november 4

Ma van két éve, hogy először találkoztunk hosszú idő után. Még most sem tudom eldönteni, hogy életem legjobb vagy legrosszabb döntése volt-e.

…lehet-e boldogságnak nevezni a szenvedés hiányát?…

még mindig

És te tényleg azt hitted,hogy amiről nem beszélünk többé az egyszercsak megszűnik… attól még, hogy úgy látszik, beletörődtem a dolgokba és szépen elnyomtam őket magamban, azok még ugyanúgy ott vannak és nem fogom elfelejteni őket. Csak hogy tudd, még mindig kibaszottul fáj, de már belefáradtam az egészbe, hogy valami olyan ellen küzdök, amin úgysem tudok változtatni.

Már nem hozom fel és te sem, úgy tűnik belefeledkeztünk a végtelen vitába…

De te szem elől vesztetted a lényeget.

helyzetjelentés magamnak

Visszagondolva a tavalyi évre, nagyon megváltoztam a mostani énemhez képest. Sikerült túltennem magam bizonyos dolgokon amik korlátoztak mindenben, amelyek megakadályozták, hogy olyan életet élhessek mint egy rendes ,,tini". Rengeteg minden változott tavaly óta, azt hiszem már nem vagyok annyira labilis szellemileg és sikerül kézben tartanom a dolgokat. Nem hagyhatom, hogy ismét szétcsússzak és előlről kezdhessek mindent.

Azt hiszem, most tényleg jól érzem magam és nem érdekel már, hogy ez meddig fog tartani, próbálok a jelennek élni és már az sem érdekelne ha holnapra megszűnne ez az idilli állapot.

Próbálok nem függeni más emberektől, nem hagyom, hogy befolyásolják a hangulatom, nem másokban akarom megkeresni a saját boldogságomat és szerintem ez a kulcs.

Végignézni, ahogy a körülöttem lévő barátnőimnek mind összejönnek a dolgok. Olyan egyszerűnek tűnik. Aztán csak mondom magamban; még nem vagy elkésve.

Nem értem magamat. Nem értem, miért van az, hogyha valaki nyitni próbál felém, azonnal ellököm magamtól? Menekülési ösztön.

De akkor miért van szükségem mégis egy társra?

Valaki értsen meg…

Feljegyzések G. ről

G. egy random srác a városból, akit mintha a sors küldött volna, rámírt a semmiből

G. nagyon aranyos, egész nap beszélgettünk, pedig én nem vagyok nyitott, eleinte picit tartottam is tőle.

G. különlegesnek talál engem.

G. ről megtudtam, hogy 20 éves.

G. vel együtt kockulunk, sokat lelkizünk, találkozni szeretne velem előben. Szorongok ez miatt.

G. nek küldtem egy snap fotót, a barátaimmal éppen mekizni mentünk. G megjelent, elindult felém és leült velem szemben. G nagyon magas. A barátaim meglepődtek.

G. aranyos volt, vicces, a barátaim is nagyon bírják őt. Szorongtam közben.

G. kikísért a buszmegállóba. El akart hívni másnap moziba. Nemet mondtam. G megölelt, (még mindig nagyon magas), puszit kért. Nem adtam. Nem akartam félrevezetni.

G. vel továbbra is beszélgettünk. Egyre jobban megismerjük egymást. Mintha a bátyám lenne.

G. szeretne velem kettesben találkozni. Rávett a találkozóra , tegnap reggel elkísért suliba. Nem pánikoltam, jól éreztem magam vele. Az alvásparalízisekről beszélünk.

G. ről tudom, hogy ő mit érez irántam.

G. és én odaértünk a sulihoz. Beszélgettünk még egy kicsit, kezdtem kínosan érezni magam.

G. megölelt, puszit kért. Adtam neki. Lehet nem kellett volna. Most túlgondolja.

G. t meg kellett bántanom. G a legjóindulatúbb ember, akit valaha megismertem, nem érdemli meg.

G. iránt képtelen vagyok érezni. Szörnyű ember vagyok.

G. t összetörtem, megbántottam őt, talán csalódott bennem. Talán rá kellett volna erőltetnem magam a kapcsolatra. Talán jobb, hogy végül így döntöttem.Talán ő volt a hibás, hiszen nem engedett el, pedig én szóltam előre.

Talán én, mert képtelen voltam úgy érezni iránta, ahogy ő irántam.

G től kaptam az első és talán utolsó legszomorúbb szerelmes levelet, amit már a naplómba is lejegyeztem.

Kedves G, nem tudom elmondani mennyire fáj az, hogy így kellett alakulnia a dolgoknak. Hálás vagyok neked, amiért te voltál az első ember, aki közeledni próbált felém, hiszen óvatos voltál és tiszteletben tartottad azt, amilyen vagyok és amilyen türelmes voltál hozzám. Köszönöm, hogy miattad különlegesnek érezhettem magam, mégha csak egy kis időre is.Sosem felejtelek el G, örülök, hogy megismerhettelek és mindennél jobban sajnálom, hogy így kellett alakulnia a dolgoknak.

Nem én

Azok vagyunk, aminek tettetjük magunkat szóval óvatosnak kell lennünk, hogy kinek tettetjük magunkat.

Mindenhonnan csak azt hallani; légy önmagad, ne másra próbálj hasonlítani. Azonban sokszor előfordul, hogy meglátunk egy embert akár az utcán akár a közösségi médiában és elhatározzuk, hogy olyanok akarunk lenni mint ők. Megpróbáljuk leutánozni a megjelenését, stílusjegyeit, de egy idő után rá kell hogy döbbenjünk, ezek nem mi vagyunk, ez csak egy utánzat.

Másnak tettetjük magunkat, ami nem csak külsőségekben nyilvánulhat meg.

Néha nem akarjuk, hogy az emberek megismerjék az igazi énünket, ezért hajlamosak vagyunk másként viselkedni előttük, hogy más színben tűntessük fel magunkat. Mert mindenkinek azt mutatjuk, amit látni akarnak.

Ez a viselkedés azonban eltorzulhat egy teljesen más irányba, amivel saját magunknak árthatunk a legnagyobbat.

Egy idő után elveszítjük önmagunkat, aminek a következményeivel nem tudunk szembenézni. Elveszítjük a kontrollt magunk felett, és tétlenül kell végignézünk, ahogy a dolgok széthullanak körülöttünk.

Vigyázz, kinek tetteted magad!

07.06.19

-azt hiszem,most jól vagyok.-

Eléggé sűrűn hitetem el magammal ezt a valóságnak tűnő illúziót.

Aminek a vége igazából mindig ugyanaz, vagyis szembekell néznem a tudattal, hogy valójában még sincs minden rendben teljesen. Az életem kész hullámvölgy.

Amikor úgymond a ,,jó időszakomat" élem, úgy érzem, nincs semmi bajom, teljesen normális vagyok és biztosan állítom, hogy ezek után már nem jön egy újabb “rossz időszak”.

Márpedig jönni fog, és újra felszínre fog törni, pontosan akkor, amikor egyáltalán nem számítok rá. És ebben az egészben ez a része a legnehezebb. Kiszámíthatatlanul csap le rám és teljesen átveszi a józan eszem felett az irányítást. Képtelen vagyok arra gondolni, hogy elfog múlni és ha elég erős leszek, újra minden “jó” lesz.

Az idő ilyenkor oly’ végtelennek tűnik…

Minden egyes nap egy belső kínszenvedés, ami ismét legyengít és a földre taszít, mint szellemileg és mint fizikailag is, ahonnan ismét felkell állni és a 0-ról kezdeni mindent.

Most ,,jól vagyok’’, de őszintén, fogalmam sincs, még meddig fog tartani ez a felhőtlen állapot.

Nem azért sírok,mert hiányzik…hanem,mert fáj amit velem tett, fáj,hogy végig csak hazudott a szemembe. Tönkre tett lelkileg és neki ez csak játék volt… Nem érzi azt amit én és nem tudja, hogy én mennyire szerettem annak ellenére,hogy úgy bánt velem,mint egy ronggyal sokszor. Nem tudok már miatta bízni, hiába próbálok… Csak egyre nehezebb. És kibaszottul fáj.

Vajon később minden jobb lesz?… Meg fogsz változni és végre mindennél jobban fogsz szeretni? Vagy csak megint hitegetem magam?

2:09

Remélem téged is úgy kihasználnak, mint ahogy te engem…

12:09

Neked köszönhetem azt, aki vagyok

20/365

Meséltélnekirólam?

Meséltéltán szemeimről amik ámulatba ejtettek?

Meséltél karjaimról amik álomba ringattak?

Meséltél akarat erőmről amivel annyiszor tettem neked eleget?

Meséltél könnyeimről amiket másodpercek alatt váltott fel a legboldogabb mosoly ha fogtad két kezem?

Meséltél neki rólunk?

19/365

Lehazudtad nekem mindencsillagot,

Lehazudtad rólam az összes ruhadarabot

Majdhazugságot ültettél szívembe

Igaznak tűnő szikrázóan kék iriszeiddel.

15/365

Hazudnék ha azt mondanám élvezem ahogy szenvedsz,

De különösebben semmi érzést nem vált ki belőlem, hogy lejebb csúsztál mint valaha.

Haldokolsz és feladtad, én látom; ők sosem fogják.

Ideje lenne végreőszintének lenned legalább a nővéreddel.

14/365

Mennyirevéletlen,hogy ugyanakkor vagyunk ugyan ott?

Mennyire fura, hogy engem kérdezgetnek mi van veled.

Nem szégyelled magad, hogy mindenkitől rólam kérdezel de egyetlen egyszer sem tudsz a szemembe nézni?

Szánalmas, gerinctelen és embertelenvagy./?

13/365

Kötéltáncot folytatsz idegeimen,

Csak szólok: senki nem kap el ha zuhansz.

12/365

Hallom ahogy hozzám beszélsz,

Szavaid eljutnak tudatomba,

Még sem értem egyetlen szavad sem.

11/365

Sosemismertél.

Hatudtadvolnaki vagyok,

Most nem szenvednél kínok közt.

10/365

Mennyországot teremtettél számomra.

Játszottál velem, azt hitted törékeny angyal vagyok.

Most pedig a saját poklodban rohadsz.

Nekem a te poklod a mennyország.