A kegyetlen igazság az hogy hiába küzdök érted ha, te másra vágysz…

#leadepivel

Srácok! Nézzétek meg a magyar tumblrt. Miről szól nagy része? A halálról, a depresszióról, minden olyanról ami rossz. Ember, most vagy fiatal! Élvezd! Ez az idő nem jön vissza. Unokádnak, gyerekednek mit mesélsz majd? Hány vágás van a testeden, hány könnycsepp hagyta el a szemed, vagy esetleg arról hogy mi mindent csináltál ahelyett hogy jól érezd magad? Ez egy kurva nagy csapda (a tumblr és a depi). Amibe nem baj ha beleesel, illetve az, de a nagy baj ha benne is maradsz.

Az elején még küzdöttem.. De tényleg.. Megpróbáltam.. Sokszor.. Újra és újra.. De a sok kudarc után már nem volt több erőm..Feladtam.

Azt miért nem tanítja meg senki, hogy hogyan kezeljük az életet??

Minél jobban szeretsz valakit, annál jobban fog fájni..

Ha neked így jó, ne várd el, hogy erőlködjek.

Te is elhagysz majd úgy mint eddig mindenki?

A sok válasz nélkül maradt “mi lett volna ha..?” kérdés.

Tudod az… amikor kitartasz valaki mellett, tűzön-vízen át és megadnál neki mindent, mindegy, hogy az milyen áldozatokkal jár, az a szerelem.

Bemegyek órára, de nem hiszem, hogy van értelme. Így éli egy napját az általános diákság java része. De mi értelme a rendszernek, ha senki sem élvezi? Senki sem tanul belőle? Kinek jó ez a kormánynak? Ezekre magam sem tudom a választ, csak annyit, hogy részemről, és jópár ember részéről még, akikkel szót váltottam a témával a kapcsolatban, azt mondják nincsen értelme. Innen már nincs messze az út, hogy az az állítás is megszülessen benned, az életnek nincsen értelme. Napodat elkezded zombiként tengetni, csinálod, de vajon minek? Jó ez neked? Rohadtul nem, de te csinálod, mert úgy érzed nincsen értelme. Nincsen értelme annak, hogy válassz; hogy dönts. Egy jobb élet reményében. Csak marad az üresség, a kátrányos, dohos panaszok áradata, leheled ki magadból a mérget ártatlan környezetedre, és nem azokat bünteted, akiket kellene. Nem azt pusztítod, akinek bűne jóval nagyobb, de te megmaradsz hazugnak. Gyávának. A változtatástól félőnek. Ordítanál legszívesebben, amikor a hang belül belőled megszólal, hogy változtass. Én elmentem, de visszajöttem. Megküzdeni kell, és változtatni, de mindenekelőtt elfogadni, és békét kötni, nem másokkal, hanem magaddal. Így szívedből felfakadhat valami olyasmi, amire nem is számítottál volna egész eddigi utad során.