#nem vagyok elég jó
Nem lehetnék csak egy kicsit kevésbé elcseszett?
Tulajdonképp elég szarul vagyok. Már nagyon kedvem sincs felvenni a “minden rendben” álarcom. Nem érdekel, ha észreveszik rajtam, hogy csak kínlódom. Hiányzik valami, vagy valaki az életemből. Nem tudom megnevezni, de kétségtelenül borzasztóan érzem magam.
— 2019 karácsonya
Senkit sem érdekel hogy vagy. Mindenki csak önmagával van elfoglalva.
Soha senkinek sem számítok igazán.
202. Talán csak meguntam azt kérdezni magamtól vajon mit rontottam el az helyett, hogy azt kérdezném miért alakítottad így a dolgokat.
183. Ha legközelebb az jut az eszedbe hogy nem vagyok elég jó hozzá akkor állj le. Ne gondolj ilyeneket. Gyönyörű vagy kívül és belül is!
Kurva magányos vagyok
Azt hittem, hogy őszintén mondtad azokat a dolgokat…de tévedtem. Neked sem voltam elég jó.
Szerettelek téged, de neked ez is kevés volt
A kezemen maradt a fájdalom nyoma
-Túlságosan leköt, hogy mindenkinek beadd ezt a szarságot, hogy azt higyjék kemény vagy, és leszarod az egészet, pedig a valójában annyira izgat, hogy el se tudod viselni az életet…
Azt hiszem a viszonzatlan szerelem csapdájába estem, és ez arra késztet, hogy azt gondoljam nem vagyok elég jó. Maga a pokol a felismerés. Mintha lángok marnának szét.
Hogyan
sebezhetett
meg ennyire
az élet hogy
a hegek még
néha újra
varasodnak?
Kiskoromban mindig azt hittem, hogy minden jó lesz. Azt gondoltam, hogy majd beteljesítem az álmaimat, vágyaimat…
Rá kellett jönnöm, hogy ez nem ilyen egyszerű, mert az élet mindig keresztbe tesz…
Megtanultam, hogy nem érdemes álmokat kergetni, mert úgy sem válnak valóra…
Sosem leszek olyan, mint amilyennek elképzeltek a szüleim születésem előtt…
Sosem leszek elég mások számára…
Mindig csak egy gyerekkori álmot fogok kergetni…
Csak azt szeretném, hogy büszke legyél rám, Apa…
Belefáradtam.
Belefáradtam abba, hogy erősebbnek mutatom magam, mint amilyen tényleg vagyok. Belefáradtam abba, hogy egy hamis mosoly van az arcomon miközben eljátszom, hogy minden rendben. Abba, hogy olyan helyre illeszkedjek be, ahova nem tartozom. Abba, hogy mindenki elvárásainak megfeleljek. Hogy próbálok tökéletes lenni. Hogy fel kell kelnem. Hogy itt kell lennem. Belefáradtam. Abba a fáradtságba amit nem lehet alvással megszüntetni. Bár át tudnám aludni ezt az egészet. Nem értem mi értelme itt lennem…
Visszaestem, sajnálom…
Xy:-Nem történt semmi?-kérdezte.
Me:-Csak bele szaladtam egy kis depresszióba…-mondtam.
A gondolataimhoz kéne egy offgomb.
Nem értem az érzéseim, teljesen össze zavarodtam…
Sajnálom, hogy nem tudok olyan lenni, akit szeretnél..
Mosolygok ha meglátom, vagy ha rá gondolok. A közelében zavarba jövök, de még is meg nyugtat, hogy mellette lehetek. Ha hozzám ér, bele remeg az egész testem. Imádom a csillogó szemeit, a bőrét, az érintését, a simogatását, a testét és a lelkét. Ha rám mosolyog, úgy érzem én vagyok a világon a legboldogabb ember. Ő egy pillanat alatt forgatta fel az életem, és mire észbe kaptam, belé szerettem. Teljes szívemből szeretem…
Másztam már ki mély gödörből, pedig néha most is egy szakadék alján érzem magam…
Hiperérzékeny
Mostanában a legkisebb dolog miatt is szomorú leszek, vagy rám jön a szorongás. Elég egy rossz szó, mondat, vagy történés, és én már ki is borultam. Pedig látszólag semmi sem történt.
Mindenkinek vannak sebei…csak valakinek látszódnak
Szarul esett, de inkább csendben tűrtem..
Szerethetetlen személyiségem van.
Semmi sem olyan szívszorító, mint amikor a legjobbat hozod ki magadból és még mindig nem vagy elég.
Milyen ironikus veszekedés közben is az ő szerelmes levelét írni.
Van, hogy az ember rájön egy nap, hogy nem így képzelte el az életét. Azt hitte sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb napjai lesznek, ehelyett csak szürke kapkodós mindennapjai uralják a káosz rendjét, magába fordulva, arra vágyva, hogy ha még csak nem is lesz olyan az élete, de szeretne 1 napot úgy tölteni, hogy nem érdekli senki es semmi csakis maga és kipihenni a lelkét
Felek hogy mi van akkor ha a mi-ből újra te és én lesz?
még nyáron csókolóztam egy fiúval egy buliban. aranyosnak tűnt, beszélgettünk, ittam. azt gondoltam, ha most megcsókolom lehet érzem majd ugyanazt a tüzet, amit veled éreztem. azt gondoltam, talán elkezdek majd hozzá kötődni, várom hogy megismerjük egymást. de az üzenetei után nem maradt más bennem, csak hatalmas csalódottság, mindenféle szikra vagy tűz vagy bánomisén mi nélkül. és tudod miért baszki? mert ő.. nem te vagy.
Nem furcsa, hogy mennyi időt és energiát áldozunk néhány emberre csak azért, hogy újra idegenekké váljunk?
