#utalom magam
206. Utálom, hogy szeretlek.
Utálom, hogy elalvas előtt te vagy az utolsó gondolatom és reggel az első mikor felelek. Utálom, hogy folyton ott jarkalsz az álmaimban és ott szeretsz szemtől szembe pedig nem.
Utálom, hogy semmibe veszed az erőfeszítésemet.
Utálom, hogy csak unalomuzonek használsz.
Utálom, hogy folyton elultetted bennem a remény magjait, hogy majd később rá eltipord.
Utálom ahogy rám mosolyogsz és nevetsz a vicceimen.
Utálom hogy olyan könnyen megnyilsz, hogy azt hiszem fontos vagyok neked ezért osztás meg annyi mindent velem.
Utálom, hogy csak játszol velem és ennek tudatában is ugyan úgy szeretlek.
Utálom ha meglatok egy boldog párt mindig az jut eszembe, hogy milyen lenne ha mi is ilyenek lennénk.
Utálom hogy félreérthető dolgokat mondasz.
Utálom ahogy olelsz ahogy simogatod a kezem mert neked ez csak egy játék.
A legjobban viszont azt utalom, hogy bármit csinalhatnék, de te nem visszonoznád az érzéseimet.
Most már csak egy történet vagy, amit akkor mesélek el az embereknek, ha szóba kerül a fájdalom.
Nem birom tovább.
Nem akarunk meghalni, de élni sem akarunk.
Kölcsönösen utáljuk egymást én és a mai nap
20 nap, és nem leszek itt. Hidd el, egy ember hamarabb eltűnik nyom nélkül, mint gondolnád.
A fájdalom sosem szűnik meg, csak a tárgya átalakul.
Most már csak egy történet vagy, amit akkor mesélek el az embereknek, ha szóba kerül a fájdalom.
A szívem mintha csak egy céltáblaként szolgálna minden embernek. Frissen megélezett nyilak: hazugságok, manipuláció, elhanyagolás.
Az élet egy manipuatív, hazug tolvaj.
Mindennek a része vagyok, aminek valaha a része voltam.
Számomra van valami megnyugtató abban, hogyha felismerem, hogy valakivel szimplán nem illünk össze. Nincs harag. Nem az én hibám. Nem a te hibád. Ez van.
Hiszel a szerelem vége utáni életben?
Még sosem éreztem magam annyira egyedül.
Letenném a tollat. Beleuntam a keserű érzésekről való írásba. Lehet már a saját szívdobogásomra is ráuntam.
Utazóbőrönd vagyok. Mi történik ha elveszek a reptéren? Majd a recepciós elnézést kér, hogy megszöktem.
Csak arra vágytam, hogy észrevegyenek és meghallgassanak. Hogy ne az üzenet legyek egy vízben kallódó palackban: “Ha megtaláltad, küldd vissza erre a címre.” Engem ne ítéljenek magamra.
Elsétáltam a kis patakig, leültem a híd peremét jelző kőtömbre. Hagytam, hogy a jeges szél az arcomba fújja kibontott hajam. Éreztem, ahogy a távolba meredve egyre üresebb vagyok. Apránként eltűnök. Már a szél is átfúj rajtam. Csak a terheket nem viszi magával.
Szégyellem, hogy szégyelltél.
-Mennyire vagy ragaszkodós típus?
-Az utolsó szívverésemet is képes lennék másnak szentelni.
