Mikor itt vagy tőlem 10 centire, a torkomban dobog a szívem.

Gyógyulási folyamat 2. rész

Önzőség

Egyszerűen csak jól meg akarom neked mondani. Be akarok olvasni. Igenis bárkit boldoggá tudnék tenni ezen a világon és mégis egész életemben mindenemet csak NEKED adtam. Azt akarom, hogy megbánd ezt az egészet, mert nagyon rosszul döntöttél. Senki sem fog úgy szeretni, ahogy én négy évig tettem, senki sem fog úgy látni, ahogy én mindig is láttalak, senki nem fog annyi mindenről lemondani, mint amennyiről én, CSAKIS MIATTAD.

Meg akarom tőled kérdezni; észre sem vetted mennyit változtam a legutóbbi beszélgetésünk óta? Nem? Mert igenis változtattam azokon, amik neked nem tetszettek. Nem féltékenykedtem, nem szóltam semmit arra, hogy megint elmész a lányokkal egyedül bulizni, nem idegesítettelek a saját hülyeségemmel és akármennyire is nehéz volt, annyiszor adtam neked a testem, ahányszor csak bírtam. Százszor, ezerszer, nem számított.

Mégis itt hagytál… A méltóságom utolsó szalmaszálát is elvesztettem miattad. “Olyan értékes ember vagy, nem akarlak elveszíteni az életemből”. Pedig el fogsz. Nem akarom megadni neked ezt az örömöt és ha csak feleannyira fáj ez az egész neked, mint nekem boldog vagyok.

Igazából ez hazugság, nem leszek ettől boldog. De akármilyen undorítóan hangzik kicsit könnyebbnek tűnik a gyógyulás így. Lehet a káröröm, lehet az utolsó remények miatt. Nem tudom.

Csak egyet tudok.

Veled voltam teljes.

Senki mással.

Mi történik???

Néha egyszerűen csak hagyom hogy a könnyek végigcsorogjanak az arcomon miközben azt kérdezgetem magamtól,

mit tettem, hogy ezt érdemlem?

Az a baj, hogy ettől azt hiszem, te nem akarsz látni.

Ha kérdezik ki vagyok, s egyetlen hibámat,

érted e majd hevesen dobogó szívem titkát?

Talán utoljára még láthatnám,

hogyan változik meg szemedben a fény,

mikor kimondom:

Ezer angyalt utasítottam el a Mennyben,

hogy táncolhassak az Ördöggel a Pokolban.