#szorongás
Ha néha emberszámba lennék véve, úgy érezném érek valamit.
Lehet nem kéne leragadnom sehol, de olyan vagyok mint egy rossz vonalkód. Hiába próbálod leszedni, mindig ott marad valahogyan.
A boldogtalan ember mindig hibásnak érzi magát, s talán ez a legszörnyűbb.
Te vagy minden amire most szükségem lenne.
Augusztus?
Az a féle döbbenet,amikor felfogod,hogy kalitkában éled az életed és túl sokszor döntöttek helyetted mások. Látni a festői eget és elhinni,hogy te sosem leszel szabad. Megérteni,hogy többre vagy képes,mint amit elmondanak neked. Nem véletlenül vannak szárnyaid. Új szabályokat hozni,például azt,hogy értékeld magad mégha mások nem is teszik. Egy vég,ami valaminek a kezdetévé vált.
Nem akarok szorongani, aggódni, félni, idegeskedni többé. Én csak nyugalmat szeretnék.
Azt hiszed ismersz holott igazából, azt se tudod ki vagyok. Nem látod, hogy szenvedek. Nem látod, hogy mennyit sírok. Mennyire nehéz magamat összeszedni. Nem érzed a fájdalmat, amit érzek. Nem tudod mennyire szeretnék jobb és jobban lenni. Nem tudsz igazából semmit, mert egy idegen vagy.
Nem engedek többé soha közel senkit magamhoz. Legutóbb is az taszított a mélybe, aki előtte kihúzott onnan.
Ez már a több századik eltelt nap és még mindig fáj.
Nem számít semmi. Se én, se ő, se mi. A vége úgyis mindig ugyanaz. Magam maradok, egyedül leszek és valahogy mindig magamtól kell erőre kapnom.
S E H O V A
Tagja vagyok egy csapatnak, akik olyan jól elbeszélgetnek, nevetgélnek, elvannak. Én csak úgy vagyok. Irigykedem rájuk. Hányszor jártam már így. Azt hittem tartozok valahova. De valójában? Nem illek én sehova.
Bámulatos, hogy egyetlen szó, vagy cselekedet mennyire a mélybe tud küldeni.
Rossz ember vagyok, ezért van az a sok bűnhődés.
Mások elvesztése fáj, de vesztetted már el önmagad? Csak mert az egyenesen borzasztó.
Ahogy telik az idő, egyre inkább jobban és jobban hullok szét és ami a legijesztőbb, hogy egyre nehezebb rendbe jönnöm.
Miközben a vonaton utazok, mindig elfog az az érzés, hogy nem kellene leszállni. Menni kéne innen minél messzebb és meg sem állni egy új élet kezdetéig.
Ki fog segíteni, ha majd újra szétesek?
Az emberek azt se tudják, hogy létezem.
Alig tudom egyben tartani magam. Próbálkozok, de egyre csak nehezebb lesz.
Valahol súlytalanul lebegek a boldogság és a szomorúság között.
Valahol súlytalanul lebegek a boldogság és a szomorúság között.
Sok rossz tulajdonságommal tisztában vagyok, ezek közül pedig a legrosszabb, hogy iszonyatosan szerethetetlen vagyok.
Igaz, még csak 3 napja tart az év, de nekem már most furcsa, hogy eddig semmi rossz nem történt. Ez afféle vihar előtti csend lehet.
Mindenkinek segíteni próbálok, mert nem akarom, hogy valaki ugyanolyan rosszul érezze magát, mint ahogy én érzem.
20:14
Egy kicsit kezdek idegösszeomlást kapni ettől a héttől… elegem a van a tetves iskolai rendszerből, az elvárásokból, az emberekből, saját magamból… türelmetlen vagyok a világhoz. Jelenleg legszívesebben csak felülnék egy buszra és utaznék vele a végtelennél is messzebbre.
Monotonizmus, melybe félek, belebolondulok.
Pedig én beléd akarok bolondulni.
Képtelen vagyok. Kibe?
Feljegyzések G. ről
G. egy random srác a városból, akit mintha a sors küldött volna, rámírt a semmiből
G. nagyon aranyos, egész nap beszélgettünk, pedig én nem vagyok nyitott, eleinte picit tartottam is tőle.
G. különlegesnek talál engem.
G. ről megtudtam, hogy 20 éves.
G. vel együtt kockulunk, sokat lelkizünk, találkozni szeretne velem előben. Szorongok ez miatt.
G. nek küldtem egy snap fotót, a barátaimmal éppen mekizni mentünk. G megjelent, elindult felém és leült velem szemben. G nagyon magas. A barátaim meglepődtek.
G. aranyos volt, vicces, a barátaim is nagyon bírják őt. Szorongtam közben.
G. kikísért a buszmegállóba. El akart hívni másnap moziba. Nemet mondtam. G megölelt, (még mindig nagyon magas), puszit kért. Nem adtam. Nem akartam félrevezetni.
G. vel továbbra is beszélgettünk. Egyre jobban megismerjük egymást. Mintha a bátyám lenne.
G. szeretne velem kettesben találkozni. Rávett a találkozóra , tegnap reggel elkísért suliba. Nem pánikoltam, jól éreztem magam vele. Az alvásparalízisekről beszélünk.
G. ről tudom, hogy ő mit érez irántam.
G. és én odaértünk a sulihoz. Beszélgettünk még egy kicsit, kezdtem kínosan érezni magam.
G. megölelt, puszit kért. Adtam neki. Lehet nem kellett volna. Most túlgondolja.
G. t meg kellett bántanom. G a legjóindulatúbb ember, akit valaha megismertem, nem érdemli meg.
G. iránt képtelen vagyok érezni. Szörnyű ember vagyok.
G. t összetörtem, megbántottam őt, talán csalódott bennem. Talán rá kellett volna erőltetnem magam a kapcsolatra. Talán jobb, hogy végül így döntöttem.Talán ő volt a hibás, hiszen nem engedett el, pedig én szóltam előre.
Talán én, mert képtelen voltam úgy érezni iránta, ahogy ő irántam.
G től kaptam az első és talán utolsó legszomorúbb szerelmes levelet, amit már a naplómba is lejegyeztem.
Kedves G, nem tudom elmondani mennyire fáj az, hogy így kellett alakulnia a dolgoknak. Hálás vagyok neked, amiért te voltál az első ember, aki közeledni próbált felém, hiszen óvatos voltál és tiszteletben tartottad azt, amilyen vagyok és amilyen türelmes voltál hozzám. Köszönöm, hogy miattad különlegesnek érezhettem magam, mégha csak egy kis időre is.Sosem felejtelek el G, örülök, hogy megismerhettelek és mindennél jobban sajnálom, hogy így kellett alakulnia a dolgoknak.
