#univerzum

Bánom az elszalasztott időt.
Bánom az időt, az elszalasztott.
Bánom az elidőzött szalasztást, a szálakat az időben, időből a végtelenbe,
De a szálak nem futnak össze sose.

Na…
Így keletkeznek a párhuzamok az univerzumban.
És a szivárványok, mik nem jutnak át a végtelenbe,
Így az időből felfelé menet lekonyulnak a szomszéd kertjére.
Így ragyogott volna, ha a büszkeség le nem húzza.

Mert a megbánás legnagyobb ellensége a büszkeség.

Amikor rájössz, hogy semmi célja nincs annak, hogy ezen a világon létezünk, nincs semmilyen felső hatalom, így nem is érdekel senkit, hogy élsz-e egyáltalan, emiatt pedig teljesen maga alá gyűr a magány és a jelentéktelenség érzése, na az egy igazán szomorú pillanat.

Szabadság

Hogy nevezzem szabadságnak azt, mi nem enged önmagammá válni,

Mélyről jövő elveim mellett szilárdan kiállni.

Hogy legyek szabad ott, ahol kalitkák közt élek,

s fenyegetve süt rám még a Nap is az égen.

S mégis hogy lehetnék boldog, ha szabad nem lehetek,

Ha nagy álmokkal hajómban kétségek közt evezek.

Voltál már úgy, hogy valamire nagyon vágytál, majd mikor később végre elérted, már nem esett olyan jól?

Meg kell tanulnunk az időt.

Azt, hogy a dolgok nem mindig egyből sikerülnek, és mikor végre elérjük őket, akkor kell értékelni. Mindig a jelenért kell hálásnak lenni.

Így fogsz megköszönni magadnak minden megtett lépést, nehézséget. Hogy megérte kibírni és hogy ki tudtad bírni. Hiszen ott vagy, a jelenben.

És onnantól nincs akadály.

Írd már meg