#fekete
fekete város
fekete fák
fekete udvar
fekete ház
fekete lámpák
fekete fények
fekete felhők
fekete utcaszeglet
fekete szemek
fekete könnyek
fekete szívek
fekete könyvek
fekete versek
fekete ihlet
fekete kávé
fekete csikkek
fekete fehér
fekete ember
fekete fekete
fekete minden
fekete kádak
fekete karmok
fekete csíkok
fekete foltok
fekete víz
fekete élet
fekete én
fekete Téged.
A kávé maga olyan mint az aktus,
az ízek, a színek, az érzetek,
ahogy utoljára vétkeztem veled.
Keserű, mint csókod íze a számban,
s utána olyan feketeség maradt,
mint mikor belőlem kihúztad magad.
Forró, felhevíti testem
ahogy duzzadt ajkaimhoz ér,
gyorsabban lüktet kitágult ereimben a vér.
Pupillám is egyre tágabb
ahogy dübörögnek véremben az indulatok,
agyam is élénkül, ahogy pörögnek benne a gondolatok.
S az első korttyal
talán újra megégegetem magam,
ahogy mohón magamba szívom, egyre pörög agyam.
Aztán lassan megszokom
a hőt, az ízt, a meleget,
szívem felveszi a ritmust, a lülktető ütemet.
S ahogy az első korty keserűsége
mélyen a torokomba mar,
én hátadat marom tűhegyes karmokkal.
És ahogy lassan szokom
egyre édesebb, lágyabb,
bejutnak testembe a régen kívánt vágyak.
S a koffein bennem
mint tomboló hormonok,
amíg ezt kortyolom, addig veled vagyok.
fekete város
fekete fák
fekete udvar
fekete ház
fekete lámpák
fekete fények
fekete felhők
fekete utcaszeglet
fekete szemek
fekete könnyek
fekete szívek
fekete könyvek
fekete versek
fekete ihlet
fekete kávé
fekete csikkek
fekete fehér
fekete ember
fekete fekete
fekete minden
fekete kádak
fekete karmok
fekete csíkok
fekete foltok
fekete víz
fekete élet
fekete én
fekete Téged.
Néha, nem akarok mást csak elaludni, és nem felébredni.
Végül olyan emberré váltál, akivé nem akartál.. . Bántasz másokat, mert téged is bántottak…
Kézen fogtam a megbánást.
Megöleltem a szomorúságot.
Majd megcsókoltam a félelmet.
Azóta fojtogatnak engem…. és csak idő kérdése mikor fulladok meg.
Au Revoir
A tenger haragosan csapkodja sötét szikláknak,
végtelen kék vizét.
Felcsattanak a szeszélyes hullámok,
szárnyalni vágynak,
de csak zuhannak lefelé,
én is beléd.
Rejtett örvények kavarognak a mélyben,
nem láttam időben a figyelmeztetést.
Merengve nézlek,
s rádió szól a háttérben:
“Most szerettelek utoljára.”
Rám emeled a tekintetedet.
Elgondolkodom,hogy mindig ilyen
vihar színe volt a szemeidnek vagy
csak én képzeltem másmilyennek?
Napsugarainktól forró még a légkör,
de régen kihűlt már a lelkem.
Elmosódott minden bennem,
a rádió pedig egyre csak mondja:
“Szeretnélek még,ha lehetne…”
“Régen szerettelek.
De ez csak a fejemben volt…
És a szívemben.
Mostmár mind a kettő üres”
(Beam)
-Az öngyilkosság bűn.
-Szerintem az volt a bűn, hogy ide kellett születni.
A szívem fehér, a lelkem fekete…
