#tenger

Au Revoir

A tenger haragosan csapkodja sötét szikláknak,

végtelen kék vizét.

Felcsattanak a szeszélyes hullámok,

szárnyalni vágynak,

de csak zuhannak lefelé,

én is beléd.

Rejtett örvények kavarognak a mélyben,

nem láttam időben a figyelmeztetést.

Merengve nézlek,

s rádió szól a háttérben:

“Most szerettelek utoljára.”

Rám emeled a tekintetedet.

Elgondolkodom,hogy mindig ilyen

vihar színe volt a szemeidnek vagy

csak én képzeltem másmilyennek?

Napsugarainktól forró még a légkör,

de régen kihűlt már a lelkem.

Elmosódott minden bennem,

a rádió pedig egyre csak mondja:

“Szeretnélek még,ha lehetne…”

Háborgó tenger vagyok,

egy kopott,belvárosi medencében.

Számban a szabadság

édes ambróziáját

megkeseríti a valóság.

Értsétek meg,

elárasztani a világot

kevés vagyok egymagam.

Mindig rettegtem a vízek mélységétől.

Most olyan létezni,mintha egy tenger fenekén feküdnék.

Körbevesz ez a fullasztó,ismeretlen sötétség.

Bárhol lehetnék,de most mégis itt vagyok.

Mozdulni nem bírok vagy nem merek,összeolvad az érzés.

Cápák köröznek felettem és valaki azt kiabálja: Miért nem tanultál meg időben úszni?

Papp Gábor - Santorini

50 x 70 cm

Olaj, rétegelt lemez

És most először érzem azt, hogy már nem szeretemésnincs rá szükségem.