Néha nem érzek,mert nem szeretem az érzéseket.

Tate McRea

Az emberek hullanak.

A Föld gyógyul.

Hófehér lelkemen lábnyomok. A tied is köztük van. Nem maradt más utánad csak ez, hiszen te hagytad a legmélyebb nyomot bennem.

Sok minden kavarog a fejemben…

Rá kellett jönnöm, hogy jobb ha bízok az időben és a sorsban és talán akkor eljön az a személy akit nekem rendelt az ég

Józan gondolatok vodkával keverve.

De utálom azt az érzést, mikor hiányozni kezd a sz*r múltam

… és van, hogy a problémák ott kezdődnek, hogy hazudunk a fájdalmunkról.

Mi történik???

Úgy érzem kezd kicsúszni az irányítás a kezem közül…

Vacsora után megkívántam valami édességet…tudjuk, hogy megy ez… Direkt kevesebb ettem a vacsiból, hogy utánna ehessek bűntudat nélkül édességet is.

Gondoltam gyorsan letusolok és majd sorozatnézés közben eszek. Bementem a fürdőbe és készülődni kezdtem. Aztán megakadt a szemem a mérlegen. Tudtam, hogy nem jó ötlet, hogy nem kellett volna, de rááltam. És ahogy néztem a kijelzőn a számokat, a gyomrom összeugrott. Tudom, valahol mélyen tudom, hogy semmi baj a testsúlyommal és hogy sokan örülnének ha ezeket a számokat mutatná nekik a mérleg. Tudom. De amikor ott álltam, csak egyetlen dolog lebegett a szemem előtt.

- Ez túl sok! Utálom magamat!

És nem csak az étvágyam ment el, de az életkedvem is…

Az utolsó reményem az volt, hogy legalább te meghallod majd a néma segélykiáltást. De mikor olyan könnyen hittél egy hamis mosolynak tudtam, tudtam, hogy magamra maradtam…

Igen, néha meggondolatlan dolgokat csinálok…de hidd el, nem akartam rosszat.

Utálom ezt a bizonytalanságot!

-Néha azt kívánom bárcsak semmit ne éreznék…- sóhajtott és beleivott a poharában lévő sörbe.

-Hidd el, azt nem akarod.- mondtam halkan, mert én tudtam, ohh de még mennyire tudtam, hogy semmit sem érezni bizony ijesztő dolog.

Ohh és igen. Dühös voltam! Nagyon dühös. Haragudtam rád, magamra és az egész világra. Mintha ez bármit is megoldana…

Nem foglak elküldeni, de nem is kérem többé, hogy maradj. Végeztem.

Ami ott belül fáj az nem kimondható. Néma könnyek mutatják, hogy fáj, valami ott belül nagyon fáj…!

Oda akartam hozzá menni. Esküszöm. De amikor láttam, hogy hogyan ölelik át egymást…

Kérlek, könyörgöm, csak hagyjatok! Kimerültem.

És te kurvara hagytál elsétálni…

Tudnod kell,

hogy melyik az a pont

amikor még erőt ad, ha az

emlékébe kapaszkodsz

és mikor van az,

amikor már csak hátráltat.

Mi erősebb a fájdalomnál?

Meg sem lepődtem…

Félek, hogy túlságosan sokat adok magamból és te nem fogsz tudni megküzdeni vele. Velem.

-Tökéletes vagy!- suttogta.

-Nem, nem vagyok. És igazából nem is akarok az lenni.- néztem mélyen a szemébe. - Tudod, ha valaki tökéletes, akkor annak nincs hova változni. És ha nincs hova változni, fejlődni akkor igazából nincs is értelme élni. Mert az élet a változásról szól. Minden fájdalmával és minden örömével együtt.