#régen jobb volt
“Csak egyszer légy ebben az életben jó gyerek!
Ne használd ki azt, hogy én tényleg szerettelek!”
-Elefánt: Sokáig vártalak
Rózsaszín köd
Az elején, amikor a rózsaszín köd leszállt reánk,
Tudtam, hogy eltűnhet, de nem tudtam miért és mikor.
Nem is gondoltam rá, hiszen, ha benne vagyunk miért is gondolnék arra, hogy mi lesz, ha nem lesz már többé.
Ahogy telt az idő, a rózsaszín köd játszadozni kezdett.
Egyszer teljesen eltűnt, aztán újult erővel szakadt ránk, olyan volt, mint a viharos nyár.
Próbáltam lennt tartani, folyton magunk köré képzeltem, de feladta a játszadozást.
Egyszercsak halványulni kezdett körülöttünk és nem hagyta abba.
Az erős rózsaszín most aligha baby pink-ben pompázik.
Nem tudom már lennt tartani úgy érzem, száll fel, miközben mi lennt maradtunk.
A rózsaszín ködünket, felváltotta a fehér, sűrű, átláthatatlan köd, amit nem mi irányítunk,
Ő minket, bármit is szeretnénk nem tudjuk már befolyásolni.
Elmúlik sajnos a mi varázsunk is, akárhogy is kapálózunk.
-Nagyon tisztellek, amiért bele mertél vágni és végig kibírtad ezt a sok fájdalmat.
-Ha már belekezdtem muszáj volt végig csinálnom…
Annyira jó lenne néha kiszakadni az életemből.
“de nem tagadom mostanában sodródom az árral”
“Nem az számít, amit mondtak, hanem az, hogy ki mondta!”
-nevelőtanárom
“Tudom, hogy különleges dolog volt, ami köztetek volt. Legalábbis egy ideig.
Abban az időszakban, amikor a legjobban szeretted (mert volt ilyen) egy pillanatot nem tudtál elképzelni nélküle. Folyton csak vele akartál lenni.
Szinte a rabja voltál. Nem kellett becsuknod a szemed, hogy magad előtt lásd, mert mindig, mindenhol őt láttad.
Az arcát, a szeme körüli apró ráncokat, a mosolyát. Bármikor le tudtad volna rajzolni, minden egyes porcikáját.
Nem a nevetésébe szerettél bele, hanem ahogy kitöltötte a körülötted lévő ürességet.
Nem az érintésébe, hanem abba, ahogy elolvadtál a keze alatt.
Nem csak abba szerettél bele, ami ő volt, hanem abba is, ahogyan érezted magad tőle.
Szeretted, ahogy érezted magad tőle. Olyan… máshogy… Erősebbnek, szebbnek, szexisebbnek. Ha veled volt más volt a mosolyod, más volt a hangod is.
Ő volt az, aki először éreztette veled, hogy megérdemled a szerelmet.
Megérdemelsz minden jót, amit csak az élet adhat.
Amikor elment ezt vitte el.
Úgy érezted, hogy kitépte a szíved.Egy darabot magával vitt.
Nem halkan. Nem észrevétlenül. Hatalmas robajjal, hatalmas szakadással, és hatalmas fájdalommal.
Pedig azt hitted, hogy ez a szerelem örökké tart majd.
Az örökkét tervezted:vele.
Ő pedig elment, mert mennie kellett. Egy napon rájössz majd, hogy így kellett történni. Hogy semmi nem történik véletlenül.
Hogy az örökké mellé nem az ő neve van írva.
Szeretted őt, de tudnod kell: rendben leszel. Továbblépsz.
Felállsz.
Ebből is.”
Az összes viharról én fogok az eszébe jutni, az hogy mennyire féltem mindig.
“Értsd meg, hogy az elmúlt néhány hónap (év) nem volt könnyű. Sok ember jött és ment az életemben, néha szó nélkül. Sokat sírtam, bánkódtam miattuk, és bizony, ebből elegem volt. Van. Ha úgy érzed kicsit lassabban nyílok meg, ez ezért van.”
Szerintem ez után az időszak után semmi sem lesz a régi.
Tudom, hogy jobbat érdemlek, de én mégis téged szeretlek…
Bárcsak úgy szeretnél, mint régen…
Utálom, hogy már semmi nem olyan, mint régen, utálom, hogy te se vagy olyan, mint régen.
Hiányzik a régi “mi”…
A fájó igazság az, hogy te már nem szeretsz úgy ahogy régen…
mennyi volt “legjobb barát” akikre ma már rá sem ismerek.
Lesz valaha egyszer minden rendben?
Rá kellett volna hallgatnom, amikor azt mondta, jobbat érdemlek.
Szeretlek, és bármit megtennék, hogy olyanok legyünk mint régen…
Tetszett, hogy tetszettem neki!
