#magyar történet
Így tűnsz el
A kezemet fogva néztél a szemembe, majd hirtelen hátat fordítottál, s többet rám se pillantottál. Miközben egyre messzebb és messzebb lépkedtél, kezedet annál jobban szorítottam. Nem akarom, hogy elmenj, maradj kérlek - suttogtam a semmibe. Ujjaid kicsúsztak enyéim közül és már csak múló emlékedet markolatam utánad.
Gyógyulási folyamat 2. rész
Önzőség
Egyszerűen csak jól meg akarom neked mondani. Be akarok olvasni. Igenis bárkit boldoggá tudnék tenni ezen a világon és mégis egész életemben mindenemet csak NEKED adtam. Azt akarom, hogy megbánd ezt az egészet, mert nagyon rosszul döntöttél. Senki sem fog úgy szeretni, ahogy én négy évig tettem, senki sem fog úgy látni, ahogy én mindig is láttalak, senki nem fog annyi mindenről lemondani, mint amennyiről én, CSAKIS MIATTAD.
Meg akarom tőled kérdezni; észre sem vetted mennyit változtam a legutóbbi beszélgetésünk óta? Nem? Mert igenis változtattam azokon, amik neked nem tetszettek. Nem féltékenykedtem, nem szóltam semmit arra, hogy megint elmész a lányokkal egyedül bulizni, nem idegesítettelek a saját hülyeségemmel és akármennyire is nehéz volt, annyiszor adtam neked a testem, ahányszor csak bírtam. Százszor, ezerszer, nem számított.
Mégis itt hagytál… A méltóságom utolsó szalmaszálát is elvesztettem miattad. “Olyan értékes ember vagy, nem akarlak elveszíteni az életemből”. Pedig el fogsz. Nem akarom megadni neked ezt az örömöt és ha csak feleannyira fáj ez az egész neked, mint nekem boldog vagyok.
Igazából ez hazugság, nem leszek ettől boldog. De akármilyen undorítóan hangzik kicsit könnyebbnek tűnik a gyógyulás így. Lehet a káröröm, lehet az utolsó remények miatt. Nem tudom.
Csak egyet tudok.
Veled voltam teljes.
Senki mással.
Gyógyulási folyamat 1. rész
Tegnap történt minden. Egy pillanat leforgása alatt. Azóta nem tudok semmit sem csinálni csak bőgni. Nem gondoltam, hogy ennyi létező könny egyáltalán létezik. És mindegyiket érted hullatom. Küldtem neked még üzenetet, hátha elolvasod. Leláttamoztad. Fogalmam sincs, hogy fogom magamban ezt az egészet feldolgozni, hogy NÉGY ÉV után nem vagy az életem része. Minden vágyam, hogy az legyél, de érthetetlen okokból nem lehetsz. Miért adta fel? Miért pont most?
Hajnalban felriadtam, hogy nem kapcsoltam ki az ébresztőmet, lévén hogy ilyen állapotban nem tudok suliba menni. Konkrétan egy perc kellett, hogy újra rámjöjjön a sírógörcs.
Amikor elmentél a könnyektől nedves arcodra mutattál és azt mondtad “Ezt tudtad belőlem kihozni. Nagyon kevesen tudják ezt”. Erről beszéltünk is, hogy mostanában semmi sem hat meg. Őszintén csodálkoztam, hogy ez igen.
Nem tudlak hibáztatni, pedig nagyon szeretnélek.
Hiányzol.
Nagyon.
Épp hanyatt feküdve néztük az égen azt a pár pamacsot, ami foltossá tette a végtelen kékséget.
- Tudod mit szeretnék nagyon?
- Na mit? - kérdezted.
- Szeretnék egyszer úgy elaludni, hogy nem folytogat a sírás és úgy nézni Rá, mint azelőtt. Mielőtt még pontosan azt mondta volna.
Nem válaszoltál semmit csak tovább bámultad a felhőket. De abban a mélységes csendben minden benne volt.
Azt hittem én bántalak meg, de
Te bántottál meg engem.
22/365
Anyám szemében a mai napig te vagy a sértett kis fiú akinek eladtad magad,
Megtaláltad anyám gyengepontját és a családomba férkőztél
Majd mikor leléptél itt hagytad nekem az emléked minden egyes ismerősömnél,
De legalább engem nem gyötör bűntudat.
21/365
Mindenkitől azt hallgatom csak én tudlak megmenteni,
De én már nem akarlak saját magadtól megóvni,
Köszönöm de eléggé szétszedett a benned lévő szörnyeteg,
És tudod én belé is ugyanúgy belé szerettem
Sajnálom, hogy felfog emészteni…
20/365
Meséltélnekirólam?
Meséltéltán szemeimről amik ámulatba ejtettek?
Meséltél karjaimról amik álomba ringattak?
Meséltél akarat erőmről amivel annyiszor tettem neked eleget?
Meséltél könnyeimről amiket másodpercek alatt váltott fel a legboldogabb mosoly ha fogtad két kezem?
Meséltél neki rólunk?
19/365
Lehazudtad nekem mindencsillagot,
Lehazudtad rólam az összes ruhadarabot
Majdhazugságot ültettél szívembe
Igaznak tűnő szikrázóan kék iriszeiddel.
18/365
Mézédesajkaidról is
Keserűhazugságokcseppentek
Lángoló ajkaimra
Így lett minden valóból perzselt hamu.
17/365
Egy valamiben elismerlek,
Az pedig a hazugságok.
Nálad hazugabb emberrel még sosem találkoztam.
16/365
Oroszlánként tekintettem rád
Egyigazifenséges királyként,
De rá kellett jönnöm, hogy még az utcán rohanópatkánysemlehetsz,
Hiszen a féregnek is több gerince van, mint neked.
15/365
Hazudnék ha azt mondanám élvezem ahogy szenvedsz,
De különösebben semmi érzést nem vált ki belőlem, hogy lejebb csúsztál mint valaha.
Haldokolsz és feladtad, én látom; ők sosem fogják.
Ideje lenne végreőszintének lenned legalább a nővéreddel.
