Együtt ülni egy háztetőn és hajnalig beszélgetni…

csakugyan azért nem hiányzik, mert neked semmi sem hiányzik

ellenben ha valami hiányozna, ez lenne az első

hiányod érzete is csak egy szakasz,

mint amit egy búvár víz alatt tölt, majd feljön venni egy mély levegőt

vagy nem

Hagytalak beszélni. Mert néha tényleg csak úgy érzem, az egyetlen pillanat amikor rám figyelsz, az akkor van ha te beszélsz.

vajon akinek egész életében az volt a baja, hogy nem szólnak vissza,

meg tudja érteni azt, akinek nem volt kihez szólnia?

az emberek csak annyira jól tudnak megismerni téged, amennyire megismerik magukat

szeretlek téged

és mára úgy érzem, hogy szeretem őt is, mert ő szeret téged

- Jézusom, miért utálsz ennyire iskolába járni?- kérdezte és a hangjából sütött, hogy elege van belőlem.

- Igazából nem utálok, hanem félek bemenni az iskolába.- javítottam ki csendesen, mire döbbent futott át az arcán. - Hülye helyzet nem?- kérdeztem keserű mosolyra húzva a számat és otthagytam a buszmegállóban állva.

Tudod ahogy visszanézem a beszélgetéseinket rájövök, hogy néhány dolog fájt neked. Rossz ember vagyok amiért örülök neki?

Az erőltetett beszélgetéseknek semmi értelme.

187. Szeretném ha meghallgatnal és tamogatnal nem pedig nulla egyuterzessel az nélkül hogy megprobalnad megerteni a helyzetem próbálnak meg kiosztani.

Soha sem fogjuk megbeszélni a történteket, igaz?

Megbeszéltük.

Azóta szarsz rám.