Az a szív, mely sokat szeret, sokat szenved.

Miattad lettem ilyen, szóval kérlek ne kérdezd miért változtam meg..

Az első csók nem nagy szám, kivéve ha azt csókolod meg akit szeretsz.

Nem tudtam elengedni a múltat, ezért tartunk itt még mindig.

Még mindig azokra az ajkakra vágyok.

Egy csókkal indult az egész.

Légy nyitott és megtudod hogy a szerelem nem valós..

De utálom azt az érzést, mikor hiányozni kezd a sz*r múltam

Gondok vagy gondolatok?

Gondolkozz el, nem mindegy..

Nem gondoltam volna hogy az lesz az utolsó …

Az utolsó alkalom hogy nálad voltam, az utolsó hogy a kezemet fogtad, az utolsó csókunk, az utolsó szerelmes pillantásod, ölelésed, puszid, az utolsó bunkó vicced amin, berágtam és kiengeszteltél, hogy akkor éreztem utoljára közelről a parfümöd illatát, hogy a hajadba túrtam…

Az utolsó alkalom hogy szerelmesekként búcsúztunk el egymástól.

Van aki lelép, van aki marad, de azt nem gondoltam volna hogy te is lelépsz..

A drogom voltál mindaddig amíg, le nem szoktattál magadról.

Nem fogsz félni többet a sötétségtől ha, már te magad vagy az..

Amikor a szív és az ész ellentmond egymásnak…

Épp csak várva várta,
Érkező sereg, armadát.
Csak áll ott, magányban,
Vajon ki ránt szablyát?

Benne lakozó boldogság,
Hirtelen elcsendesül,
Főképp félni bolondság.
Egyszer minden felpezsdül.

Sötétség hangja érkezik,
Átlibben a vár falain.
Hanyatlik, a nép éhezik,
Gyermeken, anyja karjai

Védeni, mi védhető,
Törmelékek mindenhol.
Eltűnni látszik mi éltető,
Minden ég ilyenkor.

Épp csak várva várta,
De majd lassan újjáépül,
Akinek szíve vágya,
Boldogságot vetít végül.

Nem igazán vagyok az a személy, aki szereti a romantikus dolgokat de ha arról lenne szó, felmehetnénk egy panel tetejére az éjszaka közepén és onnan nézhetnénk a csillagokat…

Mikor jössz el?

Sötét van.

Most nem kell erősnek látszani.

Hagyom, hogy a könnycseppek némán legördüljenek sápadt arcomon.

Akkor

…és te akkor azt mondtad; akkor szeress a legjobban, amikor a legkevésbé érdemlem meg…

20:14

Egy kicsit kezdek idegösszeomlást kapni ettől a héttől… elegem a van a tetves iskolai rendszerből, az elvárásokból, az emberekből, saját magamból… türelmetlen vagyok a világhoz. Jelenleg legszívesebben csak felülnék egy buszra és utaznék vele a végtelennél is messzebbre.

Monotonizmus, melybe félek, belebolondulok.

Pedig én beléd akarok bolondulni.

Képtelen vagyok. Kibe?