#döntés

LIVE

Talán rossz döntést hoztam. Talán majd jobb lesz. Talán már nem bánt. Talán már nem bántom. Talán vele jobb lenne. Talán mégse ismerem. Talán maradnék. Talán mennék. Talán,talán,talán

Rózsaszín köd


Az elején, amikor a rózsaszín köd leszállt reánk,

Tudtam, hogy eltűnhet, de nem tudtam miért és mikor.

Nem is gondoltam rá, hiszen, ha benne vagyunk miért is gondolnék arra, hogy mi lesz, ha nem lesz már többé.

Ahogy telt az idő, a rózsaszín köd játszadozni kezdett.

Egyszer teljesen eltűnt, aztán újult erővel szakadt ránk, olyan volt, mint a viharos nyár.

Próbáltam lennt tartani, folyton magunk köré képzeltem, de feladta a játszadozást.

Egyszercsak halványulni kezdett körülöttünk és nem hagyta abba.

Az erős rózsaszín most aligha baby pink-ben pompázik.

Nem tudom már lennt tartani úgy érzem, száll fel, miközben mi lennt maradtunk.

A rózsaszín ködünket, felváltotta a fehér, sűrű, átláthatatlan köd, amit nem mi irányítunk,

Ő minket, bármit is szeretnénk nem tudjuk már befolyásolni.

Elmúlik sajnos a mi varázsunk is, akárhogy is kapálózunk.

@iamthepinknothing

-Nagyon tisztellek, amiért bele mertél vágni és végig kibírtad ezt a sok fájdalmat.

-Ha már belekezdtem muszáj volt végig csinálnom…

@iamthepinknothing

Akkor és ott

Csak álltam. Néztem ahogy elsétált, és biztos voltam benne. Nélküle megszakad a szívem.

Az igazság az, hogy te vagy az ok, amiért nem hiszek többé a szerelemben.

033.

Vicces, hogy egy adott szituációban az eszünk és a szívünk is mást tart helyesnek, pedig valójában egyik se helyes. A kettő között, pedig nem létezik átmenet.

loading