#ez van
Még mindig korai lenne megint hozzád szoknom..
Anya és Apa
Nagyon sajnálom, hogy ilyen gyereketek született, mint én aki már a születésétől fogva gondot okoz nektek. Tudom, hogy nem szeretettétek volna, hogy megszülessek, hogy létezzek. Sajnálom, hogy mindig gondot okozok, hogy miattam ment tönkre a kapcsolatotok, hogy miattam tudtátok meg milyen utálni valakit mielőtt még a világra jött. Sajnálom, hogy nem olyannak születtem, mint amilyennek akartatok, lehettem volna sokkal szebb, okosabb, tökéletesebb ember, aki nem ilyen gyenge lelkileg, aki nem sír minden apróságon, akinek nincsen ennyi betegsége, akire büszkék lehettek, mert olyan, amilyet megérdemeltek… Sajnálom, hogy csak én lettem…
Kiskoromban mindig azt hittem, hogy minden jó lesz. Azt gondoltam, hogy majd beteljesítem az álmaimat, vágyaimat…
Rá kellett jönnöm, hogy ez nem ilyen egyszerű, mert az élet mindig keresztbe tesz…
Megtanultam, hogy nem érdemes álmokat kergetni, mert úgy sem válnak valóra…
Sosem leszek olyan, mint amilyennek elképzeltek a szüleim születésem előtt…
Sosem leszek elég mások számára…
Mindig csak egy gyerekkori álmot fogok kergetni…
Csak azt szeretném, hogy büszke legyél rám, Apa…
Belefáradtam.
Belefáradtam abba, hogy erősebbnek mutatom magam, mint amilyen tényleg vagyok. Belefáradtam abba, hogy egy hamis mosoly van az arcomon miközben eljátszom, hogy minden rendben. Abba, hogy olyan helyre illeszkedjek be, ahova nem tartozom. Abba, hogy mindenki elvárásainak megfeleljek. Hogy próbálok tökéletes lenni. Hogy fel kell kelnem. Hogy itt kell lennem. Belefáradtam. Abba a fáradtságba amit nem lehet alvással megszüntetni. Bár át tudnám aludni ezt az egészet. Nem értem mi értelme itt lennem…
Miért rontom el mindig?
Kezdődikmindenelőlről: rémálmok, szorongás, sírógörcsök, hangulatingadozás, stressz, kialvatlanság, hányinger, szeretethiány, fájdalom, könnyek, reszketés, megfelelési kényszer, önbizalomhiány, gyomorgörcs…
Sosem lesz vége, igaz?
Xy:-Nem történt semmi?-kérdezte.
Me:-Csak bele szaladtam egy kis depresszióba…-mondtam.
sajnalom anya, visszaestem.
Könnycsepp az arcomról
Szépen lassan elpárolgok az életedből, mint könnycsepp az arcomról.
Oly lassan, de mégis egyik napról a másikra.
Észre veszed, s mégsem veszel róla tudomást.
Hagysz eltűnni és ez a te hibád.
Levél magamnak.
“Kedves Én! Sajnálom hogy mindenki más boldogságát magad elé helyezed. Sajnálom hogy kétségbeesetten próbálsz segíteni másokon,mikor a saját kezed remeg. Sajnálom hogy nem voltam elég türelmes veled. Sajnálom azt hogy nem adtam neked elég időt a gyógyulásra. ”
Az életben van szomorúság, szar kedv, szar nap de mindig elmúlik. Most is el fog múlni, csak idő kérdése. Légy türelmes magaddal!
Miért maradna velem bárki is, ha van más választása…?
Azt hisszük, ismerünk valakit, majd történik valami, és minden örökre megváltozik.
Kifogytam a szavakból.
Kifogytam a könnyekből.
Kifogytam az érzésekből.
Kifogytam mindenből.
-üres vagyok.
Ordítanak a gondolataim és nem hagynak aludni.
Hiba
hogy keveset kapok és túl sokat adok
Az élet hasonlít arra, amikor felszállsz egy buszra/vonatra, de azt sem tudod, hogy merre megy csak felszállsz rá és majd valahol letesz az út végén
Tudod, azok a legerősebbek akik egyedül vannak és mindig is egyedül voltak
Egyszer sose jövünk vissza többé
Sokszor nehéz már tettetni mindenkinek, hogy jókedvűek vagyunk
Majd lesz valahogy
Engem szinte lehetetlenszeretni
Minden egyre zavarosabb
Főleg a gondolataim….
Nem az a legnagyobb fájdalom ami miatt könnyes a szemünk, hanem amelyiket mosolyogva hordunk minden nap
Nem tudom a lelkem hogyan bírja még ezt a sok szarságot
Mindig azt mutatom, hogy minden oké
Annyira bizonytalan a jövő
Egyszer elfogok süllyedni a magány és a túlgondolás tengerében
Csak egy zavaró tényező vagyok
Semmit sem vesznek észre
Képes valaki megmenteni a saját démonjainktól?
Nem mindegy, hogy valaki tényleg szeret vagy csak elvisel megszokásból
El kell fogadnom, hogy szerethetetlen vagyok
A szemetekben mindig csak egy tehetetlen senki leszek
Minden reggelre beállítjuk az ébresztőt pedig nem tudjuk, hogy felkelünk e még reggel vagy sosem láthatjuk már a holnapot.
Már semmiben sem tudok hinni
Már senkinek sem tudok hinni
Már azt sem tudom miért élek még, mert nemsok értelme van
Nem tudom miért vagyok még itt
