Buta kis bohócként álmait kereste,
De rájött, hogy igazán senki sem szerette.
Megcsalták, átverték, megbolondították, 
De, hogy szívét összetörték, soha nem tudták.
Erős volt, vagy próbált annak látszani,
Egyszer úgy érezte, nem bír már játszani.
Könnyei kigördültek smaragzöld szeméből,
Minden érzés elszállt összetört szívéből.
Egyedül maradt és bámult az égre, 
Elengedte, mi fájt egyszer már végre.
S ekkor egy angyalt látott, ki őt hívta,
S abban a pillanatban megszűnt minden kínja.
Lelke testéből a mennyekbe vágott,
S megtalálta végre a végtelen álmot. 

“Nem az számít, amit mondtak, hanem az, hogy ki mondta!”

-nevelőtanárom

Felejthetetlen nyári éjszakák, amikre alig emlékszünk.

@iamthepinknothing

Könnycsepp az arcomról

Szépen lassan elpárolgok az életedből, mint könnycsepp az arcomról.

Oly lassan, de mégis egyik napról a másikra.

Észre veszed, s mégsem veszel róla tudomást.

Hagysz eltűnni és ez a te hibád.

@nagyvilagbol4valaki

Amikor inkább nem lélegzel, csak nehogy meghallja a sírás miatt akadozó levegővételed.

Esküszöm, hogy határtalanul hülye vagyok.

2/365

Arcodon legördülő kristálycsepp,

Jégszilánként fúródik szívem repedéseibe.