#elmúlás
Reggel 9 óra volt. Nem a szokásos “Jó Reggelt Szerelmem hatmilliószivecskemegtársai” üzenetre keltem, hanem hogy a nap sugarai cirógatják az arcom. Kontyba fogtam a hajam majd készítettem egy kávét amit a teraszon fogyasztottam el.
Eszembe jutottál ma is. Mondjuk a kora nyári késői tavaszi terveimtől. Mindig elterveztem, hogy majd együtt felkelünk, és a teraszon isszuk meg a kávét. Ebből minden stimmel csak egyesszám első személyben.
Megittam a kávét. Bementem a konyhába, elmostam a poharat és azzal együtt a rád emlékeztető gondolatokat is eltöröltem.
A jó dolgok mindig elmúlnak…
Ha most porrá tudnék válni
Megtenném
Nem fogsz félni többet a sötétségtől ha, már te magad vagy az..
mostanában veled lenni,
olyan mint egy lángoló házban
a lépcsőn felfelé menni.
vajon akinek egész életében az volt a baja, hogy nem szólnak vissza,
meg tudja érteni azt, akinek nem volt kihez szólnia?
Akkora gyökér vagy, hogy növényt lehetne elnevezni rólad…
Vagy az ígéreteidet tartsd be, vagy a távolságot.
Még a legerősebb érzések is meghalnak, ha nem becsülik meg őket.
Könnycsepp az arcomról
Szépen lassan elpárolgok az életedből, mint könnycsepp az arcomról.
Oly lassan, de mégis egyik napról a másikra.
Észre veszed, s mégsem veszel róla tudomást.
Hagysz eltűnni és ez a te hibád.
Elmúltál…
… s mire észbe kaptam már ismét idegen voltál. Idegen, ki mai napig őrzi a titkaim.
Mindent amit együttterveztünkegyedül viszek véghez.
A halál keserédes.
Elmentél. Az emlékedet itt hagytad. Gyere vissza érte, kérlek, és vidd magaddal. Nem tudok mit kezdeni vele.
Égető érzés
felnéztem az égre
láttam úszni a felhőket
haladtak, halványodtak
mint oly sok érzésem
irántad.
Nem szeretek hazudni neked. Fájni fog, te is tudod. Fájni fog, mint a kurva élet. Olyan egy-két hétig, vagy két hónapig. Lehet öt hónap vagy három év is, kitudja. De aztán szépen lassan elpárolog a kín. A lényeg, hogy soha semmilyen körülmények között ne rohanj vissza oda, ahol összetörtek. Mert ahányszor visszamész, akár csak egy kis időre is, újabb és újabb törések jelennek majd meg, és tudod, hogy van ez: minél nagyobb a kár, annál nehezebb helyrehozni. Szóval ha végleg meg akarsz szabadulni az érzéstől, csakis előre kell menned. Nem jobbra, nem balra. Hátra meg aztán végképp nem. Előre. Mindig csak előre…
Azok az érzések, amelyek visszajönnek, olyan érzések, amelyek valójában sose múltak el. Ezek az érzések el lettek nyomva, el lettek temetve lelkünk egy mély pontján. S majd egy nap vulkánként törnek elő, hatalmas pusztítást hagyva maguk után.
A hiány, amit magad mögött hagysz,
Keserű mégis édes.
Én azonban az ízeket élvezni rég nem tudom már.
Valamit elveszítettem az utam során,
Magamból több darabot.
Csak néztem, de nem láttam
Csak mentem, de nem láttam
A féket nem ismertem
Csak a még több nyomàst.
Hajtottam megállás nélkül ezt a kurva kereket,
Míg állandó karambolok kavalkàdjàba nem útköztem
Nem vettem észre, hogy ez már szűk utca,
Lassítani kéne.
Ami életem gyors pergèsènek titka,
Az lett életem bukàsànak àtka.
Felkavaró a tény, hogy semmi nem tart örökké,
Elsárgulunk, mint a fáról lehulló falavek,
S egykor színekben tündöklő szerelmünk hervadtan hullik a földre.
025.
Elveszett lelkek kétségbeesetten kiáltva,
Kérik vissza halandó testüket a világra.
Nem akarnak elveszni, nem akarnak elmúlni,
Félnek, hogy falevélként fognak elhullni.
Mulandó életüket nem akarják elhagyni,
A végtelen sötétségben, a semmi közepén fognak meghalni.
Már nem sok van hátra, ez a vég, vagy akár egy új kezdet?
Rémisztő az elmúlás gondolata, már nincsenek kik szeretnek.
