#sajatposzt
Felejthetetlen nyári éjszakák, amikre alig emlékszünk.
Az összes viharról én fogok az eszébe jutni, az hogy mennyire féltem mindig.
Az első:
Programok,
Kézfogások,
Puszik,
Csókok,
Szeretlekek,
Együtt evés,
Harapások,
Bemutatkozások a családjainknak,
Filmek,
Egymás határainak megtalálása,
Rózsa,
Fél órás búcsúzás, de holnap találkozunk.
Azt érzem, hogy senkivel nem tudom, csak is Vele ezt az egész szerelem dolgot végig csinálni. És nem is akarom CSAK VELE!
Olyan szerelmes akarok lenni, mint akkor.
Sosincs késő, csak egy idő után már nem érdekel.
“Értsd meg, hogy az elmúlt néhány hónap (év) nem volt könnyű. Sok ember jött és ment az életemben, néha szó nélkül. Sokat sírtam, bánkódtam miattuk, és bizony, ebből elegem volt. Van. Ha úgy érzed kicsit lassabban nyílok meg, ez ezért van.”
Csak, hogy tudd ma miattad aludtam el mosolyogva.
Szerintem ez után az időszak után semmi sem lesz a régi.
Arra jutottam, egy ember miatt sem érdemes hajnalba fonódóan fennmaradni és beszélgetni, úgyis otthagynak végül.
Elhittem. Már megint elhittem, hogy szerethető vagyok. Hogy tényleg érek valakinek valamit.
Ugyanúgy találtál mást és sétáltál ki az életemből, mint akármelyik másik.
Képtelen vagyok többé hinni.
Akárhányszor próbálom, annyiszor vesztek. Nem fogom ezt sokáig bírni.
Az egyik egrosszabb érzés attól is a szart kapni, akitől a legkevésbé vártad volna.
Nem kéne megbíznom az emberekben.
Miért hazudják azt, hogy itt lesznek mellettem akármi is van, mikor az első adandó alkalommal eltűnnek?
191. Szükségem lett volna egy karra ami elkap mikor zuhanni kezdtem.
186. lehet hogy könnyen esek szerelembe, de megkonyebben pofára.
Úgy érzem, a lelkem számtalan helyen heges már, és soha többé nem gyógyul meg.
“Ennek a történetnek az a tanulsága, hogy nem számít milyen erősen próbálkozunk, nem számít mennyire akarjuk… néhány történetnek egyszerűen nincs boldog befejezése.”
