#filozófia
Sajnálom, hogy nem vagyok tökéletes. Hogy nem felelek meg az elvárásaidnak, de mikor szükséged lesz rám és nem leszek, jusson eszedbe hogy szükség eset nélkül nem voltam elég jó.
A szeretet koldusai
Veszélyes dolog a szeretethiány. Az ebben szenvedő emberek emléjében központi szerepe van a hiánynak. Mindent és mindenkit ezáltal látnak. Vagy éppen ezáltal nem.
Hogy miért veszélyes igazán? Bárki szándékaiban megláthatják azt, amire éppen szüksége van a lelküknek. A szeretetet. Naivan elhiszik, hogy az adott személy őszinte szándékkal közeledik feléjük, tudván, milyen törékenyek és bizony meg is ölelik őket olykor, hogy
ne félj, én itt vagyok neked.
Aztán persze újra és újra kiderül, hogy rossz helyen keresgéltek, egyre inkább befelé fordulnak és már szinte senkiben sem hisznek.
Bizony, benned sem, kedves őszinte, tiszta lelkű jelentkező. Talán te leszel a legelső, akit kapásból visszautasítanak, hiszen az ördög is viselhet angyali álarcot, megtanulták ezt már.
Egy soha véget nem erő mókuskerékben lehelik ki a bizalmukat, szeretetüket, egyre inkább arra éhezve. Gyanús lesz a gyanútlan, és indokolatlanul is megérinti lelküket, aki csak megrontója lesz annak.
Valamikor felismerik magukban koldus mivoltukat. Együtt élnek vele, rabjai lesznek. Hogy mit várnak ők el Tőled?
Türelmet.
Abból viszont végtelen sokat.
Talán ezáltal lesz az egésznek eredménye.
Így állunk én, s én.
Mi ketten magammal, egymással.
Az a helyzet, hogy ha meghallgatsz egy zenét, ami képes könnyeket vagy libabőrt kicsalni belőled, és önmagadtól meg nem fogalmazható gondolatokat indítani benned, még akkor sincs fogalmad A zenéről.
Mert a zene egyszerűen csak ismeretlen mélységekig tökéletes, és különlegesebb dolog, mint ahogy azt te valaha is el tudnád képzelni.
Ott vagy mindenütt,
s mégsem vagy sehol.
Ne meséld be magadnak, hogy elengedted.
Inkább értesd meg magaddal, hogy
el kell
engedned.
Többre mész.
“Akivel a legjobban félsz kettesben maradni, az a saját elméd.”
Idealizálhatunk, elképzelhetjük akárhogyan a nagy Őt, beleszeretni úgyis olyasvalakibe fogunk, aki magunk sem tudjuk miért, de - talán pont teljesen ellenkező irányban - felülmúlja az összes elképzelésünket.
Kedves 2018!
Nem is tudom, hol kezdjem. Talán a köszönettel.
Köszönöm, hogy ennyi mindent adtál nekem. Megtanítottál együtt élni a fájdalom még ismeretlen típusaival. Megmutattad, milyen érzés egyedül lenni emberek közt. Bebizonyítottad, hogy az igaznak hitt emberi kapcsolatok nagy része a leghamisabb.
De nem csak adtál.
Elvetted a hitem egy részét. Veszítettem az önértékelésemből és a pozitív energiámból.
Az egyszerűbb és rövidebb utakat elvéve hegyeket adtál.
Bezzeg, amit elvihettél volna, azt itt hagytad…
Itt hagytad a reménytelen szerelem okozta égető fájdalmat. Hagytál nekem egy kis bizonytalanságot és kétséget. Az egyszerű dolgokért való küzdelmet.
Tudod, talán így kellett lennie.
Hiába a sok fájdalom, erősebbé és sebezhetetlenné tettél.
Köszönöm, hogy egy újabb réteg páncélt adtál nekem.
Ja, és még valami.
Kedves 2018!
Sosem kedveltelek.
“- Mégis ki jogosította fel őt arra, hogy birtokolja az elmém és a lelkem, és rendelkezzen felettük?
- Te. Te magad voltál.”
- K. A
Szabadság
Hogy nevezzem szabadságnak azt, mi nem enged önmagammá válni,
Mélyről jövő elveim mellett szilárdan kiállni.
Hogy legyek szabad ott, ahol kalitkák közt élek,
s fenyegetve süt rám még a Nap is az égen.
S mégis hogy lehetnék boldog, ha szabad nem lehetek,
Ha nagy álmokkal hajómban kétségek közt evezek.
Voltál már úgy, hogy valamire nagyon vágytál, majd mikor később végre elérted, már nem esett olyan jól?
Meg kell tanulnunk az időt.
Azt, hogy a dolgok nem mindig egyből sikerülnek, és mikor végre elérjük őket, akkor kell értékelni. Mindig a jelenért kell hálásnak lenni.
Így fogsz megköszönni magadnak minden megtett lépést, nehézséget. Hogy megérte kibírni és hogy ki tudtad bírni. Hiszen ott vagy, a jelenben.
És onnantól nincs akadály.
Hazudtál
Éppen csak egy picit
“Kegyes hazugság volt, hogy ne bánts meg. “
De tisztában vagy vele, hogy a legkisebb hazugság is elég ahhoz, hogy soha az életben többet ne bízzak meg benned?
A hazugság nem kegyes. A hazugság kegyetlen, hátulról támad és következményekkel jár.
Most viselheted ezeket a következményeket.
Veled álmodtam.
Megint.
Keserű ízzel a számban ébredtem, homlokomra tapadt kézzel, szédülve.
Egy pillanatig fájt. Egy kis ideig azt hittem, tudsz még rám hatni.
De ennek vége. Most már mosolygok.
Az életemből is eltakarítottalak már.
Ahányszor visszatérsz, annyiszor rugdoslak vissza oda, ahonnan jöttél. Ahova való vagy.
És az nem az én életem.
Megfelelési kényszer?
Aki szeret, az elfogad téged és a legapróbb lépést is értékeli, amit afelé teszel, hogy jobb ember legyél.
Akinek csak egy jelentéktelen szerepet töltesz be az életében, annak ha megszakadsz sem fogsz tudni megfelelni.
És tudod mit? Csessze meg.
Neki ne is akarj megfelelni!
Ahhoz, hogy szabaddá válj, nem feltétlenül téged kell elengedni.
Neked kell elengedni mindent, ami visszatart.
Ezt is megtanultam
Sokat küzdöttem azzal, hogy elengedjem a mérgező embereket. Nem tudtam őket kitörölni az életemből, mert mindig a szép emlékekbe kapaszkodtam.
DE.
Nagyon egyszerű az egész. Mihez ragaszkodom? A fájdalomhoz, amit okoznak? A keserű érzéshez, ha eszembe jutnak? Hogy a nevük hallatán össze szorul a gyomrom?
A szép emlékek csak illúziók, amiket az agyad kreál védekezésképp. Próbálja megszépíteni a dolgokat, hazudik neked, hogy ne fájjon annyira és könnyebben együtt tudj élni vele.
De ha fáj, ha keserű, ha szomorúvá tesz, feszültté…. akkor NINCS HELYE AZ ÉLETEDBEN.
Nem akarsz több fájdalmat? Engedd el. Hadd menjen. Vissza se jöjjön. Ennyi az egész.
Próbáld ki.
Kind of barátok, akik:
Írd már meg
Illúzióromboló találkozások
A bőröm alá vésném az összes betűt amivel szeretlek
Magammal hordoználak
Mint az édes gondolatod a fejemben
Ami szüntelenül kísér át egy életen
Ajkadra tapadva szédülnék bele a világba
Karjaiddal körbe fonva lennék minden
Ami Te vagy
A minden
