégegetem magam,
ahogy mohón magamba szívom, egyre pörög agyam.

Aztán lassan megszokom
a hőt, az ízt, a meleget,
szívem felveszi a ritmust, a lülktető ütemet.

S ahogy az első korty keserűsége
mélyen a torokomba mar,
én hátadat marom tűhegyes karmokkal.

És ahogy lassan szokom
egyre édesebb, lágyabb,
bejutnak testembe a régen kívánt vágyak.

S a koffein bennem
mint tomboló hormonok,
amíg ezt kortyolom, addig veled vagyok.

Jól áll Rajtad az egyenruha;

(tény)

De jobb, mikor már a padlón hever