#érzések
Tűrni, és titkolni a szenvedést
Jókai Mór
Nézz a szemembe, és mondd el, mit látsz
Szerettelek téged, de neked ez is kevés volt
Azzal hogy kerülsz, nem tudod megváltoztatni azt, ami történt köztünk.
Magam ellen nincsen orvosságom
Még vagy egy órán át tudtalak volna ölelni..
De akkor rájöttél volna, hogy ez nekem többet jelentett, mint egy szimpla baráti ölelés
E
A kezemen maradt a fájdalom nyoma
Én tényleg szeretnék veled lenni, és jobban megismerni téged.. De nagyon félek, hogy elrontanám, úgyhogy inkább csak messziről nézlek
Az érzéseim irántad sose fognak elmúlni…egy életre szólnak.
Józan gondolatok vodkával keverve.
Egy tisztességes figyelmeztetés mindenkinek, aki ezeket a sorokat olvassa…
Azt tanácsolom, ne rejtsétek el az érzéseiteket.
Ne tettesd, hogy rendben vagy, ha nem vagy rendben.
Ne tettesd magadnak boldognak, ha szomorú vagy.
Ezek csak szenvedéshez fog vezetni.
3 hónap után is még utána sírok…
Egyszerűen nem múlik az az érzés, hogy szeretem.
Ez a mondat azért létezik,
mert nem tudom elmagyarázni
azt az űrt,amit bennem okoztál.
Olyan emberek miatt érzed kevesebbnek magad,akik soha nem fogják megérteni mit tettek veled.
Úgy érzem kezd kicsúszni az irányítás a kezem közül…
Vacsora után megkívántam valami édességet…tudjuk, hogy megy ez… Direkt kevesebb ettem a vacsiból, hogy utánna ehessek bűntudat nélkül édességet is.
Gondoltam gyorsan letusolok és majd sorozatnézés közben eszek. Bementem a fürdőbe és készülődni kezdtem. Aztán megakadt a szemem a mérlegen. Tudtam, hogy nem jó ötlet, hogy nem kellett volna, de rááltam. És ahogy néztem a kijelzőn a számokat, a gyomrom összeugrott. Tudom, valahol mélyen tudom, hogy semmi baj a testsúlyommal és hogy sokan örülnének ha ezeket a számokat mutatná nekik a mérleg. Tudom. De amikor ott álltam, csak egyetlen dolog lebegett a szemem előtt.
- Ez túl sok! Utálom magamat!
És nem csak az étvágyam ment el, de az életkedvem is…
“- Úgy érzem egy kicsit… Egy kicsit mintha kudarcot vallottam volna. Nézem, ahogy az összes barátom tovább áll az életével. És ők mind… haladnak előre… És ez olyan mintha itt ragadtam volna…”
Az utolsó reményem az volt, hogy legalább te meghallod majd a néma segélykiáltást. De mikor olyan könnyen hittél egy hamis mosolynak tudtam, tudtam, hogy magamra maradtam…
Azt mondtad, hogy ha szükségem van rád itt leszel… Hát most kurvára szükségem lenne rád, de te voltál az első aki elmenekült, mikor rosszra fordultak a dolgok.
A tükör azt mutatta, amit mindig is utáltam.
A testemet…
Igen, néha meggondolatlan dolgokat csinálok…de hidd el, nem akartam rosszat.
Utálom ezt a bizonytalanságot!
-Néha azt kívánom bárcsak semmit ne éreznék…- sóhajtott és beleivott a poharában lévő sörbe.
-Hidd el, azt nem akarod.- mondtam halkan, mert én tudtam, ohh de még mennyire tudtam, hogy semmit sem érezni bizony ijesztő dolog.
Ohh és igen. Dühös voltam! Nagyon dühös. Haragudtam rád, magamra és az egész világra. Mintha ez bármit is megoldana…
Nem foglak elküldeni, de nem is kérem többé, hogy maradj. Végeztem.
Meglehet, hogy mi mégsem egymásnak vagyunk teremtve.
Ami ott belül fáj az nem kimondható. Néma könnyek mutatják, hogy fáj, valami ott belül nagyon fáj…!
Lehunyta a szemét és fáradtan sóhajtott.
- Jól vagyok.
… és te hittél neki, mert így egyszerűbb volt, mert legbelül érzed, hogy nem tudtál volna mit kezdeni azzal, ha más választ ad.
Oda akartam hozzá menni. Esküszöm. De amikor láttam, hogy hogyan ölelik át egymást…
Mosolyogva mondta, hogy “jól vagyok”, de mikor elfordultál gyorsan a pulóvere ujjával letörölt a szeme sarkából egy kósza könnycseppet…
Kérlek, könyörgöm, csak hagyjatok! Kimerültem.
Ez az egész csak túl sok… ennyi… nem kell itt esedezni, hogy ‘jhaaaj’, meg ilyenek. Csak túl sok minden, és ez fáj.
-
Saját vers
Azt hittem jobb lesz majd,
Hogy elmúlik minden baj,
Hogy nem fog majd ennyire fájni,
A tükörben, a tükörképem látni.
Azt hittem jobb lesz majd,
Hogy elmúlik minden baj,
Hogy egy forróvizes tusolás,
Lemossa rólam a sok pletykát.
Azt hittem jobb lesz majd,
Hogy elmúlik minden baj,
De nem lett jobb nem múlt el,
Ugyan úgy fáj minden éjjel.
Régen még elhittem,
Szívem mélyén reméltem,
De ma is kisírt szemmel nézem,
Összeomlott tükörképem.
Csak egy érzelem volt,
Az érzelmek elmúlnak.
