“A lelkem oly kihalt, üres,

mint éjjel a tükör.”

Kosztolányi Dezső

Szívem egy eldugott sarkában még mindig kincsként őrzöm szemed.

“De kívánhatok én rosszat, annak aki engem bántott?”

-Ő sem kérdezte meg, hogy bánthat-e téged.

Ha szarul vagy, az még mindig jobb, mintha nem éreznél semmit.

Ezek a szemek, látták már a legszörnyűbb dolgokat. Ez a test érezte már a bántalmazás minden formáját. Ez a lélek számtalanszor összeomlott. Ez a bőr volt már saját kezének áldozata. Ennek az angyalnak senki se vette észre a szárnyait.

Mennyi fiatal lélek, és mennyi fájdalommal teli mosoly

Annyira értékesek vagytok.

Te vagy a drog, és én a szerelmed függője.

Apa tudod, 10 év kellett arra, hogy beismerjem magamnak, félek tőled.

Te vagy egyedül az az ember, aki padlóra küldhet, de utána még belém is rúg.

A zene az egyetlen dolog, ami megtartja bennem a békét, amikor darabokra hullok.

Ma este angyalok hullanak az égből.

A küzdés én magam vagyok, nem ez az élet.

Üzenem azoknak, akik készülnek szétbaszni egy kapcsolatot: Ne harcolj az érzések ellen ribanc.

A szerelem fáj, és tudom hogy van egy pár sebed.

Együtt felnőni, felnőtté válni a szerelmeddel, a legszebb tudat amiben élhetsz.

És mégis,

Nem tudhatod, hogy hány ember sírt át egy éjszakát miattad.

Melyik volt az a szó vagy mondat ami nyomot hagyott benne,

És hogy mi volt az a tetted, ami megváltoztatta.

Én csak el akarlak felejteni,

Próbállak kizárni a kibaszott életemből.

Miért beszélek így?

Kérdezd magadat

Megérdemled, hogy így bánjak veled?

Annyiszor megbántottál, de közben rájöttem, hogy egészen szeretem a fájdalmat.

Csak egy érzelem volt,

Az érzelmek elmúlnak.

020.

Fáradtan pislogva lopva rád néztem

Halkan suttogva szereteted kértem

S mondtad bármit megtennél értem

És én sajnos mégis ellenkezőjét érzem

A külön töltött időt türelmetlenül mértem

A hiányod okozta magánytól féltem