206. Utálom, hogy szeretlek.

Utálom, hogy elalvas előtt te vagy az utolsó gondolatom és reggel az első mikor felelek. Utálom, hogy folyton ott jarkalsz az álmaimban és ott szeretsz szemtől szembe pedig nem.

Utálom, hogy semmibe veszed az erőfeszítésemet.

Utálom, hogy csak unalomuzonek használsz.

Utálom, hogy folyton elultetted bennem a remény magjait, hogy majd később rá eltipord.

Utálom ahogy rám mosolyogsz és nevetsz a vicceimen.

Utálom hogy olyan könnyen megnyilsz, hogy azt hiszem fontos vagyok neked ezért osztás meg annyi mindent velem.

Utálom, hogy csak játszol velem és ennek tudatában is ugyan úgy szeretlek.

Utálom ha meglatok egy boldog párt mindig az jut eszembe, hogy milyen lenne ha mi is ilyenek lennénk.

Utálom hogy félreérthető dolgokat mondasz.

Utálom ahogy olelsz ahogy simogatod a kezem mert neked ez csak egy játék.

A legjobban viszont azt utalom, hogy bármit csinalhatnék, de te nem visszonoznád az érzéseimet.

Meglátok egy képet rólunk és csak arra vágyom, hogy itt legyél velem és ugyanúgy ölelj, ugyanolyan csillogó szemekkel, ugyanolyan szorosan, mint rég, de tudom, hogy nincs remény.

~nightskyblue

Valóban beszélgetek más emberekkel, de egyik sem te vagy. És ez bosszant.

~nightskyblue

Reggel 9 óra volt. Nem a szokásos “Jó Reggelt Szerelmem hatmilliószivecskemegtársai” üzenetre keltem, hanem hogy a nap sugarai cirógatják az arcom. Kontyba fogtam a hajam majd készítettem egy kávét amit a teraszon fogyasztottam el. 

Eszembe jutottál ma is. Mondjuk a kora nyári késői tavaszi terveimtől. Mindig elterveztem, hogy majd együtt felkelünk, és a teraszon isszuk meg a kávét. Ebből minden stimmel csak egyesszám első személyben.

Megittam a kávét. Bementem a konyhába, elmostam a poharat és azzal együtt a rád emlékeztető gondolatokat is eltöröltem.

Próbáltam megérteni az embereket,

Hogy miért ilyen szomorúak.

Onnantól lettem igazán boldog.

Rájöttem hogyan láthatom a színeket.

Így tűnsz el

A kezemet fogva néztél a szemembe, majd hirtelen hátat fordítottál, s többet rám se pillantottál. Miközben egyre messzebb és messzebb lépkedtél, kezedet annál jobban szorítottam. Nem akarom, hogy elmenj, maradj kérlek - suttogtam a semmibe. Ujjaid kicsúsztak enyéim közül és már csak múló emlékedet markolatam utánad.

Képzelet

A rakparton sétáltunk, mindkettőnk nyakában ott lógott a fényképezőgép. Éppen valamit lelkesen meséltél és annyira belekerültem a történetedbe, hogy fel se tűnt milyen sok idő eltelt. Egy autós megnyomta a dudát amire tekintetemet elkaptam rólad. Ekkor néztem csak körül igazán. Mellettünk turisták bicikliztek el nevetve, az úton pedig ismét dugó alakult ki. A naplemente fényei a Corvinus mögött vérvörösre festette az eget míg felettünk lila bárányfelhők úsztak tovább. Az emberek a Szabadság hídon képeket készítettek vagy lassan sétáltak és beszélgettek. Leheletük aranyos felhőt kreált a téli hidegben. A lábaim akarva akaratlanul megálltak én pedig tátott szájjal néztem ezt a gyönyörű látképet. Te csak sétáltál tovább, hiszen nagyon belemélyedtél a témádba de amint észrevetted, hogy nem vagyok melletted riadtan megálltál és elkezdtél keresni. Láttad mennyire elbűvölt ez az egész. Mögém léptél majd hátulról megöleltél és így gyönyörködtünk tovább a naplementében. Abban a pillanatban fogott el a katarzis élménye és eltűnt a sok rossz gondolat. Hálás voltam azért, hogy itt vagy velem és azért, mert egy ilyen gyönyörű világban élhetek. Hálás voltam azért, hogy megélhettem ezt a pillanatot és azért, hogy meg is örökíthettem. Egyszerű csak boldogvoltam.

Világunk

Üres világban üres élet

Üres országban üres társadalom,

Üres testben üres lélek,

Üres érzések üres szívben.

Hófehér lelkemen lábnyomok. A tied is köztük van. Nem maradt más utánad csak ez, hiszen te hagytad a legmélyebb nyomot bennem.

Talán rossz döntést hoztam. Talán majd jobb lesz. Talán már nem bánt. Talán már nem bántom. Talán vele jobb lenne. Talán mégse ismerem. Talán maradnék. Talán mennék. Talán,talán,talán…

Büszke vagy arra, hogy vagyok Neked?

Összeroppanok

Lelkemen úgy gyűlnek a problémák, mint karácsonyfán a díszek.

Csaknekünk akarok jót, miért nem érted meg?

Olyan kiegyensúlyozottnak tűnsz az én káoszom mellett.

Lelki válság

Azt mondtad nem vagy jól, egyedül vagy. Azt mondtam én sem vagyok jól, egyedül vagyok. Megkérdeztem mitől lennél kevésbé magányos, azt hittem azt fogod válaszolni, hogy ha én veled lennék minden jó lenne. Nagyképűség volt ezt gondolni, hiszen nem ezt mondtad. Ettől még inkább rosszabbul éreztem magam.

A legnagyobb félelmem az, hogy nem hagyok nyomot az emberekben, hogy pár nappal később már nem fog rám senki emlékezni.

Nem szabadna nézegetnem a régi írásaim a naplómban. Pedig már túl vagyok

“ Azt hazudtam neked, hogy épp eleget éltem”

— Blahalouisiana: Az első reggelen

HOGY LEHET, HOGY MINDIG FIATALABBA FUTOK BELE?

Aha, szeretek ugyanabba a pocsolyába belesétállni :)