#olelni
Mert amikor ketten vagyunk, megszűnik körülöttünk a világ, csak MI vagyunk.
“Tudom, hogy különleges dolog volt, ami köztetek volt. Legalábbis egy ideig.
Abban az időszakban, amikor a legjobban szeretted (mert volt ilyen) egy pillanatot nem tudtál elképzelni nélküle. Folyton csak vele akartál lenni.
Szinte a rabja voltál. Nem kellett becsuknod a szemed, hogy magad előtt lásd, mert mindig, mindenhol őt láttad.
Az arcát, a szeme körüli apró ráncokat, a mosolyát. Bármikor le tudtad volna rajzolni, minden egyes porcikáját.
Nem a nevetésébe szerettél bele, hanem ahogy kitöltötte a körülötted lévő ürességet.
Nem az érintésébe, hanem abba, ahogy elolvadtál a keze alatt.
Nem csak abba szerettél bele, ami ő volt, hanem abba is, ahogyan érezted magad tőle.
Szeretted, ahogy érezted magad tőle. Olyan… máshogy… Erősebbnek, szebbnek, szexisebbnek. Ha veled volt más volt a mosolyod, más volt a hangod is.
Ő volt az, aki először éreztette veled, hogy megérdemled a szerelmet.
Megérdemelsz minden jót, amit csak az élet adhat.
Amikor elment ezt vitte el.
Úgy érezted, hogy kitépte a szíved.Egy darabot magával vitt.
Nem halkan. Nem észrevétlenül. Hatalmas robajjal, hatalmas szakadással, és hatalmas fájdalommal.
Pedig azt hitted, hogy ez a szerelem örökké tart majd.
Az örökkét tervezted:vele.
Ő pedig elment, mert mennie kellett. Egy napon rájössz majd, hogy így kellett történni. Hogy semmi nem történik véletlenül.
Hogy az örökké mellé nem az ő neve van írva.
Szeretted őt, de tudnod kell: rendben leszel. Továbblépsz.
Felállsz.
Ebből is.”
Csak, hogy tudd ma miattad aludtam el mosolyogva.
Várom már
Hogy újra biztonságot nyújtó ölelésedbe meneküljek a gondjaim elől