#lelki problémák
menekülnék, de nincs hová mennem
“ Mert szeretni könnyű.
Találni valakit, akit szerethetsz a nehéz.”
Mielőtt belépek valahová, mindig ellenőrzöm, hogy hol van a vészkijárat - s így lépek be szívekbe is.
menekülnék, de nincs hová mennem
sírnék, de nincs kinek sírnom
ölelnék, de nincs kit ölelnem
s szólnék, ha lenne kihez szólnom
Múltkor olvastam, hogy a hosszas magány negatív hatással van az ember szervezetére is. Azaz nem elég, hogy lelki ronccsá tesz, még bele is halhatok..
És vajon még mennyi dologról kell lemondanom a fiatalságomból, ami másokra természetes velejárója?
Igazából megnyugtató a tudat, hogy vannak még nálam is hülyébbek
Most vagy szerencsém van, vagy mégsem vagyok a n n y i r ahülye
Esküszöm, hogy határtalanul hülye vagyok.
Én csak nem akarom ezt az egészet.
Az elmúlt egy évben tönkretettem magam lelkileg egy olyan dolog miatt, amit végül mégsem kaptam meg. És én még ezek után is hajszolom, hisz már rosszabb nem lehet, ugye?
Elértem a határaimat.
CÉLTALAN FIATALSÁG
nem tudtam mit szeretnék az életben. Irigyeltem azokat, akiknek már kiskorukban felszínre bukkant tehetsége és érdeklődése egy adott dologban. Legyen az sport, művészet, tudomány bármi. Bármi amibe egészséges módon tud kapaszkodni, és örömet leli benne. Megvolt, hogy mit szeretnek csinálni, és a továbbiakban kitartóan kellő elhivatottsággal azt a pályát követték. Nekem nem volt semmi ilyen. Ugyan érdeklődésem sok dologban bizonyult, amit mára már tudok, hogy követnem kellett volna, de hát én akkor nem tudtam ezeket a dolgokat felismerni, sem a környezetem, ami méginkább aggasztó. Így történt, hogy nekem semmi más nem dukàlt, csak a züllésben találtam meg örömöm, és fojtottam bànatom, vezettem le összes energiàm a szórakozás pokoljàràsa közben. Kezdetben az alkohol vált hű cimborámmà fűvel vegyöltve, 15 sem voltam, amikor kipróbáltam ezeket a dolgokat. Akadt társam hozzá, akivel hamar èltünk, közös rejtett tragédiàt vonszoltunk észre sem véve. De ezek az idők egy idő után nem hoztak újat. Néhány évet szüneteltem, és útnak indultam, hogy felkutassam életem cèljàt. Azonban folyton rossz helyen keresgéltem így történt, hogy egyreinkàbb kezdtem elveszíteni motivációm, majd ez úttal már keményebb cuccokba fojtottam bànatom. Kezdődött az eksztàzis korszak, majd szépen az lett a sorsa, mint az előzőeknek, és jöttek a hallucinogènek. A drogmàmorban eleinte minden emelkedett és eszményi volt, később aztán pànikrohamok és még mélyebb depresszió övezett. Így hatàroztam el, hogy meg kell fordulnom, meg kell àllnom, amit keresek nem kint a világban kell keresnem, hanem mélyen magamban.
